Az orosz-ukrán feszültség enyhítésére tett tegnapi mindkét putyini engedmény falsnak bizonyult mára, de ez csütörtök kora délutánig nem különösebben zavarta a nemzetközi piacokat. Kiderült egyrészt,...
Együttműködési megállapodást kötött az Állami Számvevőszék, a Magyar Nemzeti Bank, valamint a Nemzetgazdasági Minisztérium annak érdekében, hogy közös fellépésükkel segítsék elő a magyar lakosság pénzügyi kultúrájának fejlesztését. A három intézmény állandó munkacsoportot hoz létre, amely a pénzügyi ismeretek terjesztését segítő közös programokat dolgoz ki - olvasható az MNB közleményében.
A szakértők szerint az enyhe tavaszi idő a felelős a különös tetemek felbukkanásáért. Ráadásul vigyázni kell a még élő állatokkal, mert veszélyesek lehetnek az emberre.
A legutóbbihoz hasonlóan a magyar válogatott ismét egy helyet rontott, s így a 45. a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) legfrissebb, csütörtökön nyilvánosságra hozott világranglistáján, melyet változatlanul az Európa- és világbajnok spanyolok vezetnek.
Szanyi Tibor véleménye szerint annál több kihívás éri Európa biztonsági kereteit, mintsem hogy bármely tagország megengedhetné magának saját belső nemzetbiztonsága gyengítését.
Nem mond igazat a NATO vezetõje, amikor azt állítja, hogy õk nem látták az orosz csapatok visszavonását az ukrán határtól - hangsúlyozta az orosz külügyminisztérium csütörtök reggel....
Az erdélyi magyarság körében az elmúlt öt hónapban csökkent az euroszkepticizmus, és jelentősen nőtt az európai intézmények iránti bizalom - idézett egy felmérést.
A moszkvai külügyminisztérium csütörtöki közleményében úgy fogalmazott: "javasoljuk, hogy a vakok tanulmányozzák az orosz elnök május 7-i nyilatkozatát".
Együttműködési megállapodást kötött csütörtökön az Állami Számvevőszék (ÁSZ), a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) egy munkacsoport létrehozására, amely közös programokon keresztül fejleszti a lakosság pénzügyi tudatosságát.
Az első világháborúnak felelőse volt minden érintett nagyhatalom, a harcokat lezáró béke pedig békétlenül hagyta Európát - hangzott el az I. világháború csaknem 100 éve történt kitörésének emlékére, az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara által szervezett konferencián.
Az önkormányzata írásban deklarálta: Pécs városában - és sehol a világban - többé ne fordulhasson elő, hogy valakit vallása, bőrszíne vagy bármely kisebbséghez való tartozása miatt hátrányos megkülönböztetés ér.
Az élvonalbeli férfi kézilabda-bajnokság egyik meghatározó alakulata, a Pick Szeged ma hivatalosan is bejelentette annak a két spanyol világbajnok játékosnak az érkezését, akikről a közelmúltban már tudni lehetett. Ennek ismeretében a kapus, José Manuel Sierra, valamint a balátlövő, Antonio García két évig a Tisza-partiaknál szerepel.
Jót tettek a költségcsökkentő lépések a Magyar Telekomnak, a piac már beárazta az osztalék elmaradását is, a jelenlegi szinteken lehet a kurzus alja, rally előtt az árfolyam. Szép számokat közölt a MOL is, a kutatás-termelés húzhatja fel a szegmens profitját. Forrás: GazdaságTV.hu
A virágzó amerikai mobil szolgáltató üzletág lendítette fel a Deutsche Telekom (DT) forgalmát az első negyedévben - derül ki a távközlési konszern MTI-hez eljuttatott első negyedéves eredmény beszámolójából.
A társadalombiztosítási nyugdíjrendszer keretén belül megállapítható hozzátartozói nyugellátások (özvegyi nyugdíj, árvaellátás, szülői nyugdíj) összegének alapja az a saját jogú nyugdíj, amely az elhunyt jogszerzőt a halála időpontjában megillette vagy megillette volna.
Légzési nehézségek, zihálás, szorító érzés a mellkasban, gyakori köhögés – ezek az asztma tipikus tünetei, amelyeket sok asztmás tapasztalhat, és amelyek komoly mértékben hathatnak az asztmások életminőségére, fizikális és mentális állapotára is.
A kelet-ukrajnai szakadárok egy független államot hoznának létre. Erről egy ukrán parlamenti képviselő, az úgynevezett Dél-Kelet Mozgalom vezetője beszélt.
Egy újfajta életen gondolkodik, amelynek középpontja nem a rohanás, hanem a belső kincsek feltárása, egy másfajta kommunikáció. Malek Andrea otthona Bécs mellett, hazája pedig Magyarországon van, s újabban ezotériával foglalkozik. A Macskák állandó szereplője, s azt mondja, már nem vágyik afféle felhajtásra, mint ami a pályája elején volt körülötte. Az énekes-színésznővel azon ritka pillanatok…
Európa népességének 6 százaléka esett el a csatákban vagy rokkant meg súlyosan, Magyarországnak 700 ezer hősi halottja, illetve ugyanennyi sebesültje volt.
Az Együtt-PM társelnöke szerint fel kellett volna állni az ellenzéki pártoknak a tárgyalóasztaltól, és közölni: addig nincs megállapodás a parlamenti tisztségekről, míg a Jobbik nem jelöl Sneider Tamás helyett valaki mást alelnöknek.
Intenzív alkudozás folyik a háttérben, ez állhat Vlagyimir Putyin orosz államfő legutóbbi javaslata mögött, miszerint a délkelet-ukrajnai oroszbarát erők halasszák el a vasárnapra tervezett függetlenségi népszavazást - állapították meg vezető orosz napilapok csütörtöki kommentárjaikban.
Joachim Löw, a német labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya megnevezte azt a 30 játékost, akik közül a későbbiekben kiválasztja a 2014-es brazíliai világbajnokságra nevezendő huszonhármat. Mario Gomez a nagy hiányzó.
Dél-Afrika - Kapkodni kezdett a csónak legénysége, mikor egy nagy fehér cápa kezdett körözni körülöttük – de csak a kamerák után, hogy megörökítsék a nem mindennapi találkozást.
Magas túljegyzésre a meghirdetettnél nagyobb összegben értékesített 12 hónapos diszkont kincstárjegyet (dkj) és 3 éves változó kamatozású kötvényt az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) csütörtöki aukcióján.