Süt a nap, melegszik az idő, irány a természet! Azonban vigyáznunk kell, nehogy a kezdeti lelkesedés csípésnyomokba, viszketésbe, rosszabb esetben súlyosabb allergiás tünetekbe, majd indokolatlan természetundorba csapjon át. - Az Országos Mentőszolgálat Alapítvány tanácsai.
Fellélegezhet az eBay menedzsmentje, ugyanis a vészesen közelgő éves közgyűlés előtt sikerült megállapodniuk Carl Icahn nagybefektetővel, aki igencsak megszorongatta őket az elmúlt...
Döbbenetes tervvel állt elő egy amerikai fogorvos, aki 2011-ben megvásárolt az egykori Beatles-tag bölcsességfogát. A doktor, kis John Lennont szeretne magának klónozni, akit ő nevelne fel.
A Fidesz alapvetően jó kampánystratégiájának is köszönheti választási győzelmét, míg a baloldali összefogás a kampányban inkább veszített szavazóbázisából - állapították meg a Republikon Intézet csütörtöki, budapesti konferenciáján felszólaló politikai elemzők.
Az NVI Alkotmány utcai épületében kialakított Nemzeti Választási Központ (NVK) aulájában öt asztalnál mintegy negyven irodai munkatárs végzi az urnabontást, és osztja szét a külképviseleteken szavazók voksait tartalmazó zöld borítékokat megyénként külön kartondobozokba.
A MOL arról számolt be, hogy a 2013. március 27-én aláírt és időközben 545 millió dollárra emelt keretösszegű, 3 éves futamidejű, 1 plusz 1 éves hosszabbítási opciójú rulírozó hitelszerződés 545...
A vállalati kötvénypiac rohamos gyorsasággal növekedett a válság kitörését követően, mára a magyar prémium- és privátbanki ügyfelek többsége is találkozott az eszközosztállyal valamilyen formában,...
A Pálinka Nemzeti Tanács egyelőre tanulmányozza Európai Unió bíróság csütörtöki ítéletét, amely szerint nem összeegyeztethető az uniós joggal az a magyar szabályozás, amely évente legfeljebb 50 liter gyümölcspárlatot saját felhasználásra jövedékiadó-mentesen enged főzni, főzetni.
A jelek szerint nem csak a Hazard család kisebbik tagja ütött a bátyjára, hanem Bentekééknél is van egy fiatalabb tehetség. Christian öccse, Jonathan a másodosztályú Visé színeiben ezzel a góllal tette le névjegyét a Tubize elleni meccsen.
Fantasztikus ollózós gólt szerzett az amerikai Norman North középiskola játékosa, Mauro Cichero az Edmonton Memorial elleni mérkőzés hosszabbításának utolsó pillanataiban.
Elfogtak a rendőrök egy 22 éves férfit, aki januárban baseballütővel rabolta ki az egyik csongrádi Nemzeti Dohányboltot. A férfi meglepő kijelentést tett kihallgatásán: azt mondta, hogy a híradókból merített ihletet.
Ismét zavartalan a forgalom az M7-es autópálya Nagykanizsa felé vezető oldalán Fonyód és a táskai pihenőhely között - közölte a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata csütörtök délután az MTI-vel.
Az Építőipari Ágazati Párbeszéd Bizottság ajánlása alapján az építőipari rezsióradíj 2014. évre meghatározott, általános forgalmi adó nélküli legkisebb mértéke 2422 forint - az erről szóló belügyminiszteri rendelet csütörtökön a Magyar Közlönyben jelent meg.
Az Építőipari Ágazati Párbeszéd Bizottság ajánlása alapján az építőipari rezsióradíj 2014. évre meghatározott, általános forgalmi adó nélküli legkisebb mértéke 2422 forint - az erről szóló belügyminiszteri rendelet csütörtökön a Magyar Közlönyben jelent meg.
Kevesebbet visznek haza a képviselők. Ez ám a politikai rezsicsökkentés! Az eddig egyik legrosszabbul kereső képviselő, Gyurcsány „Balegyenes” Ferenc nagyot kaszálhat. Kövér László 40 százalékot bukik.
Vámosi-Nagy Szabolcs, az EY globális tanácsadócég adószakértője az adózási szabályokat figyelembe véve nem lát olyan megoldást, amellyel egyszerre lehetne jövedékiadó-mentesen, és egyben az európai uniós jognak is megfelelve pálinkát főzni Magyarországon.
Helyi népszavazás kiírását kezdeményezi a KDNP Pécelen egy leendő vasúti felüljáró megépítéséről, amelynek egyik tervezett helyszíne sértheti a Pest megyei város lakóinak nagyobb részét, mert csak nagyobb kerülővel közelíthetnék meg a városközpont intézményeit - mondta a párt helyi szervezetének elnöke csütörtökön az MTI-nek.
Huszonnégy órás sztrájkra készülnek az olasz vasutasok Piemonte tartományban április 12-én 21 órától április 13-án 21 óráig, emiatt vonatkimaradásokra, járatrövidülésekre és késésekre kell számítani - közölte a Mávinform csütörtökön az MTI-vel az olasz vasúttól kapott tájékoztatás alapján.
Év végéig felfüggesztette az orosz delegáció tagjainak szavazati jogát az Európa Tanács parlamenti közgyűlése csütörtökön strasbourgi ülésén, a Krím Oroszországhoz csatolása miatti szankcióként
A Vienna Insurance Group a 2013-as pénzügyi évben 9,2 milliárd eurós díjbevételt ért el, ami ez egy évvel korábbi időszakhoz képest 4,4 százalékos csökkenésnek felel meg. Igaz, a biztosítócsoport...
Három személyautó ütközött össze Budapest IX. kerületében, a Gyáli és az Ecseri út kereszteződésénél csütörtök délután, a balesetben hárman sérültek meg - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság a honlapján.
Az Építőipari Ágazati Párbeszéd Bizottság ajánlása alapján az építőipari rezsióradíj 2014. évre meghatározott, általános forgalmi adó nélküli legkisebb mértéke 2422 forint - az erről szóló belügyminiszteri rendelet csütörtökön a Magyar Közlönyben jelent meg.