Póta Georgina öt szettben legyőzte kínai származású portugál ellenfelét, és ezzel bejutott a legjobb négy közé a Nemzetközi Asztalitenisz Szövetség (ITTF) World Tour-sorozatának egymillió dollár összdíjazású döntőjében, Bangkokban.
Ha hívatja a főnöke, és ettől megugrik a vérnyomása, az nem kóros reakció. De ha stresszesen él, és a nyugalomban mért vérnyomása rendszeresen meghaladja a 140/90 Hgmm értéket, akkor érdemes orvoshoz...
Vagy rossz felkészítőket kap, vagy nem szembesül a valósággal, mondta Veres János az ATV Egyenes Beszéd című műsorában Orbán Viktorról, aki szerint az ország jól jár az útdíjjal.
1989. december 13. szerda: Magyarországon befejeződött a békés átmenet első szakasza, amelyben lebontottuk a pártállamot, működik a többpártrendszer, szembenéztünk a múltunkkal - erről beszélt Németh Miklós kormányfő londoni látogatásán. Horn Gyula külügyminiszter kifejtette: az az ellentmondásos helyzet alakult ki, hogy azok az országok, amelyek erőfeszítéseket tettek a fizetőképességük…
A jövőben hitelfelvétel előtt táblázatban kell majd bemutatniuk a hitelintézeteknek a kölcsönök törlesztőrészletének változásának hatásait a rendelkezésre álló jövedelem függvényében - ez áll az NGM új rendelettervezetében.
Egyre többen és többet fizetnek a szakorvosi ellátásért, az Union Biztosító felmérése szerint a két évvel ezelőtti 32 százalékkal szemben a páciensek 44 százaléka válaszolta azt, hogy fizet.
Zubánics Lászlót választotta elnökévé 21., tisztújító közgyűlésén az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) szombaton Beregszászon, mivel Gajdos István korábbi elnök idén júniusban lemondott tisztségéről.
Leminősítette Franciaország államadós-besorolásait a Fitch Ratings, elsősorban azzal a véleményével indokolva a lépést, hogy érdemben romlottak a francia költségvetési, adósságdinamikai és növekedési kilátások.
A jövő évi költségvetésben benne van a következő pedagógusbér-emelés fedezete, és 2015 szeptemberétől átlagosan legalább 3,4 százalékkal nő majd a pedagógusok alapilletménye az idei, októberben kézhez kapott bérhez képest - közölte a köznevelési államtitkárság szombaton az MTI-vel.
Az Egyesült Államok szenátusi elnökéhez címzett levelében fejezte ki tiltakozását Kövér László házelnök John McCain szenátornak a magyar miniszterelnökkel kapcsolatos "durva, szinte hidegháborús idők hangvételét időző kijelentésével kapcsolatban", egyben arra kérte Joe Bident - aki az Egyesült Államok alelnökeként tölti be a szenátusi elnöki posztot -, segítsen, hogy a törvényhozók és a…
A nagyok mezőnyében Gyöngyösi Ivett, a tinik közül Lugosi Dániel Ali, a kicsik között pedig Boros Misi nyerte a közmédia komolyzenei tehetségkutatója, a Virtuózok péntek esti döntőjét. A zsűri különdíját Demeniv Mihály vehette át.
Lassan egy hónapja tart a ValóVilág 7, de ez a hét nem a lazsálásról szólt: bármily furcsán is hangzik, de dolgoztak a villalakók. Kaptak egy főnököt, és nem volt más lehetőségük.
Az Egyesült Királyságban élő magyarokat megcélozva indít mobilszolgáltatást NordTelekom Mobile néven a NordTelekom. A pénteken indult szolgáltatás különlegessége, hogy az Angliában élő több százezer...
Az idén az első kilenc hónapban az egy évvel korábbinál 14 százalékkal kevesebb, 36,8 millió orosz állampolgár utazott külföldre az orosz statisztikai hivatal adatai alapján. Magyarországra azonban többen jöttek, mint egy évvel ezelőtt.
Mint a két tüntetés szervezői leültünk és kiadtunk egy közös nyilatkozatot arról, hogy mindkét tüntetést támogatjuk, mondta Gulyás Balázs az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Negyedéves alapon 2014 harmadik negyedévében 0,3 százalékkal nőtt a foglalkoztatottság az Európai Unióban (EU) az EU statisztikai hivatalának, az Eurostatnak a pénteki jelentése szerint. A 18 tagállamból álló eurózónában 0,2 százalékkal nőtt a foglalkoztatottak száma.
Visszatéríti az Olaszországba szóló jegyeket a MÁV-Start, mert sztrájk miatt szombat éjféltől vasárnap estig vonatkimaradásokra, járatrövidülésekre, késésekre kell számítani az olasz vonalakon - tájékoztatta a Mávinform szombat reggel az MTI-t.
Maximum 75 éves korukig lehetne tolni a forintosítás után is árfolyamgátban maradók törlesztését, de ennek az a feltétele, hogy a hitelnyújtó fixálja a gyűjtőszámla hitel kamatát.
BUDAPEST – „Kiai" karatekiáltások töltik be a termet, amikor harcolni kezd a világranglista élén álló magyar lány, kinek neve első hallásra sem mindennapi: Boussebaa Aicha (16).
A férfiaknál mindenki, a nőknél pedig 99-en neveztek a világranglista első száz helyezettje közül 2015 első tenisz Grand Slam-tornájára, a januári Australian Openre.
Több neves európai futballklub, így a Bayern München is szeretné megszerezni a norvégok különleges tehetségnek tartott fiatal futballistáját, Martin Ödegaardot.
Egy külföldi tulajdonba kerülő magyar vállalatnál átlagosan 19 százalékkal gyorsabban nőnek a bérek, mint a hazaiaknál. A legtöbbet a vezetők és a felsőfokú végzettségűek nyerik, de még a takarítók bére is emelkedik. A multik különösen nagyra értékelik az egyetemi végzettséget – írja az Index.hu.
Január elejétől Urbán Zoltán, a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. jelenlegi vezérigazgatója veszi át az Exim Bank irányítását - közölte a pénzintézet szombaton az MTI-vel.
Január elejétől Urbán Zoltán, a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. jelenlegi vezérigazgatója veszi át az Exim Bank irányítását - közölte a pénzintézet szombaton az MTI-vel.
A tűzszünet ellenére tizenegyszer támadtak a szakadár lázadók az ukrán hadsereg kelet-ukrajnai állásaira az elmúlt napban, és egy pilóta nélküli repülőgép haladt el a még a kijevi kormány ellenőrzése alatt álló utolsó kelet-ukrajnai stratégiai nagyváros, Mariupol kikötőváros felett - közölte a hadsereg.
A valódi közösségeknek nincs alternatívájuk, a kormány ezért fontosnak tartja a Kárpát-medencei magyar ifjúsági közösségek megerősítését - mondta az emberi erőforrások minisztere szombaton Budapesten.
A jegybank szerint kellően transzparensen tudatták az érintettekkel, hogy felemelik a Széchenyi Bankból kivehető betétösszeget 2 nappal a bankbezárás előtt. Akik kivették a 30 milliót, az OBA-tól nem kapnak több pénzt - tudatja a közlemény
Huszonhatan életüket vesztették a közép-afrikai Tanganyika-tavon, amikor elsüllyedt egy majdnem kétszázötven utast szállító hajó - közölték szombaton hivatalos források.
Erőszakos tüntetők hét rendőrt sebesítettek meg, autókat gyújtottak fel, ablakokat törtek be és üzleteket fosztottak ki Zürichben szombatra virradóra - közölték a svájci hatóságok.
Élénk vita után, de csaknem egyhangú szavazással döntött Marosvásárhelyen a kormányból való kilépésről a Romániai Magyar Demokrata Szövetség kisparlamentjének tekintett Szövetségi Képviselők Tanácsa