Folyvást fenyegette, hamis személyazonosságot adott neki, egy helyen dolgoztak, és gyakran költözködtek. Ám egy évtized után mégis kiszabadult a férfi karmai közül az elrabolt lány.
Amerikai filmnek ítélte a fődíjat csütörtökön a filmfőiskolák legjobbjait felvonultató Cinéfondation szekcióban az Abbasz Kiarosztami iráni filmrendező által vezetett zsűri a 67. cannes-i filmfesztiválon.
Megfelelő intézkedésekkel a közúti áruforgalom 5-10 százaléka vasútra lenne terelhető, és ezzel éves szinten közel 78 milliárd forinttal csökkennének az állami útfenntartási kiadások, valamint 8,3 millió tonna plusz megbízással nőne a vasúttársaságok forgalma – közölte a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetségének (MLSZKSZ) csütörtökön az MTI-vel.
A hadsereg bejelentette csütörtökön, hogy felfüggesztik az alkotmányt, miután átvették az ország irányítását. A szenátus folytatja munkáját, a kormány helyét egy katonai tanács vette át. Az ország egész területén este tíz és reggel öt között kijárási tilalom van érvényben és … Folytatás
Verető napsütés, huszonkilenc Celsius-fok, minden adott egy tökéletes péntekhez. Csak nyugaton várható kiállásként egy csipet felhőzet, akár eshet is. (Koponyeg)
Az ukrán egészségügyi minisztérium legfrissebb adatai szerint tizenhét katona vesztette életét csütörtökön az oroszbarát szeparatisták támadásaiban, s legalább harminchat sebesült katona került kórházba.
A cégnek bevallása szerint se gépjárműve, se ingatlana, se bejelentett alkalmazottja nem volt, beszerzéseinek értéke 3 hónap alatt mégis elérte a 645 millió forintot. Az adóvizsgálat végeredménye 333 milliós adóhiány – írja a szeged.ma.hu.
Csehországban 430 841 személygépkocsit gyártottak az idén január és április között, ez éves szinten 13,2 százalékos növekedés - közölte a cseh autóipari szövetség (SAP) csütörtökön.
Újra látható a Marx-szobor a Közgáz aulájában, az Ybl Egyesület virtuális bejárásán. A szobrot korább kiretusálták, az Egyesület szerint az egyetem kérésére, az Egyetem viszont nem tud ilyen kérésről. Bárki is legyen a hunyó, a szobor látható. (Index)