Lelassult a diplomácia, miután McCain felsorolta, milyen konkrét problémái vannak az Orbán-kormánnyal. Kovács Zoltán szerint a kormány mélységesen elítéli a szenátor szavait.
Ha Amerikában újonnan kerül tőzsdére egy részvény, gyakran kiváló kereskedési lehetőséget kínál. Hogy miért? Ennek két oka is van: mindenki nyerőben szeret lenni, a technikai elemzők pedig partvonalon kívül maradnak. Nézzük csak meg a Facebookot, a Twittert vagy az Alibabát!
Ma este 6 órától a korrupció ellen tüntetnek Budapesten. A vonulásos demonstráció a Vértanúk teréről indul és a Várban ér majd véget. A tüntetést az ATV és az atv.hu is élőben közvetíti.
Nyíregyháza–Érd — Alaposan górcső alá veszi ruhásszekrénye tartalmát Tóth Zsuzsanna. A Blikk Jackpot legfrissebb nyertese egy 40 ezer forintot érő ruhautalványt zsebelt be tőlünk, így nem csoda, hogy felforgatja ruhatárát.
A Putyinhoz és az ukrán konfliktushoz való magyar viszony az alapvető kérdés az Egyesült Államokkal összefüggő kapcsolatban - nyilatkozta az InfoRádiónak az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke. Németh Zsolt azt mondta: Magyarország újraindítja a gázellátást keleti szomszédunk felé és elkötelezett Ukrajna területi egysége mellett.
Az online vásárlás népszerűsége növekszik Magyarországon, a karácsonyi vásárlások idején ennek a veszélyeire figyelmeztet a Budapesti Békéltető Testület és a BDO Magyarország.
A magyar kormány nem kapott olyan dokumentumot, amely bizonyítékokat tartalmazna az amerikai beutazási tilalom ügyében - közölte Kovács Zoltán kormányszóvivő csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.
Globális versenyképességük megőrzéséhez az európai cégeknek növelniük kell kutatási és fejlesztési (K+F) beruházásaikat - hívja fel a figyelmet az Európai Bizottság (EB) csütörtöki közleményében.
Itt tekinthető meg. Ez az a tüntetés, amit az egyik ellenzéki csoportosulás szervez abban a kormányellenes ügyben, és nem a másik. Most épp zúg az Orbán, takarodj!
220volt.hu - 117 féle objektív Canonra és Nikonra azonnal, raktárról Sarkadi és Botos kollégák szerint körülbelül ezren lehetnek. A Hír Tv megint biztonsági őrökkel védi tudósítóját. A beszédeket nem hallani rendesen.
Budapest — Bár eddig mindenütt békés elválásról beszéltek, Tarlós István (66) főpolgármester kiborította a bilit Vitézy Dávid (29) menesztésével kapcsolatban.
Gyengült a legtöbb tőzsde, miután elmaradt az EKB bejelentése a segítségről. A halogatás híre szintem mindent felülírt, bár amúgy is elég óvatosak voltak a befektetők.
Nagyszabású magyar borkóstolót tartottak Londonban. A rendezvény célja a magyarországi borvidékek kínálatának bemutatása volt a borászati szakírók közösségének.
A civil társadalom fontos összetevője, sőt elengedhetetlen eleme a demokráciának - mondta André Goodfriend a Dialógus Intézet által szervezett Diplomacy and Beyond beszélgetéssorozat decemberi rendezvényén
Traian Basescu román államfő felszólította Victor Pontát, hogy mondjon le a miniszterelnöki tisztségről, és a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnökeként alakítson olyan kormányt, amelyben ő maga nem vesz részt
Ötven dollárra, vagy akár az alá is csökkenhet a globális alaptípusnak tekintett Brent olajfajta hordónkénti ára - jósolja a japán intézményi befektetők jelentős hányada az egyik legnagyobb londoni befektetési bankcsoport csütörtökön ismertetett új felmérésre szerint.
Budapest — Pontyot rántottak olimpiai bajnok sportolóink. Az ünnepek előtt szinte minden háztartásban asztalra kerülnek a halfélék, a belőlük készült ételeket Kammerer Zoltán (36) kajakozó, Berki Krisztián (29) tornász és Gergely István (38) vízilabdázó is népszerűsíti a Kapj rá! elnevezésű program keretében.
A Lánchídon át vonultak a Várba azok a tüntetők, akik a többi között a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) "korrupt vezetőinek lemondását", a közélet megtisztítását, a korrupcióval szembeni zéró toleranciát követeltek. Az úgynevezett "Népharag" csoport a parlamenttől indult.
Internetadó bevezetését javasolta Oroszországban egy szerzői jogok védelmével foglalkozó szakmai szervezet, amelynek elképzeléséről a Rosszija 24 állami hírtelevízió számolt be csütörtökön.
Szinte mindenki kétkedik a megrendezésében és senki nem számított a visszatérésére – de akkor mégis mit keres a 2015-ös versenynaptárban a Dél-koreai Nagydíj?
220volt.hu - 117 féle objektív Canonra és Nikonra azonnal, raktárról A tüntetők most a Lánchíd felé tartanak, miközben azt skandálják, hogy “viktátor” és “mocskos Fidesz”.
Kansas City — Az Egyesült Államokban folytathatja pályafutását Németh Krisztián (25). A válogatott focista a nyáron szerződést bontott a holland élvonalból kieső Rodával, majd itthon készült az MTK-nál.
Egy évvel meghosszabbította a szerződését Morgan de Sanctis, az olasz labdarúgó-bajnokságban második AS Roma kapusa, aki így 2016-ig marad a Farkasoknál.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) "korrupt vezetőinek lemondását" és a NAV független átvilágítását, a korrupcióval szembeni zéró toleranciát követeltek tüntetők csütörtök este Budapesten, a Vértanúk tere és a Kossuth Lajos tér találkozásánál