A nemzetgazdasági tárca vezetője a fejlesztési miniszter egyetértésével koncessziós szerződést kötött a Las Vegas Casino Kft. képviselőjével összesen öt, budapesti illetve Pest megyei, az Aranybonusz...
Az egyelőre rendkívül alacsony infláció miatt van még kamatcsökkentési mozgástere a Magyar Nemzeti Banknak (MNB), jóllehet valószínűleg már az idei év végén kamatemelést tesz szükségessé az infláció várható gyorsulása - vélekedtek keddi helyzetértékelésükben londoni pénzügyi elemzők.
Közelebb áll a valósághoz az Európai Uniónak az idei magyar gazdasági növekedésre vonatkozó 2,3 százalékos előrejelzése, mint az OECD kedden nyilvánosságra hozott 2 százalékos prognózisa a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti és gazdaságstratégiáért felelős államtitkára szerint.
A spanyol sportsajtó várakozása szerint a katalánok korábbi futballistája, a Real Madridban is megfordult Luis Enrique lesz az FC Barcelona új vezetőedzője.
Az MSZP európai parlamenti (EP-) képviselői baloldali értékekkel és az ország érdekében fognak politizálni Brüsszelben; határozott, kőkemény érdekképviselői lesznek a magyar társadalomnak, minden magyar családnak - mondta keddi győri sajtótájékoztatóján a párt EP-listájának második helyén induló Ujhelyi István.
Újabb nyolc ember halt meg kedden a kelet-ukrajnai Szlovjanszkban folyó harcokban, további 16 pedig megsebesült - közölte a novosti.dn.ua donyecki hírportál.
Kisebb robbanás történt kedden Koppenhágában az Eurovíziós Dalfesztiválnak otthont adó csarnoknál. A B&W Hallerne bejáratával szemben egy hotdogárus gázpalackja mondta fel a szolgálatot, az árust kórházba vittek.
Fegyveresek megtámadtak és megsemmisítettek egy katonai radarállomást kedden a kelet-ukrajnai Luhanszk megyében, ahol a rendőrség – saját beismerése szerint – már nem ura a helyzetnek
Egységesen kell fellépnie az Európai Uniónak Oroszországgal szemben, akkor is, ha gazdasági büntetőintézkedéseket kell bevezetni - mondta a német kancellár kedden Berlinben.
Továbbra is rendkívül nagy a feszültség a keleti- és déli ukrán területeken, de ez a jelek szerint nem különösebben izgatja a nemzetközi pénz- és tõkepiacokat, így a forintot sem, sõt...
Fejszével, fahusánggal, baltával, kővel támadtak rá egy családra Szirákon; a hat támadót őrizetbe vették - közölte a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője kedden az MTI-vel.
Levélben gratulált Barack Obama amerikai elnök Orbán Viktor kormányfőnek, a Fidesz elnökének pártja választási győzelméhez - közölte Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője kedden az MTI-vel.
Országos képzést tart a dohánykoncesszióra jogosultak számára a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. (ND Zrt.) több hatósággal együttműködve - tájékoztatta az ND Zrt. kedden közleményben az MTI-t.
Várandósság alatt a nők a korábbinál jóval dúsabb hajkoronára is szert tehetnek, a szülés utáni hetekben-hónapokban kezdődő hajhullással azonban ez az időszak rendszerint véget is ér. Meddig tekinthető normálisnak, és mikor gyanakodjunk, hogy az intenzív hajhullás nem csak a hormonális változások következménye?
Fegyveresek megtámadtak és megsemmisítettek egy katonai radarállomást kedden a kelet-ukrajnai Luhanszk megyében, ahol a rendőrség – saját beismerése szerint – már nem ura a helyzetnek
Az Alkotmánybíróság (Ab) szerint a közös háztartásban, együtt nevelt gyermekek után ugyanannyi családi pótlék jár akkori is, ha az őket nevelő szülők házasságban, és akkor is, ha élettársi kapcsolatban élnek. Ennek biztosítása azonban hiányzik a családtámogatási törvény családi pótlékról szóló szabályaiból, ezért az Ab felhívta az Országgyűlést, hogy az alaptörvény-ellenességet előidézett…
Egységesen kell fellépnie az Európai Uniónak Oroszországgal szemben, akkor is, ha gazdasági büntetőintézkedéseket kell bevezetni - mondta a német kancellár kedden Berlinben. Angela Merkel a ciprusi...
A miskolci "gettók" és nyomortelepek felszámolását tervezi a városi közgyűlés Fidesz-KDNP-frakciója, hogy biztonságosabb, élhetőbb legyen a borsodi megyeszékhely. Az ezt tartalmazó előterjesztést a csütörtöki közgyűlés elé terjesztik - közölte Soós Attila, a frakció szóvivője keddi sajtótájékoztatóján.
Főleg nők állták körbe, szidalmazták, bolseviknak nevezték, lökdösődés is kialakult, nem engedték, hogy a VMSZ-elnök elmenjen előlük. Több nő közelről köpködte a politikus arcát.
A rekord alacsony kamatkörnyezet hatására a lakossági befektetőknek újra érdemes átgondolni megtakarításaikat. A magasabb hozamokat a tőzsdei befektetések jelentik, ugyanakkor mérlegelni kell az ezzel járó kockázatokat. A fejlett részvénypiacok ígéretes, de hullámzó teljesítménye miatt ezért a részvénybefektetéseknél is tőkevédelem, illetve rendszeres árfolyamvédelem javasolt – hangzott el a…
Újabb nyolc diáklányt raboltak el a Boko Haram iszlamista szervezet fegyveresei Nigéria északi részén, miközben a tekintélyes al-Azhar iszlám intézet és az ENSZ is elítélte a csoportot, és az az által korábban elrabolt mintegy 200 fiatal lány szabadon engedését követelte.
A volt világelső Roger Federer visszalépett az e heti, madridi salakpályás tenisztornától, mivel felesége a közeljövőben hozza világra harmadik gyermeküket.
Budapest – 700 műtárgy, köztük értékes ékszerek, festmények, szőnyegek, antik bútorok, ezüst-, porcelán és üvegtárgyak kerülnek kalapács alá a BÁV 64. művészeti aukcióján május 13–15-én.
A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) közmegbecsülésének fenntartását tekinti legfőbb feladatának Lovász László, a tudós társaság kedden megválasztott elnöke, aki sajtótájékoztatón számolt be az intézmény jövőjét illető terveiről, elképzeléseiről.
Magyarország – Ha nem is biztos, hogy a fővárosban jobb az élet, az tény, hogy keresni többet lehet. A Profession.hu felméréséből most kiderült, hogy egy-egy szakmában Budapesten akár 150-200 ezer forinttal is többet kapnak a dolgozók, mint vidéken.
Hét kaszinó üzemeltetésére adott ki engedélyt a Nemzetgazdasági Minisztérium, az új játékkaszinók a minisztérium közleménye szerint évente csaknem 4 milliárd forint koncessziós díjat és mintegy 1 milliárd forint áfát fizetnek be a költségvetésbe.
Az EU-tagállamok kormányainak képviselőiből álló Tanács kedden hivatalosan is jóváhagyta, hogy Nagy-Britanniából Magyarországra költözzön, és idén szeptemberben már Budapesten kezdje meg az új tanévet az Európai Rendőrakadémia (CEPOL).
Budapest – Szinte hihetetlen: kedd éjjel egy óra magasságában Dombóvári István (36) szeme láttára lopták el az autóját Budapesten. A dumagép már azt hitte, végleg lemondhat a négymilliós járgányról, de akkor újabb elképesztő fordulat következett: délutánra egy kiránduló osztály megtalálta a 2009-es Toyota Priust.
Fokozott figyelmet fordít a bírák képzésére az idén az Országos Bírósági Hivatal az ítélkezés hatékonyságának további javítása, gyorsítása érdekében - mondta a szervezet elnökhelyettese kedden Pécsen.
Nem csak a város működtetéséhez, hanem a fejlesztéséhez is elengedhetetlen az önkormányzati szerepvállalás, de csak jól működő városban lehet ingatlanfejlesztés - mondta Tarlós István, Budapest főpolgármestere a Napi Gazdaság Új lehetőségek és kihívások az ingatlanpiacon címmel szervezett konferenciáján kedden Budapesten.