Sukoró — Alaposan megizzasztotta a halakat Áder János a Velencei-tónál rendezett horgászversenyen, amelyen a horgászat nagykövetei mérték össze tudományukat és szerencséjüket.
Határozatba foglalta a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) a május 25-i európai parlamenti (EP-) választás jogi végeredményét a Magyarországon és a külképviseleteken leadott szavazatok alapján.
Szakértői egyeztetést tartottak szakmai érdekképviseleti szervek és államigazgatási szervek bevonásával a magyar borpiacot veszélyeztető olasz borimportról, amely nyomott áron, illetve feltételezhetően részben a feketekereskedelemben jelenik meg a magyar piacon - mondta Font Sándor, a Fidesz országgyűlési képviselője, a parlament mezőgazdasági bizottságának tagja az MTI-nek pénteken.
Kiszabadult az emberrablók fogságából az a kínai nő és az a filippínó alkalmazott, akiket hét Fülöp-szigeteki fegyveres rabolt el közel két hónappal ezelőtt egy malajziai üdülőhelyről.
A különleges egységek hajnali háromkor rúgták be az ajtót, mert drogot kerestek a családi házban. Egyenesen a kiságyba hajítottak egy gránátot, de ott egy kisfiú aludt. Súlyosan megégett, azóta mesterséges kómában tartják.
Budapest — Teljes a felfordulás a szocialisták házatáján Mesterházy Attila elnök lemondása után. Egymásnak felszültek az erős emberek és a szervezetek a szombati választmányi ülés előtt. Nem csoda, hogy elterjedt a hír: egyre többen jelezték, hogy átjelentkeznének a Demokratikus Koalícióba, Gyurcsány Ferenc pártjába.
A háborút megjárt volt amerikai katonák egészségügyi ellátása körül kirobbant botrány miatt lemondott pénteken Eric Shinseki, az Egyesült Államok veteránügyi minisztere.
Pluszforrást kap idei rendezvényeire a Hungaroring Sport Zrt., továbbá arról is döntött a kormány, hogy a Forma-1 közvetítések szerződéseit felülvizsgálják annak hosszú távú, biztonságos finanszírozása céljából.
Csehország 2030-ig két új atomreaktort akar üzembe helyezni - derült ki a cseh kormány iparügyi miniszterének pénteki nyilatkozatából. A bejelentés azután hangzott el, hogy a múlt hónapban...
Pluszforrást kap idei rendezvényeire a Hungaroring Sport Zrt., továbbá arról is döntött a kormány, hogy a Forma-1 közvetítések szerződéseit felülvizsgálják annak hosszú távú, biztonságos finanszírozása érdekében.
Ügyészségi vizsgálatot kezdeményez a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ Közhasznú Kft. ellen a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) állami földügyekért felelős államtitkára, hogy megállapítsák, megfelel-e a kft. a közhasznúság szabályainak.
- írhatnánk, de már úgyis minden olvasó megszokta, hogy az ilyen címek mindig kamuk, és különben is csak annyi történt, hogy a tekintélyes Foreign Affairs magazinban megjelent egy cikk Kágébéláról.
Budapest — Hallhatóan fontos dolga volt, nyilatkozni azonban nem ezért nem kívánt – még telefonon sem – az az orvos, akit több nő azzal vádolt meg: vizsgálat után zaklatta és szexuális ajánlatot tett nekik cserébe azért, hogy eltekintsen a hálapénztől.
Nem sikerült rendezni az Ukrajnába irányuló orosz földgázszállítások körüli orosz-ukrán elszámolási vitát az uniós közvetítéssel zajló tárgyalások pénteki berlini fordulóján, de akár már hétfőn...
Nem sikerült rendezni az Ukrajnába irányuló orosz földgázszállítások körüli orosz-ukrán elszámolási vitát az uniós közvetítéssel zajló tárgyalások pénteki berlini fordulóján, de akár már hétfőn megállapodást köthetnek az egész EU földgázellátását érintő ügyben.
Nem biztos, hogy minőségi nedű van a jó nevű olasz vörösborok palackjaiban - derült ki abból a hatósági akcióból, amelynek során harmincezer üveg hamisított bort foglaltak le a héten a hatóságok.
Nem biztos, hogy minőségi nedű van a jó nevű olasz vörösborok palackjaiban - derült ki abból a hatósági akcióból, amelynek során harmincezer üveg hamisított bort foglaltak le a héten a hatóságok.
Sanghajban járt a szőke celebnő, ahol egy jótékonysági esemény kedvéért a pult mögé is beállt turmixot készíteni. Nem úgy nézett ki, mint aki remekül végezné ezt a munkát, ha ebből kéne megélnie.
Egy héttel az EP-választásokat követően megkezdődött a szabad vegyértéket jelentő pártok és képviselőik megkörnyékezése, ami a következő napokban módosíthatja a kialakult parlamenti aritmetikát. Nigel Farage euroszkeptikus pártcsoportja és Marine Le Pen szélsőjobboldali szövetsége ádáz küzdelmet vív egymással az önálló frakcióállítás jogáért - írja a BruxInfo.
Az orosz Szövetségi Nyomozó Bizottság szerint az ukrán hadsereg megsértette a polgári lakosság háború idején való védelmére vonatkozó genfi egyezményt.
Mínuszban nyitották a hét utolsó kereskedési napját az amerikai részvénypiacok. Úgy tűnik, hogy a rekordállítás után megpihennek a befektetők, ezúttal makrogazdasági adatok is állhatnak a háttérben...