2014. február 20. csütörtök

febr. 20
10:41
Ideje befizetni a köteleződíjat! (ProfitLine)
Azoknak az autósoknak, akik év végi évfordulóval kötöttek a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást (kgfb) – egyelőre még ők alkotják az autósok többségét –, március elsejéig kell rendezniük az esedékes, baleseti adóval növelt díjrészletet. A határidő betartása két okból is fokozott odafigyelést kíván: ez a dátum egyrészt idén szombatra esik, másrészt az összeg beérkezésére vonatkozik. Vagyis aki…
febr. 20
10:42
Pioneer: méregetik a befektetők Magyarországot (Portfolio)
A 2014-es év eleje óta látott tendenciák azt mutatják, hogy a feltörekvő piaci befektetők gondolkozásában változás következett be, most már nemcsak 1-2 tényezőt néznek, hanem rámentek az...
febr. 20
10:43
Álláskeresők támogatása, keresetpótló juttatás 2014-ben (HR Portál)
Álláskeresési járadékra jogosult az a személy, aki álláskereső, és az álláskeresővé válását megelőző három éven belül legalább 360 nap jogosultsági idővel rendelkezik, és kereső tevékenységet nem folytat, tehát munkaviszonyban nem áll, és tevékenységet sem folytat, és munkát akar vállalni, de önálló álláskeresése nem vezetett eredményre, és számára az illetékes munkaügyi központ kirendeltsége sem…
febr. 20
10:54
Ezért gyengül a forint - új munkahelyeket hirdet a magyar Merci (Privátbankár)
Varga Mihály szerint a forint gyengülés, nem lesz nagy hatással a költségvetésre - gyengén kezdte a napot a forint - ma állampapír aukció is befolyásolhatja a forintot - teljes kapacitáson működik a kecskeméti Mercedes gyár - Nézze meg itt >>
febr. 20
10:54
Dühében megvette az összes perverz pólót a nő (BorsOnline)
Annyira felháborodott a meztelen nős pólókon egy amerikai édesanya, hogy felindultságában megvette a boltban található összes példányt. A bolt nem érti, mi volt a baj.
febr. 20
10:54
Kicsit lassabban fogyunk (Infostart)
2013-ban az előző évhez képest a halálozások száma nagyobb mértékben csökkent, mint a születéseké, ennek következtében a természetes fogyás kismértékben mérséklődött. Év végén a nemzetközi vándorlás figyelembevételével 9 millió 879 ezer volt a népesség becsült lélekszáma - olvasható a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) MTI-hez csütörtökön eljuttatott gyorstájékoztatójában.
febr. 20
10:54
A 314-es eurójegyzés közelében ingadozik a forint (Gondola)
Csütörtök kora délelőtt a 314 forintos eurójegyzés közelében alakult a forint árfolyama
febr. 20
10:54
19 milliárdért a Facebooké a Whatsapp (Kreatív Online)
Összebútoroznak, de az üzenetküldés nem változik.
febr. 20
10:54
VM: "Akié a föld, azé az ország" (Portfolio)
Ha nem magyar érdek lenne az új földtörvény, nem is támadnák meg Brüsszelben...
febr. 20
10:54
Ez lehet az Auchan nagy dobása idén (Pénzcentrum)
Sajátmárkás műszaki cikk termékcsaládot vezet be az Auchan; közép-és felső-kategóriás termékekkel erősítenek....
febr. 20
10:54
Felkészülés: A Vidi középpályása szerint látható az előrelépés (Agroinform)
A Videoton középpályása, Vítor Gomes szerint jól szerepeltek a felkészülési mérkőzéseken.
febr. 20
10:56
Most nagyon kell a jó hír: ez fél siker (Privátbankár)
Februárban 32 havi csúcsot ért el az összetett német BMI, de az egyik része csökkent, pedig most kell a piacnak a jó hír.
febr. 20
10:56
Gyereket nevel az X-Faktor tehetsége (BorsOnline)
Szabó Ádám és kedvese az X-Faktor alatt ébredt rá: nem tudnak egymás nélkül élni.
febr. 20
10:56
Az MPP támogatást kér az RMDSZ-től (Gondola)
Az erdélyi Magyar Polgári Párt (MPP) többek között az Európai Néppártba (EPP) való tagfelvételének a támogatását kéri a Romániai Magyar Demokrata Szövetségtől (RMDSZ) abban a megállapodás-tervezetben, melynek szövegét szerdán adták át az RMDSZ-nek - jelentette ki egy csütörtöki marosvásárhelyi sajtótájékoztatón Biró Zsolt, az MPP elnöke
febr. 20
10:56
A Defi plakátjait nézhetjük a reptér felé (Kreatív Online)
Februártól a cég értékesíti a gyorsforgalmi hirdetéseit.
febr. 20
10:56
Visszafordult a kétéves mélypontról a forint (Portfolio)
A héthavi mélypontra süllyedõ kínai HSBC feldolgozóipari beszerzési menedzser index, illetve a vártnál gyengébb német és francia konjunktúraadatok általánosan borongósabb hangulatot váltottak...
febr. 20
10:58
Jönnek az Auchan laptopok és más kütyük (Privátbankár)
Sajátmárkás műszaki cikk termékcsaládot vezet be Qilive néven az Auchan Magyarországon, a kínálatban kis és nagy háztartási gépek, audiovizuális és informatikai cikkek, valamint ezek kiegészítői találhatóak meg - jelentette be az áruházlánc csütörtökön Budapesten.
febr. 20
11:12
Pioneer: a forintgyengítő gazdaságpolitika káros Magyarországnak (Privátbankár)
Két éve 320 forint felett húzta be a gazdaságpolitika a féket, most vajon hol történik meg ez? – tette fel a kérdést a Pioneer elemzője. Az idén a feltörekvő piacok devizáit teljesen másképp értékelik, mint tavaly, nem veszik egy kalap alá az országokat, megnőtt az egyéni sztorik szerepe.
febr. 20
11:12
Varga Mihály: "A magyar gazdaság köszöni szépen jól van" (Infostart)
Varga Mihály szerint akár 2 százalék felett is lehet az idei gazdasági növekedés, bár a kormány továbbra is konzervatívan számol, és egyelőre nem változtat az idei 2 százalékos növekedési prognózisán. A nemzetgazdasági miniszter szerint az infláció idén is alacsony marad, de deflációtól nem kell tartani.
febr. 20
11:12
Irigylik a gyerekek a kisfiú ritka betegségét (BorsOnline)
Rendkívül különös ételallergiától szenved egy brit kisfiú. Finley Ranson szervezete szinte semmilyen ennivalót nem képes megemészteni, ezért csak cukorkákat tud elfogyasztani. Mikor a gyerekek először hallanak társuk betegségéről, nagyon irigykednek rá.
febr. 20
11:12
Recept: Kolbászos-almás savanyú káposzta csőben sütve (Mindmegette)
Hozzávalók: 2 evőkanál olívaolaj 1 hagyma, felszeletelve 1,5 teáskanál köménymag 1 nagyobb alma 2 dl száraz fehérbor 30 dkg kolbász, szeletelve 50 dkg savanyú káposzta, átmosva, lecsöpögtetve 3 evőkanál fehérborecet 1 evőkanál mustár 1 kávéskanál őrölt bors 2 nagyobb szem burgonya 1 evőkanál vaj só
febr. 20
11:12
Megkezdődött a két Korea közti családegyesítési találkozó (Infostart)
Több száz, az 1950-1953-as háború által egymástól elszakított idős dél- és észak-koreai családtag hat évtizede először láthatta egymást csütörtökön a Kumgang-hegység lábánál, ahol a korábbi kétségek ellenére rendben megkezdődött a jövő keddig tartó családegyesítési találkozó.
febr. 20
11:12
Listára tennék a német kenyeret a pékek (Gondola)
Felvetetné a német kenyérkultúrát az UNESCO szellemi világörökség listájára a német pékek szövetsége
febr. 20
11:12
Megkezdődött a két Korea közti családegyesítési találkozó (Metropol)
Az 1950-1953-as háború végén a határ ellentétes oldalán ragadt rokonok könnyek között, öleléssel köszöntötték egymást.
febr. 20
11:12
Ukrán válság - "Nem a jóság és gonoszság áll szemben egymással" (Alternatív Energia)
A cseh lapok szerint Ukrajna egész népe számára tragédiát jelentenek az ottani események.
febr. 20
11:12
Munkaadók által fizetendő közterhek 2014-ben (HR Portál)
Alább látható a munkáltatói közterhek táblázata a 2014-es évben.
febr. 20
11:12
Kitartóan esik a forint, közeleg a 260-as svájci frank (ProfitLine)
Devizapiaci körképünkben a fontosabb devizapárok árfolyam alakulását és a mögöttes fundamentumokat és fontosabb híreket tekintjük át. (Commerzbank)
febr. 20
11:12
Oda a jókedv Európában (Portfolio)
Az amerikai részvényindexek eséssel zárták a szerdai kereskedést azt követően, hogy a tegnapi makroadatok nem adtak okot az optimizmusra és a Fed legutóbbi ülésének jegyzőkönyve sem változtatott a...
febr. 20
11:12
Videó: a pályán ment neki Özilnek a saját csapattársa (Sport365)
Nem éppen az összetartás jellemezte azt a jelenetet az Arsenal-Bayern München BL-nyolcaddöntőn, amikor Mathieu Flamini indulatos módon támadt rá saját csapattársára, Mesut Özilre.
febr. 20
11:14
Hamisított kakaó a piacon - így ismerheti fel (Privátbankár)
Mostanáig mintegy ezer zacskó hamisított kakaó zárolását és kobzását rendelte el a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Kiemelt Ügyek Igazgatósága - közölte a hivatal.
febr. 20
11:14
Új munkaerőt toboroz a Mercedes-Benz (Gondola)
A termelés felfutásával bővíti alkalmazotti létszámát a Mercedes-Benz kecskeméti gyára - írja a csütörtöki Magyar Hírlap
febr. 20
11:14
Elfogták a Patkós-Cassa ügy gyanúsítottját (Alternatív Energia)
P. Péter Gábort őrizetbe vették, és csalás bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatnak eljárást ellene.
febr. 20
11:14
Munkavállalók által fizetendő közterhek 2014-ben (HR Portál)
Alább látható a munkavállalói közterhek táblázata a 2014-es évben.
febr. 20
11:14
A nap ábrája: erre költ 4300 milliárd forintot a Facebook (Portfolio)
Hihetetlen összeget, mintegy 19 milliárd dollárt (kb. 4300 milliárd HUF) fizet a Facebook a WhatsApp mobilos chatszolgáltatást kínáló cégért és annak 450 millió felhasználójáért. Elemzők szerint ez...
febr. 20
11:14
Videó: rommá szívatta a madridi védőket a Milan cselgépe (Sport365)
Adel Taarabt, az AC Milan meglepő téli igazolása ismét bizonyította, jó játékos. A marokkói támadó őrdöngős cseleivel keserítette meg az Atlético Madrid védőinek életét a két csapat BL-nyolcaddöntőjén.
febr. 20
11:16
Ez most nem jön jókor - csalódtak az elemzők (Privátbankár)
A vártnál gyengébb lett a februári euróövezeti beszerzésimenedzser-index (BMI) a Markit Economics piackutató intézet csütörtökön közölt előzetes adatai szerint.
febr. 20
11:16
Izrael földgázt ad el Jordániának (Alternatív Energia)
Gázvezeték építéséről is megállapodtak.
febr. 20
11:18
Ukrán tüntetők lezártak négy határátkelőt a lengyel határon (Alternatív Energia)
Csak a magánhasználatú személygépkocsikat, illetve az autóbuszokat engedik át egyesével.
febr. 20
11:30
Három olimpiai bajnok hullott ki Csipes elől (BorsOnline)
Csipes Tamara hazatért, a kajakos, aki 2012-ben Ausztráliába ment, edző édesapja miatt jött vissza. Döntésében szerepet játszhatott az is, hogy hazai riválisai közül többen kihagynak pár évet.
febr. 20
11:30
Túl erotikusra sikerült a rendőrségi oktatófilm! (Blikk)
Jaca, Spanyolország – Nagy felháborodást keltett, hogy eredetileg fehérnemű reklámnak készült kisfilmeket használtak a rendőrség által szervezett elsősegélynyújtó tanfolyamon az északkelet-spanyolországi Jacában.
febr. 20
11:30
Újabb áldozatok Ukrajnában - Pintér Sándor összehívta az operatív törzset (Infostart)
Mára kiderült, hogy mit sem ér az a tegnap este még biztatónak tűnő fegyvernyugvásról szóló megállapodás, amit Viktor Janukovics elnök kötött az ukrán ellenzék képviselőivel. Kijevben már nem lehet biztonságról beszélni -- nyilatkozta az InfoRádiónak a Kijevi Magyarok Egyesületének elnöke. Az ukrán egészségügyi minisztérium újabb hét ember, köztük két rendőr halálát erősítette meg, a tárca szerint…
febr. 20
11:30
Pintér Sándor összehívta az operatív törzs ülését (Gondola)
Pintér Sándor belügyminiszter reggel összehívta az ukrán helyzettel kapcsolatos intézkedések összehangolására létrehozott operatív törzs ülését - közölte a Belügyminisztérium
febr. 20
11:30
A Mazsihisz vezetősége tanulmányozza Orbán levelét (Alternatív Energia)
Később nyilatkoznak a következő lépésről.
febr. 20
11:32
Bemutatta választási programját a Jobbik (Gondola)
Bemutatta "Kimondjuk, megoldjuk" című választási programját a Jobbik. Vona Gábor pártelnök csütörtöki sajtótájékoztatóján a megélhetést, a rendet és az elszámoltatást nevezte a program három alappillérének és hangsúlyozta: pártja készen áll az ország kormányzására
febr. 20
11:32
Rendkívüli ülésre hív az ukrán ellenzék (Alternatív Energia)
Az ellenzéki szónokok felszólították a rohamrendőröket, hogy álljanak a nép oldalára.
febr. 20
11:34
Tizenötmillió liter liter adómentes pálinkát főztek tavaly (Alternatív Energia)
A pálinka után csak 50 liter fölött kell adót fizetni.
febr. 20
11:45
Uniós munkavállalás - Brüsszel vizsgálódik a brit módosítások kapcsán (HR Portál)
A brit kormány alsó jövedelmi határt szabott meg ahhoz, hogy a szigetországban dolgozók jogosulttá válhassanak szociális ellátásokra. A módosítás március 1-től lép érvénybe. Az Unió tüzetes vizsgálatot ígér az ügyben.
febr. 20
11:45
A vártnál gyengébb a februári euróövezeti BMI (ProfitLine)
A vártnál gyengébb lett a februári euróövezeti beszerzésimenedzser-index (BMI) a Markit Economics piackutató intézet csütörtökön közölt előzetes adatai szerint.
febr. 20
11:45
Videó: obszcén módon mutatott be a bírónak az Arsenal kiállított kapusa (Sport365)
Akár többmeccses eltiltásra is számíthat Wojciech Szczesny, az Arsenal kapusa, aki a Bayern München elleni BL-nyolcaddöntő kapott piros lapja után az öltözőbe menet mutatott be obszcén módon a bíróknak.
febr. 20
11:47
Egészségügyi szolgáltatási járulék 2014-ben (HR Portál)
Egészségügyi szolgáltatási járulékot fizetni köteles az a belföldi személy, aki nem biztosított és egészségügyi szolgáltatásra a törvény alapján nem jogosult, továbbá a kiegészítő tevékenységet folytató egyéni vállalkozó, illetve a kiegészítő tevékenységet folytató társas vállalkozó után a társas vállalkozás, valamint a szövetkezetekről szóló törvényben meghatározott tagi munkavégzés esetén a…

Keresés