Kijev kész tárgyalni a szakadár Donyecki és Luhanszki megye önkormányzati és társadalmi vezetőivel, valamint vállalkozóival, de fegyveres bűnözőkkel civilizált országok nem tárgyalnak - közölte az ukrán ügyvezető államfő.
Százezer forinttal lett gazdagabb budapesti olvasónk, aki nem tagadja: minden hetet kedvenc napilapjával kezd. Csiszer Antalt a Bors cikkei és a laphoz járó magazinok vonzzák, de tavaszi játékunkon Fortunának is adott egy esélyt. Jól tette.
Május elsején volt 82 éves az ország legidősebb polgármestere. Jelenka György húsz éve tölti be ezt a tisztséget a somogyi kis községben, Gyugyon, és még további három ciklust vállalna.
Tom Cruise számára fontosabb a vallás, mint Suri Mint kiderült, Tom Cruise nem az amintaapa, mint azt sokan gondolták. Az 51 éves színész ugyanis teljesenelhanyagolja kislányát. Cruise Suri nyolcadik születésnapjára sem ment el, sőtmég egy képeslapot sem küldött neki. Ez azért van így, mert a színészmindennél fontosabbnak tartja azt, hogy maradéktalanul megfeleljen aszcientológiai…
A lengyel Poznan magyar labdarúgója, Lovrencsics Gergő nem állhat Pintér Attila szövetségi kapitány rendelkezésére a Dánia elleni felkészülési mérkőzésen (május 22., Debrecen), mert klubja nem engedélyezi a távozását.
A bolíviai élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 18. fordulójában a The Strongest 2–2-es döntetlent játszott a Club Universitario együttesével. A találkozó 58. percében három kiskutya szakította meg a játékot, amikor berohantak a pályára. Az egyik játékos annyira dühös lett, hogy az egyik állatot ki akarta dobni a pályáról, de ezt a labdaszedő megakadályozta. Íme!
Herman Van Rompuy, az EU-országok állam-, illetve kormányfőit összefogó Európai Tanács elnöke nyilatkozatban nyugtázta, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök jelét adta az ukrajnai válság enyhítésére irányuló hajlandóságának. Van Rompuy nyilatkozatát azután tették közzé Brüsszelben, hogy az uniós vezető szerdán késő este megbeszélést folytatott az egyenesen Moszkvából érkező Didier Burkhalterrel, az…
A brit bankóriás Barclays februárban már bejelentette, hogy nagyobb elbocsátásokra készül, azonban csak az utóbbi hetekben lehetett megtudni pontosabb részleteket az átalakításról. A Wall Street...
Együttműködési megállapodást kötött csütörtökön az Állami Számvevőszék (ÁSZ), a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) egy munkacsoport létrehozására, amely közös programokon keresztül fejleszti a lakosság pénzügyi tudatosságát - közölte a három szervezet az MTI-vel.
Csányi Sándor tavaly 15 milliárddal, 150 milliárd forintra gyarapította vagyonát, így 2011 óta egymás után negyedszer lett a leggazdagabb magyar – derül ki a Napi.hu kiadásában idén immár 13. alkalommal megjelenő A 100 leggazdagabb című kiadványból.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 8,45 pontos csökkenéssel, 17 977,65 ponton nyitott. A szerdai záró értékéhez képest 0,05 százalékkal gyengült.
Megkéselte párját, majd arra kényszerítette, hogy ássa meg a saját sírját, mindezek után még azt akarta, hogy a nő térjen vissza hozzá. A brutális soltvadkerti férfi ellen nyomozás indult, ügyében most emelt vádat az ügyészség.
Beyoncé másodszor kapott gyűrűt Jay Z-től Beyoncé kiessé figyelmetlen volt, és aMET gálán elhagyta eljegyzési gyűrűjét. Ezt férje szerencsére egybőlészrevette, és nem csak egyszerűen visszaadta nejének a kapcsolatukatmegpecsételő ékszert, hanem újra felesége ujjára húzta azt. Nézd meg a mesébe illő jelenetről készültfelvételt! Forrás: Life.hu
Szerény mértékű erősödést ért el a forint csütörtök délelőtt: az eurót a kora reggeli 304,82 forint után tíz órakor 304,59 forinton jegyezték a bankközi devizakereskedelemben. Az eurót 305 forint alatt legutóbb egy hónappal ezelőtt jegyezték. A múlt hetet 310 forintos, ezt a hetet pedig 307,70 forinton kezdte az euró. Hétfőn […]
Július közepéig csak az államnak dolgozunk: a magyarok még mindig azok közé tartoznak, akik a leghosszabb ideig dolgoznak az állam kontójára – írja a Bruxinfo.hu
A Magyar Telekom teljesítményében jó trend kezd kialakulni, az idén főleg a további energiaár-csökkentések és a frekvenciatender lehetnek leginkább hatással a vállalat működésére - mondta Szabó János gazdasági vezérigazgató-helyettes az első negyedév eredményeit ismertető csütörtöki sajtótájékoztatón.
Mai döntésén szinten tarthatja az eurózónás irányadó rátát az Európai Központi Bank (EKB) és más lépéseket sem tesz a további lazítás felé, ugyanis az inflációs folyamatok kedvező fordulatot...
Már csak szűk két hetük maradt az adózóknak arra, hogy a május 20-i határidőig elkészítsék személyi jövedelemadó (szja) bevallásukat; ezt várhatóan sokan idén is az utolsó pillanatokra hagyják, őket a NAV egyes ügyfélszolgálatai hosszított nyitva tartással várják majd....
A Lexus büszke arra, hogy vásárlói kivételesen elégedettek a termékekkel, gyakorlatilag azok az ügyfelek, akik egyszer L plecsnivel felvértezett japán prémium modellbe, esetleg hibridbe ruháztak be, többé nem kacsintgatnak más márka felé. Az új Lexus GS300h megérkezett Magyarországra is – ezúttal Presser Gábor is bizalmat szavazott a hibrid szedánnak.
Megjöttek az első elemzői kommentek a MOL ma hajnalban közzétett gyorsjelentésére vonatkozóan, a szakértők nagy izgalmat nem találtak a jelentésben, ajánlásukon ennek megfelelően nem változtattak. Az...
Andy Palmer, a Nissan alelnöke nyilatkozott nemrégiben a konszern elektromos terveiről, amelyben kiemelten szó volt a Leaf következő generációjáról. Úgy tűnik, hogy az újdonság esetében a nagyobb tömegek megszólításán lesz a hangsúly.
Szép profitot jelentett a Telekom - felpörögnek a tárgyalások a Mol és a horvát kormány között - történelmi csúcson az import - az iparról is jó hír jött - Nézze meg itt >>
Sikeres agyműtétet hajtottak végre Szegeden egy agyvérzést kapott várandós asszonyon. A bravúros műtéttel az anya és a baba életét egyszerre mentették meg - írja a Délmagyar.
Repes az örömtől Orbán Adrienn Másfél együtt töltött év után eljegyezteegymást a Győri Audi ETO jobbszélsője és az U20-as labdarúgó válogatottközéppályása. A vasárnapi BL-finálé után Ádámcsókkal üdvözölte szerelmét és egyúttal bejelentették, eljegyezték egymást. „Másfél éve, sportolói társaságbanismertem meg Adrit. Tavaly a Fradi elleni, NB I-es aranyérmet hozó meccsünkmiatt lemaradtam a…
A választók döntésének megmásítása lenne az Országgyűlés elnöke szerint, ha olyan pártok alakíthatnának frakciót a parlamentben, amelyek nem indultak a választásokon. Kövér László az InfoRádió Aréna című műsorában elmondta: jogértelmezése szerint a honatyák nem hozhatnak létre átüléssel olyan a frakciót, amelynek pártja most nincs a parlamentben. A házelnök arról is szót ejtett, hogy az…
Mentális, de nem hozzáállásbéli problémákat vél felfedezni a Valladolid elleni döntetlen hátterében Carlo Ancelotti, akinek csapata, a Real Madrid nagyon nehéz helyzetbe került a spanyol bajnoki címért folyó versenyfutásban. A fővárosiak középpályása, Xabi Alonso úgy véli, gyakorlatilag minden esélyük elszállt a Primera División megnyerésére, míg a meccs elején lecserélt Cristiano Ronaldo…