2014. december 13. szombat

dec. 13
17:00
Rendőröket sebesítettek meg a tüntetők Zürichben (Blikk)
dec. 13
17:02
Lengyelország segélyszállítmányt küld Kelet-Ukrajnába (Gondola)
Lengyelország még a karácsonyi ünnepek előtt mintegy negyven kamionból álló humanitárius segélyszállítmányt küld Kelet-Ukrajnába
dec. 13
17:03
Alpesi sí: hazai közönség előtt nyert a svéd kedvenc (Sport365)
A hazai közönség előtt szereplő Maria Pietilä-Holmner nyerte a női alpesi sízők világkupa-sorozatának Svédországban rendezett műlesiklóversenyét.
dec. 13
17:04
A tárnokiak jól járnak a megyei matricákkal (Gondola)
Tárnok lakói is olcsóbban és kényelmesebben autózhatnak a jövő évtől az útdíjrendszer változásainak köszönhetően - közölte a nem egészen 10 ezres lélekszámú pest megyei település polgármestere szombaton az MTI-vel
dec. 13
17:05
Póta a négy között a bangkoki World Tour-döntőben (Sport365)
Póta Georgina öt szettben legyőzte kínai származású portugál ellenfelét, és ezzel bejutott a négy közé a Nemzetközi Asztalitenisz Szövetség World Tour-sorozatának egymillió dollár összdíjazású döntőjében, Bangkokban.
dec. 13
17:06
Útdíj: a szakmai szervezetek nyitottak a párbeszédre (Gondola)
A szakmai szervezetek nyitottak voltak az útdíjjal kapcsolatos párbeszédre a fejlesztési tárcával folytatott szombati egyeztetésen.
dec. 13
17:07
CR7 imád színészkedni, megint bepróbálkozott a sporinál (Sport365)
A Celta Vigo ellen bemutatott teátrális műesés után is maradt még puskapor Cristiano Ronaldo zsebében. A portugál támadó a tegnap esti Almería elleni bajnokin huppant a földre.
dec. 13
17:12
Új vezérigazgató az Eximbank élén (Privátbankár)
Január elejétől Urbán Zoltán, a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. jelenlegi vezérigazgatója veszi át az Eximbank irányítását – közölte a pénzintézet.
dec. 13
17:12
Vasárnaptól jön a tavasz? (Kripto Akadémia)
Az évszakhoz képest enyhe idő a jövő hét elején is folytatódik.
dec. 13
17:15
Új élőállat-fogadó és -beszállító rendszert adtak át a Hungerit Zrt.-nél (ProfitLine)
A Hungerit Zrt. versenyképességét javítja a mintegy 1,7 milliárd forintos beruházással elkészült új élőállat-fogadó és -beszállító rendszer, amelyet pénteken adtak át a baromfiipari cégnél Szentesen.
dec. 13
17:15
Közeledik az adófeltöltés határideje (ATV)
Közeledik december 20-a, az adófeltöltési kötelezettség határideje - hívja fel a figyelmet a PwC hírlevelében.
dec. 13
17:17
Ujhelyi: Navracsics félretájékoztatta az Európai Bizottság elnökét (ATV)
Navracsics Tibor félretájékoztatta az Európai Bizottság elnökét, mondta Ujhelyi István az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
dec. 13
17:18
A kijevi balett elutasította a Bolsoj adományát (Gondola)
A kijevi balettintézet nem fogadta el a moszkvai Nagyszínház adományát, mert a kijevi intézmény javára tartott jótékonysági koncertet kezdeményező Szvetlana Zaharova, a Bolsoj szólótáncosa támogatta a Krím félsziget Oroszországhoz csatolását
dec. 13
17:20
Hónapokra vége a Balaton déli parti vonatozásnak (Gondola)
Felújítás miatt vasárnaptól lezárják a székesfehérvári vasútállomás utascsarnokát, az aluljárót és az első nyolc vágányt, továbbá a dél-balatoni vonal felújítása miatt Siófok és Szántód-Kőröshegy között pótlóbuszok viszik az utasokat – közölte a Mávinform szombaton az MTI-vel
dec. 13
17:22
Bajcsy-Zsilinszky-emlékülést tartottak (Gondola)
A jók nem voltak elég erősek, az erősek nem voltak elég jók – mondta Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke a nyilasok által 70 éve kivégzett Bajcsy-Zsilinszky Endre emlékére rendezett ülésen szombaton a Parlamentben
dec. 13
17:27
Ünnepi bevásárlás lesz a Blikk Jackpot nyereményből! (Blikk)
MAGYARORSZÁG – Egy egyszerű mozdulattal zsebelték be olvasóink a több mint 5 millió forint összértékű ajándékok egyikét. Lónyainé Tóth Valéria például egy 40 ezer forintos élelmiszer-utalványt tehetett zsebre, miután a három egyforma jelet megtalálta újságunk címoldalán.
dec. 13
17:27
Kiállították Nagysándor József búcsúlevelét a Nemzeti Múzeumban (Infostart)
Szombattól látható a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM) Nagysándor József aradi vértanú búcsúlevele, melyet december 5-én vásárolt meg a magyar állam.
dec. 13
17:30
Férfi vízilabda ob I - Fölényes szolnoki siker a Pécs ellen (Infostart)
A listavezető és százszázalékos mérlegét megőrző Szolnok kiütéssel felérő, 14 gólos különbséggel diadalmaskodott vendége, a Pécs felett a férfi vízilabda ob I 10. fordulójának szombat délutáni nyitómérkőzésén.
dec. 13
17:33
Új vezér az Eximbank élén (Portfolio)
Január elejétől Urbán Zoltán, a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. jelenlegi vezérigazgatója veszi át az Eximbank irányítását - közölte a pénzintézet szombaton az MTI-vel. A jelenlegi vezérigazgatóról,...
dec. 13
17:33
Evakuálni kellett a lakókat a félresikerült lánykérés miatt (ATV)
Balul sült el egy holland férfi romantikusnak indult lánykérése, amelyhez egy daru segítségét vette igénybe.
dec. 13
17:33
Premier League: Én vagyok a megfelelő ember a csapatnak - Rodgers (Agroinform)
A Liverpool trénere szerint teljesen új csapatot kell építenie, ez pedig nem megy napok alatt.
dec. 13
17:35
Lezsák: a jók nem voltak elég erősek (ATV)
A jók nem voltak elég erősek, az erősek nem voltak elég jók - mondta Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke a nyilasok által 70 éve kivégzett Bajcsy-Zsilinszky Endre emlékére rendezett ülésen szombaton a Parlamentben.
dec. 13
17:36
Gulyás: Körültekintően kell törvénykeznünk (Gondola)
Az alaptörvényre és nemzetközi jogi kötelezettségeinkre tekintettel kell a törvényeket elfogadni, és ez igaz a drogtesztre.
dec. 13
17:36
Evakuálni kellett a lakókat a félresikerült lánykérés miatt (Blikk)
dec. 13
17:36
13 perc alatt rúgott 4 gólt a Bayern (Sport365)
Sima 4-0-ás győzelmet aratott a Bayern München a német labdarúgó bajnokság 15. fordulójában az Augsburg otthonában.
dec. 13
17:45
Tiltakozik a pedagóguskar elnöke és több igazgató (Infostart)
Továbbra is kössék a pedagógusbéreket a minimálbérhez, ne változtassanak az erről szóló jogszabályon - egyebek mellett ezt kéri a kormányfőhöz, a szaktárca illetékeseihez, valamint a parlamenti pártok frakcióvezetőihez címzett nyílt levelében a Nemzeti Pedagóguskar (NPK) elnöke és tizenhárom rangos gimnázium vezetője.
dec. 13
17:48
Elakadt a döntéshozatalban? Tucatnyi megoldást kínálnak a szakértők (Privátbankár)
Először tesznek kísérletet szakemberek arra, hogy hasonló tőről fakadó, de alapjaiban eltérő vezetéstámogató technikákat egy közös kötetben bemutatva feltérképezzék a coaching összes itthon fellelhető formáját.
dec. 13
17:51
Mobilszolgáltatást indítanak Angliába kivándorló magyaroknak (ATV)
Az Egyesült Királyságban élő magyarokat megcélozva indít mobilszolgáltatást NordTelekom Mobile néven a Budapesti Értéktőzsdén jegyzett NordTelekom.
dec. 13
17:53
Juhász: Tamás, én tudom, hogy te fogyasztottál drogokat (ATV)
Juhász Péter ismét a Facebook felületét választotta, hogy keményen nekimenjen kormánypárti politikustársának. Ezúttal Deutsch Tamáson csattant a leleplezés ostora.
dec. 13
17:54
Tovább nőtt a spanyol államadósság (Infostart)
Spanyolország államadóssága tovább emelkedett a harmadik negyedévben, miután a második negyedévben átlépte az ezermilliárd eurót.
dec. 13
17:56
Fokozódik az év végén a munkahelyi stressz (Infostart)
A munkavállalók fele érzi stresszesnek a munkáját, és az év végén ez fokozottabban érvényes, különösen az egészségügyi, a szociális, vagy éppen a kereskedelem területén dolgozóknál - mondta a Nemzeti Fókuszpont vezetője. Balogh Katalin szerint a munkaadónak kötelessége enyhíteni a stresszt, ami egyben érdeke is, hiszen hatékonyabb a munkavégzés a kevésbé stresszes munkavállalóval.
dec. 13
18:06
Felpattant az euró árfolyama – meddig tarthat a forintgyengülés? (Privátbankár)
Az utóbbi években egy markáns emelkedő háromszög formálódott az EUR/HUF árfolyam grafikonján. Az elmúlt hetekben a trendvonalról felpattanva ismét gyengülni kezdett a forint, így a háromszög tetejét képező 317 forintos ellenállás felé vehetné az irányt az euró árfolyama – írja a KBC Equitas.
dec. 13
18:06
Női kézilabda Eb - Dán diadal Debrecenben (Infostart)
A dán válogatott a második félidőben mutatott remek játékkal kilenc góllal legyőzte a lengyel csapatot a magyar-horvát rendezésű női kézilabda Európa-bajnokság debreceni középdöntőjének szombati nyitányán.
dec. 13
18:09
Férjhez ment a rúdugrás királynője (Sport365)
Férjhez ment gyermeke apjához, a gerelyhajító Nyikita Petinovhoz Jelena Iszinbajeva, a rúdugrás kétszeres olimpiai bajnoka.
dec. 13
18:11
Nem tudott nyerni a Barcelona Madridban (Sport365)
0-0-ás döntetlent játszott spanyol labdarúgó-bajnokság 15. fordulójának szombat délutáni meccsén a Barcelona a Getafe otthonában.
dec. 13
18:12
Motort loptak a fiatalok (Blikk)
dec. 13
18:13
A Chelsea és a Manchester City is hozta a kötelezőt (Sport365)
Minimális különbségű győzelmet aratott a Chelsea és a Manchester City csapata is a Premier League 15. fordulójában.
dec. 13
18:21
Dárdaival sem jutunk ki az Eb-re? (Blikk)
dec. 13
18:21
Útdíj - Az NFM az önkormányzati vezetőkkel egyeztet hétfőn (Infostart)
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) az önkormányzatok képviselőivel egyeztet hétfőn délelőtt az útdíjrendszer változásairól - közölte a tárca szombaton az MTI-vel.
dec. 13
18:21
Jövőre 11 milliárd forint lesz a baromfiágazat állatjóléti támogatása (ProfitLine)
Jövőre 11 milliárd forint lesz a baromfiágazat állatjóléti támogatása, ez 3 milliárd forinttal több az idei eredeti keretnél - közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) pénteken az MTI-vel.
dec. 13
18:24
Hogy válasszak? Tippek, tanácsok az első autóvásárláshoz (Privátbankár)
Az autóvásárlás kezdetekor jellemzően elkészül a lista, amely saját igényeinket tartalmazza, beleértve az új autó várható fenntartási költségeit és a felszereltséget egyaránt. Nem hagyhatjuk figyelmen kívül a fogyasztást, az adót és a biztosítást sem. Mire kell figyelni, hogy érdemes választani?
dec. 13
18:26
Figyelem! Budapesten is indulnak a NAV inkasszók! (Privátbankár)
A budapesti vállalkozások nagyobb eséllyel kerülhetik el, hogy a követelt érték összegével megegyező költségű inkasszóval szedje be a NAV a be nem fizetett kamarai díjakat tőlük.
dec. 13
18:27
Így támadhatnak zűrök a bérbeadó nevére szóló számlákból (Adózóna)
Egy cég irodát bérel, a bérleti díj mellett külön fizeti a bérbeadó nevére szóló közös költséget és telefonszámlát. Elszámolható ez költségként? Olvasónk kérdésére Sinka Júlia adó- és számviteli tanácsadó szakértőnk válaszolt.
dec. 13
18:39
Milliós órákat osztogatott Ronaldo (Blikk)
MADRID – Milliókat érő órákkal lepte meg csapattársait az ünnepek előtt Cristiano Ronaldo (29).
dec. 13
18:39
Több mint ezer bombát találtak a földben Gyomaendrődnél (Infostart)
Hétfőn érkeznek a tűzszerész szolgálat szakemberei a Békés megyei Gyomaendrődre, hogy az ott talált nagy mennyiségű, második világháborús robbanótestet kiemeljék a földből - tájékoztatta Várkonyi Melinda, a Honvédelmi Minisztérium (HM) tűzszerész ezredének kommunikációs tisztje szombaton az MTI-t. A beol.hu portál előzőleg - magát megnevezni nem kívánó helyi forrásra hivatkozva - azt írta:…
dec. 13
18:41
Arne Dahl, a bűnügyek mestere elárulta: ihlet kell a krimihez is (Blikk)
BUDAPEST – Volt olyan pillanat, amikor legszívesebben kinyírta volna írói alteregóját Arne Dahl (51), de végül megkegyelmezett neki.
dec. 13
18:41
Öt autó ütközött az M7-es autópályán Fonyódnál (Infostart)
Öt személyautó ütközött az M7-es autópálya Nagykanizsa felé vezető oldalán, Fonyód és Balatonfenyves térségében. A balesetben ketten megsérültek, a forgalmat a 7-es főútra terelik - közölte a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság és megyei rendőr-főkapitányság szombat este az MTI-vel.
dec. 13
18:42
F1-es belharcok: riválisok lesznek a társak (Blikk)
WOKING – Pikánsnak ígérkezik a Forma–1-es világbajnokság következő szezonja. A 2014-évad két csapattárs, a Mercedesszel vb-címet szerző brit Lewis Hamilton (29) és a másodikként végző német Nico Rosberg (29) csatájáról szólt. Párharcuk nem egyszer óriási indulatokat kavart az istállón belül is.
dec. 13
18:42
Top 5: a magyar kapus kétszer is felkerült a legjobbak listájára (Sport365)
A női kézilabda Európa-bajnokság csoportköreinek öt legszebb védését lajstromozó hivatalos összeállításban Bíró Blanka két bravúrral is szerepel. Az oroszok elleni egyik hárítását ítélték az EHF videósai a legszebbnek.
dec. 13
18:45
Most akkor mi a helyzet a 3-as metró felújításával? (Portfolio)
Amint két hete megírtuk: nem került fel a nagy közlekedési beruházásokat tartalmazó ún. uniós nagyprojektek listájára a hármas metró felújítása, mert túl nagy forrást kötött volna le a...

Keresés