A virágzó amerikai mobil szolgáltató üzletág lendítette fel a Deutsche Telekom (DT) forgalmát az első negyedévben – derül ki a távközlési konszern MTI-hez eljuttatott első negyedéves eredmény beszámolójából. A DT értékesítési árbevétele az első negyedévben az egy évvel korábbihoz képest 8 százalékkal 14,894 milliárd euróra emelkedett. Ennek 58,7 százaléka származott […]
Aknavetőgránátot találtak a VIII. kerületi Salgótarjáni úton, a Józsefvárosi pályaudvarnál csütörtök délelőtt, az út egy szakaszát lezárják - közölte a Magyar Honvédség tűzszerész ezredének kommunikációs tisztje az MTI-vel.
Az előzetes egyeztetés után együtt lép fel a döntéshozóknál a közös érdekek képviseletében a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és az Ipartestületek Országos Szövetségével.
Az orosz elnök által tegnap tett engedmények hatására intenzív forinterõsödés következett be tegnap, és ez ma délelõtt amellett is folytatódott, hogy kiderült: az orosz csapatokat...
Arnaud Montebourg francia gazdasági miniszter a Siemens Alstomra tett ajánlatát tartja előnyösebbnek Franciaország számára, mivel az együttműködésről szól, szemben a General Electric (GE) ajánlatával, ami csak bekebelezés lenne.
Ismét elkészítette a Forbes a 2000 legnagyobb nyilvánosan kereskedett társaság listáját. A listán több érdekesség is található: az első 10 helyezett közé csak kínai és amerikai cégek kerültek be,...
Az első világháború európai polgárháború volt, amely alapvetően befolyásolta a kontinens és az egész világ jövőjét - mondta Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója az első világháború kitörésének 100. évfordulóján tartott konferencián csütörtökön Budapesten, az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Bölcsészkarán.
Hearne, Texas – Lelőtte a segélyhívásra kiérkezett rendőr Pearlie Goldent (93), aki az unokaöccsével kapott össze, és fegyverrel fenyegetőzött. Az eset nagy felháborodást keltett a texasi kisvárosban a nő élemedett kora miatt.
Business Partnereknek tartottam a közelmúltban készségfejlesztő tréninget. A résztvevők játékos gyakorlatokon keresztül ismerhették meg a Business Partner-modell működését, és az életből vett esettanulmányok során igyekeztek megoldást találni a Business Partner szerep szakmai kihívásaira. A témából adódóan a két nap vissza-visszatérő kérdése volt, hogy a HR szervezeti felépítése hogyan segítheti a…
A 2008-as válság kirobbanása óta töredékére esett vissza az eladott új autók száma, így öt év alatt átlagosan két és fél évet öregedett a magyar személyautó-állomány. Ez az egyik fő oka annak, hogy a mintegy 4 millió gépjármű mindössze 20 százalékára kötnek cascót tulajdonosaik, a nyolc évnél idősebb autók 90 százaléka pedig biztosítási védelem nélkül közlekedik. Pedig ez a szegmens ugyanúgy…
Dinamikusan bővült az ipari termelés és a külkereskedelem, amelyben elsősorban a járműgyártás és exportja játszotta a vezető szerepet az MTI által megkérdezett elemzők szerint. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön közölt előzetes adatai szerint idén márciusban az ipari termelés 10,6 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A munkanaphatástól megtisztított […]
Dinamikusan bővült az ipari termelés és a külkereskedelem, amelyben elsősorban a járműgyártás és exportja játszotta a vezető szerepet az MTI által megkérdezett elemzők szerint.
Internetes aláírásgyűjtést indított a Fidesz, az online petíció fókuszában három fő terület áll: a magyar föld, a szabad pálinkafőzés és a magyar akác megvédése - számolt be csütörtökön sajtótájékoztatón Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter és Nyitrai Zsolt, a Fidesz társadalmi kapcsolatokért felelős igazgatója.
A szezon végén távozik José Gomes, a labdarúgó NB I-ben szereplő Videoton vezetőedzője. A portugál szakember a Mais Futebolnak adott interjújában beszélt a Vidinél eltöltött időszakáról, arról, hogy már vannak más ajánlatai, s azt is elmondta, hogy szerinte a magyar futball öt éven belül ismét felkerül az európai térképre.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) nyilvánosságra hozta legfrissebb világranglistáján, amelyen a magyar válogatott a 45. helyen áll, így egy pozíciót visszaesett áprilisban elfoglalt helyezéséhez képest. A brazilok ellenben kettőt javítottak, és már csak egy lépésre vannak a képzeletbeli dobogótól.
Az amerikaiaknak kötelességük "felemelni a szavukat azon retorika ellen, amely fenyegeti a zsidók hazájának létét, valamint fenntartani az Egyesült Államok rendíthetetlen elkötelezettségét Izrael biztonsága iránt" - mondta az elnök.
Az utóbbi napokban határozott forinterősödés mutatkozott az orosz-ukrán feszültség enyhülése és a részben emiatt egyébként is kedvező globális befektetői légkör mellett. Ezt más régiós devizák is...
Kétségtelen, hogy a Mercedes-Benz A-osztály soha sem volt annyira férfias, mint most, legújabb generációjában, különösen, ha az A45 AMG verziót nézzük. Mégis az AMG Performance Studio egyedi modellje a női szíveket hivatott megdobogtatni.
Az LMP társelnöke úgy véli: Sneider Tamás parlamenti alelnöki jelölése kapcsán a Fidesz-KDNP-nek jeleznie kellett volna, hogy bizonyos határok nem léphetők át.
Az Európai Bizottság (EB) továbbra is várja a magyar kormány részletes tájékoztatását az uniós pénzek elosztását felügyelő magyar szervezetrendszer átalakításáról - írja az Index. A magyar kormánynak...
Hatalmas robbanás rázta meg az észak-szíriai nagyvárosnak, Aleppónak a kormányerők uralta részét, a detonáció lerombolt egy szállodát és több más épületet - jelentette csütörtökön az állami televízió.
A Magyar Telekom teljesítményében jó trend kezd kialakulni, az idén főleg a további energiaár-csökkentések és a frekvenciatender lehetnek leginkább hatással a vállalat működésére.
Az olasz maffiaellenes nyomozóhatóság csütörtök reggel letartóztatta Claudio Scajola jobbközép politikust, többszörös volt olasz minisztert, többek között a belügyi tárca egykori vezetőjét, aki az ügyészség szerint a dél-olaszországi szervezett bűnözés egyik tagjának szökését segítette volna.
Megszületett Bruce Willis és Emma Heming második kisbabája. Az akcióhős hiába bízott benne, hogy négy lány után lesz végre egy fia is, ismét kislánnyal ajándékozta meg a sors.
Eleven design hétvége címmel rendeznek a helyi kreatív ipar képviselői és kulturális színterei három napon át tartó fesztivált Budapest XI. kerületében május 9. és 11. között a fenntarthatóság, a tudatos környezetépítés és a kreatív ipar bemutatkozása jegyében.
Elsöprő fölénnyel győzött az európai közép Magyarországon az egy hónappal ezelőtti parlamenti választáson - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Berlinben, a WDR német regionális közszolgálati műsorszóró társaság Europa Forum elnevezésű konferenciáján, Európa válaszút előtt című előadásában.
Vlagyimir Putyin orosz elnök azt javasolta a Donyeck megyei szakadároknak, hogy halasszák el a vasárnapra tervezett népszavazást a kelet-ukrajnai megye függetlenségéről. Kérését azzal indokolta, hogy szükség van a párbeszéd feltételeinek megteremtésére. Gereben Ágnes Oroszország-szakértő szerint mindez csak színjáték.
Hozzávalók: A tésztához: 35 dkg finomliszt 15 dkg teljes kiőrlésű liszt 15 dkg vaj 2 dkg élesztő 2 dl tejföl (vagy kb. 2 evőkanál tejföl és 3-4 evőkanál natúr joghurt) 1 tojássárgája a tésztába 1 tojássárgája + némi tej a kenéshez langyos tej (amennyi ahhoz kell, hogy gyúrható állaga legyen a tésztának) kevés só pici cukor az élesztő felfuttatásához A töltelékhez: ízlés szerint lekvár máktöltelék…
Dinamikusan bővült az ipari termelés és a külkereskedelem, amelyben elsősorban a járműgyártás és exportja játszotta a vezető szerepet az MTI által megkérdezett elemzők szerint.