Az olcsó energiát nevezte az európai versenyképesség jövője szempontjából a legfontosabb kérdésnek Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Berlinben, a WDR német regionális közszolgálati műsorszóró társaság Europa Forum című konferenciáján. A tanácskozáson azt is hangsúlyozta, hogy "Európában nem élhetünk más pénzén", a kontinens csak a munka révén fejlődhet. Az egy hónappal ezelőtti magyarországi…
Bankkártya nélkül, pusztán a mobilunkkal fizethetünk az OTPay szolgáltatás keretében - s ehhez nem is kell OTP-ügyfélnek lenni. Az elfogadóhelyek számának gyors bővülését ígéri a szolgáltató
Herman Van Rompuy, az EU-országok állam-, illetve kormányfőit összefogó Európai Tanács elnöke nyilatkozatban nyugtázta, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök jelét adta az ukrajnai válság enyhítésére irányuló hajlandóságának.
A Bank of England a vártnak megfelelően nem változtatott az irányadó rátáján és a 375 milliárd fontos portfóliájához sem nyúlt hozzá a mai döntésén. Marad a jelenlegi irány a brit monetáris...
Oroszország saját erőből kezdi meg a Hold ásványkincseinek a kiaknázását és 2030-ra már állandó telepet létesít az égitesten - írta csütörtökön az Izvesztyija című napilap.
Az S&P 500 történelmi csúcsa közelében oldalazik, a kilátásokkal kapcsolatban pedig megosztottak a piaci szereplők. Az AAII felmérése szerint már több mint 10 éve nem volt ekkora a semleges...
A bankolás kényszer - a banki mobilalkalmazások az ügyfélélmény javítására, a bankok számára pedig marketingelemként hasznosak, megtakarítás azonban kevés érhető el velük - hangzott el a Portfolio.hu...
Focizás közben egy fotel zuhant egy kisfiúra. A bútordarabot rakodómunkások dobták ki egy padlástérből. A kisgyerek túlélte, de bal keze és lába részlegesen lebénult, rémálmai vannak, sír, és gyakran agresszív.
Arszenyij Jacenyuk miniszterelnök ideológiai nézetektől függetlenül minden, Ukrajnához hű hazafit arra szólított fel csütörtökön, hogy tartózkodjon az olyan cselekményektől, amelyeket Ukrajna ellen fordíthatnak ellenségei.
Megy előre a Deutsche Telekom, az akvizícióknak köszönhetően pezseg a telekommunikációs piac. Leányvállalatával, a Magyar Telekommal ellentétben osztalékot fizet a német óriás. A szabad cash flow a várakozásokon felüli értéket mutat, az osztalékkilátások biztosítottak. Forrás: GazdaságTV.hu
Az európaiak 62 százalékát nem érdeklik a közelgő európai parlamenti (EP-) választások - derül ki az Ipsos-MORI nagy-britanniai közvélemény-kutató intézet által áprilisban végzett felmérés csütörtökön közzétett eredményeiből.
Oroszország saját erőből kezdi meg a Hold ásványkincseinek a kiaknázását és 2030-ra már állandó telepet létesít az égitesten - írta csütörtökön az Izvesztyija című napilap.
Magas túljegyzésre a meghirdetettnél nagyobb összegben értékesített 12 hónapos diszkont kincstárjegyet (dkj) és 3 éves változó kamatozású kötvényt az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) csütörtöki aukcióján.
Mozgalmas volt az amerikai biotechnológiai cégek eddigi tőzsdei éve: az iparági részvények február végén 20 százalékot „híztak”, majd jött a „mini-krach”, amelynek során a biotechnológiai és a webes cégek papírjai gyakorlatilag lenullázták idei növekedésüket. Peter Garnry, a Saxo Bank vezető részvénypiaci stratégája azonban a cégek értékelése, fundamentumai és az iparág kilátásai alapján az…
Donyeck és Luhanszk megye Moszkva-barát szakadárjai nem halasztják el a vasárnapra tervezett függetlenségi népszavazást, holott kifejezetten erre kérte őket Vlagyimir Putyin orosz elnök.
Az orosz elnök által tegnap tett engedmények piaci hangulatot javító és forintot erősítő hatása ma is kitartott, noha kiderült: az orosz csapatokat egyelõre nem vonták vissza az ukrán határtól...
Forgalomkorlátozás van az M7-es autópályán a balatonendrédi lehajtó közelében egy oldalára borult kamion miatt a Budapest felé vezető oldalon - közölte a Somogy megyei katasztrófavédelmi szóvivő csütörtökön az MTI-vel.
Az európaiak 62 százalékát nem érdeklik a közelgő európai parlamenti (EP-) választások - derül ki az Ipsos-MORI nagy-britanniai közvélemény-kutató intézet által áprilisban végzett felmérés csütörtökön közzétett eredményeiből.
Saját diákjai vitték végső nyughelyére a dél-koreai kompbalesetben elhunyt tanár koporsóját. Az anszani Danvon Középiskola tanára több száz tanulóval együtt fulladt a tengerbe.
Itt a tavasz, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy ismét feszült a helyzet a kajak-kenu sportban. Az idény szinte még el sem kezdődött, a női mezőnyben már „válik” egy alig megalakult páros. Hiába nyerte meg a milánói világkupán a K–2 500 métert Szabó Gabriella és Vad Ninetta, Szabó klubjában, a G4S-Honvédban úgy döntöttek, nem támogatják az egységet.
Madarász Gergely könnyed győzelmével a magyar válogatott 1–0-ra vezet Liechtenstein ellen csütörtökön a tenisz Davis-kupa euro-afrikai zóna III-as csoportjának szegedi salakpályás tornáján.
Pozitívan értékelte az első negyedéves vállalati eredményeket a Magyar Telekom pénzügyi vezérigazgató-helyettese. Szabó János szerint ha ezt a teljesítményt tudja tartani a vállalat, akkor jó trend alakulhat ki az év egészében.
Jelentős, napon belüli elmozdulást láthattunk ma a BUX grafikonján, köszönhetően a kedvező vállalati gyorsjelentéseknek, az árfolyam azonban az egyre fokozódó orosz-ukrán háborús helyzet, az esetleges területi elszakadásról való népszavazás miatt gyorsan vissza is korrigált. Forrás: GazdaságTV.hu
3,5 havi csúcson a forint az euróhoz képest - történelmi csúcsot döntött a hazai áruimport is - megint Csányi Sándor a leggazdagabb magyar - lassan szokunk rá a készpénzre, hiába ingyenes - Nézze meg itt >>
2014 első negyedévében az átlagos, 12 százalékos teljes árengedmény mértéke már a 2010-es, 2011-es szintet idézi, bár a válság előtti időktől még messze áll....
Kétségtelen, hogy a Mercedes-Benz A-osztály soha sem volt annyira férfias, mint most, legújabb generációjában, különösen, ha az A45 AMG verziót nézzük. Mégis az AMG Performance Studio egyedi modellje a női szíveket hivatott megdobogtatni.
Puch László megerősítette az atv.hu információit, miszerint az MSZP korábbi pénztárnoka bulit szervez a parlamentből kihullott szocialista politikusoknak.
Ma van a kézműves fagylalt napja. Ezen a napon az akcióhoz csatlakozó fagyizók fél áron adják a fagyikat. A kezdeményezés célja a fagyi népszerűsítése - mondta a Magyar kézműves fagylalt napjának egyik szervezője Róth Péter.
A Spanyol Labdarúgó-szövetség (RFEF) bejelentette: a világ- és Európa-bajnoki címvédő spanyol válogatott az idén Franciaországgal és Németországgal is játszik felkészülési mérkőzést.
A felsőoktatási intézmények nemzetközi aktivitásának értékelésébe kezdett a Tempus Közalapítvány. A kezdeményezés Magyarországon egyedülálló: ilyen részletekbe menő és összetett módszertan korábban nem létezett a hazai egyetemek és főiskolák nemzetközi tevékenységeinek támogatására.
A várakozásoknak megfelelően a megszokott csapásirányon halad tovább a Bank of England. A brit jegybankárok a 0,50%-os alapkamat szinten tartása mellett az eszközvásárlási program 375mrd fontos keretösszegén sem változtattak.
A szakma presztízsének növelése érdekében etikai kódexet állítanának össze a magyar ingatlanpiac szereplői, amiről szándéknyilatkozatot írt alá a Magyar Ingatlanközvetítők Országos Szövetségének (MIOSZ) kezdeményezésére nyolc jelentősebb ingatlanpiaci szereplő - közölte a szövetség honlapján.