A Privátbankár.hu Cégvezetés, ügyvezetői felelősség konferenciájának két előadója is foglalkozott a vezetői felelősségre vonás kérdésével. Míg Dr. Nehéz-Posony Márton előadása a jogszabály értelmezéséről szólt, addig Kiss Viktor felvázolta, hogyan segíthet a biztosító, ha baj van.
Megszüntette a bíróság a szabálysértési eljárást azzal a 15 emberrel szemben, aki tavasszal a Szabadság téren a megszállás áldozatainak emlékműve ellen tiltakozva többszöri felszólításra sem hagyta el a területet - közölte a Fővárosi Törvényszék sajtótitkársága csütörtökön az MTI-vel.
Doha — Jól felpaprikázták az év úszónőjének megválasztott Hosszú Katinkát (25), aki mérgében világcsúcsot úszott, s megszerezte saját és a magyar küldöttség első aranyérmét a rövid pályás világbajnokságon.
Az amerikai ügyvivő Bibót idézve beszélt arról egy csütörtöki konferencián, hogy Washington nem írja elő Magyarországnak, hogy mit tegyen, milyen törvényei legyenek, csak a közös értékek tiszteletben tarátsát szeretné.
Nagyjából a Lánchíd kétharmadát töltötték meg a kormány és a korrupció ellen tüntetők, miközben a Várba vonultak. A jelszavak a szokásosak: Európát, demokráciát, mocskos CBA.
A működő civil társadalom elengedhetetlen a demokráciához - mondta az Egyesült Államok budapesti nagykövetségének ideiglenes ügyvivője csütörtökön Budapesten.
December 5-től megkezdi és 20 munkanapon belül befejezi az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) a Széchenyi István Hitelszövetkezet betéteseinek kártalanítását. A hitelszövetkezet ügyfelei egyenként...
Újabb megmozdulást szervezett az 1000 milliárdan a tisztességes adózásért nevezetű közösség csütörtök este a Kossuth térre. A tüntetők a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) "korrupt vezetőinek lemondását" és a NAV független átvilágítását, a korrupcióval szembeni zéró toleranciát követelték.
Különleges jótékonysági buli lesz vasárnap este a Barba Negrában, ahol Deák Bill Gyula (66) mozgássérült művész minőségében áll közönség elé blueszenekarával, de a Magyar Érdemrend lovagkeresztjével kitüntetett énekes a „karácsonyi diétáról” és egyetlen fiának válásáról is őszintén beszélt.
December 9-én kezdődő tűzszünetről egyeztek meg az ukrán kormány és az oroszbarát kelet-ukrajnai szakadárok képviselői - jelentette be csütörtökön a kijevi elnöki hivatal.
December 5-től megkezdi és 20 munkanapon belül befejezi az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) a Széchenyi István Hitelszövetkezet betéteseinek kártalanítását. A hitelszövetkezet ügyfelei egyenként...
Didier Deschamps, a francia labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya szerint elképzelhető, hogy rendeznek búcsúmérkőzést Thierry Henry-nak, a nemzeti csapat legeredményesebb játékosának.
A használtan importált 1-5 éves autók jelentős részét áfacsalás útján hozzák Magyarországra - állítja piaci tapasztalatokra hivatkozva a DasWeltauto az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében. ...
A közoktatásban részt vevő diákok december 4-étől otthon is ingyenesen használhatják a Microsoft Office szoftvert – közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter csütörtökön rendkívüli kormányszóvivői tájékoztatón jelentette be, hogy az állam és a tulajdonos GE képviselői előszerződést kötöttek a Budapest Bank állami megvételéről. A pénzintézet szeptember közepén arról adott tájékoztatást, hogy a bank jelentős likviditással rendelkezik és tőkehelyzete erős.
220volt.hu - 117 féle objektív Canonra és Nikonra azonnal, raktárról Ahol először is a Kozmosz együttes rövid fellépését tekintették meg, ami helyszíni tudósítóink körében nem arartott osztatlan tetszést.
A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) mossa kezeit Jules Bianchi balesetének ügyében? A korábbi F1-es versenyző, Patrick Tambay szerint ezt sugallja a történtekről készített részletes jelentésük.
Valami azt súgja, hogy ez a módosító még elő fog kerülni, amikor valaki azzal merészeli vádolni Lázárt, hogy minden törvényt a haverjai igényei szerint módosít.
Pótolhatatlan veszteségeket szenvedtek a XII. kerület zöldfelületei - mondta az InfoRádióban Pokorni Zoltán polgármester. Áramingadozások továbbra is várhatóak a hegyvidéki területeken, de jól haladnak a sok helyen megsemmisült elektromos hálózat kiépítésével.
Pénzmosásra és csalásokra specializálódott, kifinomult internetes hálózat működtetésének vádjával őrizetbe vettek legkevesebb 76 kínai állampolgárt a kenyai hatóságok - közölte csütörtökön az allafrica.com internetes portál.
A MOL megállapodott a Credit Agricole Corporate and Investment Bank-kal a tavaly decemberben kötött opciós szerződés elszámolásáról és új szerződés kötéséről. A MOL közleménye részletezi: a két...
Következő, januári ülésén széles körű eszközvásárlási programot (quantitative easing programot) hirdethet meg az Európai Központi Bank - szivárgott ki csütörtök este az információ. Mindez Mario...
A Budapest Bank végleges adásvételi szerződését jövő év január 16-ig kötik meg - derül ki a megvásárláshoz szükséges intézkedésekről szóló kormányhatározatból, amely csütörtökön jelent meg a Magyar Közlönyben.