A chicagói Willis toronyban 2009 óta élhetik át a semmiben lebegés érzését a látogatók: több mint négyszáz méter magasan ugyanis négy törhetetlen üvegből készült doboz nyúlik ki a mélység fölé, melybe lépve a látogatók úgy érezhetik, a levegőben állnak. De biztos, hogy törhetetlen az az üveg?
Budapest — Újabb tűzfalat festett le a Színes Város Csoport. A Mika Tivadar Ház oldalára felkerült, foszforeszkáló csillagokkal díszített térkép arra hívja fel a figyelmet: rengeteg látnivaló van a főváros környezetében lévő városokban is.
Mindkét korábbi világelső, a második helyen kiemelt szerb Novak Djokovic és a negyedikként rangsorolt svájci Roger Federer is egy játszmát veszítve nyerte meg harmadik fordulós mérkőzését a francia nyílt teniszbajnokság pénteki versenynapján.
A fejlett nyugati piacokon pénteken alig mozdultak az indexek, ennek ellenére a BUX több mint 1 százalékot erősödött, miután az OTP egy technikai szint visszatesztelése után megpattant, illetve a...
Nem tartotta be ügyfeleinek tett ígéreteit a Biofarma Intézmény Kft., ezért a Gazdasági Versenyhivatal a maximálisan kiszabható bírsággal sújtotta a céget.
Washington — Talán még férjénél, J. F. Kennedynél is többet lépett félre neje, Jackie Kennedy, csak eddig ezt senki nem tudta róla. Mindenki abban a hitben élt, hogy férje tartott csak szeretőket, ő pedig a megalázott feleség szerepét volt kénytelen betölteni.
Delft — Lehetséges az emberi teleportálás – állítják holland tudósok, akik már több ízben is helyeztek át atomi részecskéket háromméteres távolságra szinte mérhetetlenül rövid idő alatt.
Kiszabadult az emberrablók fogságából az a kínai nő és az a filippínó alkalmazott, akiket hét Fülöp-szigeteki fegyveres rabolt el közel két hónappal ezelőtt egy malajziai üdülőhelyről - jelentette be Najib Razak malajziai kormányfő pénteken. Az ügy annak idején komoly feszültségeket keltett Kína és Malajzia viszonyában.
A franciák alig 3 százaléka szeretné, ha a következő, 2017-ben esedékes elnökválasztáson Francois Hollande jelenlegi államfő lenne ismét a baloldal jelöltje - derül ki az Opinion Way közvéleménykutató-intézet felmérésből, amelyet pénteken ismertetett a Le Figaro című napilap.
A kitartóan jó nemzetközi részvénypiaci hangulat mellett négyhavi csúcsa közelében ragadt pénteken a forint az euróval, illetve a svájci frankkal szemben. A forint ma amellett maradt stabil, hogy a...
"Kevés meglepetést rejt az új magyar kormány" címmel számolt be Orbán Viktor csütörtöki leveléről a Financial Times feltörekvő piaci blogja. Váratlannak nevezi ugyanakkor Seszták Miklós kinevezését...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 205,69 pontos, 1,08 százalékos emelkedéssel, 19 264,42 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 16,9 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.
Ügyészségi vizsgálatot kezdeményez a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ Közhasznú Kft. ellen a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) állami földügyekért felelős államtitkára, hogy megállapítsák, megfelel-e a kft. a közhasznúság szabályainak.
Szakértői egyeztetést tartottak szakmai érdekképviseleti szervek és államigazgatási szervek bevonásával a magyar borpiacot veszélyeztető olasz borimportról, amely nyomott áron, illetve feltételezhetően részben a feketekereskedelemben jelenik meg a magyar piacon - mondta Font Sándor, a Fidesz országgyűlési képviselője, a parlament mezőgazdasági bizottságának tagja az MTI-nek pénteken.
A Dél-Afrikából származó színésznőnek nagyon lesújtó véleménye van celeb lét velejáróiról. A hírességet teljesen kikészíti a rá irányuló médiafigyelem, olyannyira, hogy nemi erőszakhoz hasonlítja.
Washington — Talán még férjénél, J. F. Kennedynél is többet lépett félre neje, Jackie Kennedy, csak eddig ezt senki nem tudta róla. Mindenki abban a hitben élt, hogy férje tartott csak szeretőket, ő pedig a megalázott feleség szerepét volt kénytelen betölteni.
A magas franciaországi vagyonadó elől Oroszországba áttelepülő Gérard Depardieu-nek csak hat százalék adót kell fizetnie választott hazájában - adta hírül pénteken az Izvesztyija orosz napilap.
Az izraeli biztonságiak feltartóztattak egy robbanóövet viselő palesztint egy Ciszjordánia és Izrael közötti átkelőhelyen, és ezzel meghiúsítottak egy terrormerényletet - közölte az izraeli katonai rádió pénteken
Illegális petesejt-kereskedelemmel gyanúsított nemzetközi hálózat négy tagját vették őrizetbe pénteken Temesváron - közölte a szervezett bűnözés elleni román ügyészség.
Mínuszban nyitották a hét utolsó kereskedési napját az amerikai részvénypiacok. Úgy tűnik, hogy a rekordállítás után megpihennek a befektetők, ezúttal makrogazdasági adatok is állhatnak a háttérben...
Áprilisig „az ellenzék vezető ereje” szerepében tetszelgett, most gyakorlatilag a megszűnéstől retteghet az Magyar Szocialista Párt, miután Gyurcsány és Bajnai pártjai sikerként, a szocialisták viszont katasztrófaként élték meg a május 25-i EP-választás végeredményét.
Nem sikerült rendezni az Ukrajnába irányuló orosz földgázszállítások körüli orosz-ukrán elszámolási vitát az uniós közvetítéssel zajló tárgyalások pénteki berlini fordulóján, de akár már hétfőn megállapodást köthetnek az egész EU földgázellátását érintő ügyben.
Főként a külső finanszírozás helyzete miatt - a magas külső eladósodottság, a forintárfolyam bizonytalanságai és a külföldi befektetők magas aránya az állampapír-tulajdonosok között - egy újból bekövetkező piaci nyomás esetén Magyarország a régió egyik sebezhető pontja lehet – állítja Nouriel Roubini.
Budapest — Úrinőhöz méltóan sorra járta a butikokat szőke kisunokájával Eva Rezesová (37) édesanyja. A szlovák acélmágnás özvegyét olvasó-riporterünk az egyik fővárosi plázában szúrta ki, amint ékszereket vásárolt.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 205,69 pontos, 1,08 százalékos emelkedéssel, 19 264,42 ponton zárta a hetet. A vezető részvények vegyesen teljesítettek.
Magyarország — Tíz év alatt ugrásszerűen megnőtt a 30-as szinglik száma, de az 50-es korosztály sem sokkal marad el tőlük – derült ki az egyik vezető hazai társkereső oldal felméréséből. A randivonal.hu és a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 2004-hez képest ma két és félszer annyi 30 év feletti nő él magányosan – az 50-es korosztálynál másfélszeres az arány. Magyarországon 1,3…