Kijev kész tárgyalni a szakadár Donyecki és Luhanszki megye önkormányzati és társadalmi vezetőivel, valamint vállalkozóival, de fegyveres bűnözőkkel civilizált országok nem tárgyalnak – szögezte le csütörtökön Olekszandr Turcsinov ukrán ügyvezető államfő, reagálva Vlagyimir Putyin orosz elnök előző napi javaslataira. Az ukrán elnöki hivatal honlapján megjelent közleményében Turcsinov leszögezte,…
Hajdúék szexvideóját reklámozzák a neten „Nézd meg Hajdú Péter és Sarka Kata szexvideóját!”Így szól az a mondat, ami embereket csábít egy Facebook oldalra, ám azon nemlátható semmiféle videó a celebpárról. A házaspár úgy döntött, perre viszi azügyet. „Nagyon bosszantó, Peti azonnal felhívtaaz ügyvédünket, hogy tegye meg a megfelelő lépéseket. Felháborít ez az eljárás,amivel becsapják az…
Az export 5,1, az import 4,0 százalékkal nőtt az első negyedévben a múlt év azonos időszakához képest, a kereskedelmi mérleg többlete 286 millió euróval, 1,917 milliárd euróra emelkedett - jelentette az előzetes adatok alapján csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Az idén márciusban az ipari termelés 10,6 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit - közölte az előzetes adatok alapján csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Concerts, conferences, exhibitions, presentations, a beauty contest, quiz games and international cuisine will be included in the programme of the 4th world meeting of Hungarians to be held in Budapest, Opusztaszer and Szeged between May 18 and 25.
Az amerikai részvényindexek eltérően teljesítettek szerdán azt követően, hogy a befektetők számára meghatározó makroadat nem került nyilvánosságra, az amerikai jegybankelnök kongresszusi...
Tartós megoldást ígér a hajléktalanok helyzetére az önálló lakást biztosító Elsőként lakhatást" program, amely március végén Kőbányán már négy, addig kunyhóban élő embernek adott otthont....
A Lexus büszke arra, hogy vásárlói kivételesen elégedettek a termékekkel, gyakorlatilag azok az ügyfelek, akik egyszer L plecsnivel felvértezett japán prémium modellbe, esetleg hibridbe ruháztak be, többé nem kacsintgatnak más márka felé. Az új Lexus GS300h megérkezett Magyarországra is – ezúttal Presser Gábor is bizalmat szavazott a hibrid szedánnak.
A családi cégek vagyonkezelése nem könnyű dolog: a befektetési döntésekre rányomja a bélyegét a család értékrendszere, ráadásul az egymást váltó generációk tagjai előtt újra és újra meg kell szolgálnia a bizalmat a vagyonkezelőnek
A Magyar Telekom teljesítményében jó trend kezd kialakulni, az idén főleg a további energiaár-csökkentések és a frekvenciatender lehetnek leginkább hatással a vállalat működésére – mondta Szabó János gazdasági vezérigazgató-helyettes az első negyedév erdményeit ismertető csütörtöki sajtótájékoztatón. Jelezte, hogy áprilisban és szeptemberben ismét csökken a gáz és a villany ára, továbbá […]
Nem mond igazat a NATO vezetője, amikor azt állítja, hogy ők nem látták az orosz csapatok visszavonását az ukrán határtól - hangsúlyozta az orosz külügyminisztérium csütörtök reggel. Ezzel...
Herman Van Rompuy, az EU-országok állam-, illetve kormányfőit összefogó Európai Tanács elnöke nyilatkozatban nyugtázta, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök jelét adta az ukrajnai válság enyhítésére irányuló hajlandóságának.
Rekordot döntött a japán Toyota Motor járműgyártó üzemi nyeresége a márciusban zárult pénzügyi évben, a japán jen gyenge árfolyamának és a bővülő eladásoknak köszönhetően.
Csányi Sándor tavaly 15 milliárddal, 150 milliárd forintra gyarapította vagyonát, így 2011 óta egymás után negyedszer lett a leggazdagabb magyar – derül ki a Napi.hu kiadásában idén immár 13. alkalommal megjelenő A 100 leggazdagabb című kiadványból.
A KSH adatai alapján márciusban az export és import euróban számított értéke 7,4, illetve 8,8%-kal bővült tavaly márciushoz viszonyítva. A külkereskedelmi mérleg többlete 34 millió euróval csökkent 2013 azonos hónapjához képest.
Az alkotmányjogász szerint az Alkotmánybíróság egy korábbi döntéséből az következik, hogy az eskü hibátlan elmondása nélkül egy képviselő nem vehet részt az Országgyűlés munkájában.
A mell-, a vastag- és a végbél-, illetve a prosztatarákban szenvedő betegek ötven százalékánál a kezelést az első diagnózisukat követő egy hónapon túl, a tüdőrákban szenvedő betegek felének kezelését pedig majd két hónappal később kezdik meg....
Andy Palmer, a Nissan alelnöke nyilatkozott nemrégiben a konszern elektromos terveiről, amelyben kiemelten szó volt a Leaf következő generációjáról. Úgy tűnik, hogy az újdonság esetében a nagyobb tömegek megszólításán lesz a hangsúly.
A forgalom az első negyedévben átlépte a 20.000 adásvételt, ami több mint 10 százalékkal haladja meg az a tavalyi év hasonló időszakában mért forgalmat. A lakáscélú hitelek kihelyezésének volumene, valamint a lakásépítések száma is 50-50 százalékkal nőtt ugyanezen az időszakon. Erősödtek az eladói pozíciók az alkuban, az értékesítési idők pedig csökkentek. Az első három hónapból messzemenő…
A brit bankóriás Barclays februárban már bejelentette, hogy nagyobb elbocsátásokra készül, azonban csak az utóbbi hetekben lehetett megtudni pontosabb részleteket az átalakításról. A Wall Street...