Budapest — Nem várt fordulat következett be Kállay-Saunders András (29) verekedési ügyében. A Blikk úgy tudja, az énekest súlyos testi sértés miatt feljelentő testvérpár egyik tagja kihátrált a vallomásából. Míg eddig egyedül Kállayt vádolta, most már azt állítja, ketten okozták az ő és testvére sérüléseit.
Szerdán és csütörtökön zárva tart a Seuso-kincseket bemutató kiállítás a Parlamentben hivatalos rendezvény miatt - közölte az Országgyűlés Sajtóirodája szerdán az MTI-vel.
Grenoble — Százhatvankilenc napot várt a világ erre: Michael Schumacher (45) felébredt a kómából! Sokan lemondtak róla, halálhírét is keltették a Forma–1 hétszeres világbajnokának, talán csak családja hitt a csodában.
Leállította Oroszország a gázexportot Ukrajnának, a következő csap elzárás már az európai szállításokat is érintheti, a hazai gáztárolók szinte üresek.
Rohamosan csökkeni kezdett argentin állampapírok iráni kereslet, miután az amerikai legfelsőbb bíróság kedden úgy döntött, nem tűzi napirendjére Argentínának azokkal a fedezeti alapokkal szembeni fellebbezését, amelyek nem egyeztek bele államadósságának átütemezésébe; ezáltal Latin-Amerika 3. legjelentősebb gazdasága ismét a fizetésképtelenség szélére sodródott. A legfelsőbb bíróság érintetlenül…
Nem megy a kézírás a gyerekek nagy részének: egy német kutatás szerint a kisiskolások mintegy 70 százaléka az óvoda után nem rendelkezik azokkal a mozgási képességekkel, amelyek a kézírás feltételei.
Salvador különleges város Brazíliában, az ottlakók úgy tartják, az országuk "legafrikaibb" városa. Úgy tűnik, a vb-városok között is különleges Salvador: ott nyertek a hollandok a spanyolok ellen, s ott győzött 4-0-ra hétfőn a német válogatott a portugálok ellen.
A Bild ma közölte az Orbán Viktorral készült interjú második részét, amelyben a kormányfő beszélt az uniós csúcsjelöltekről, a német kancellárról és az ukrán válságról.
Kérdés, hogy milyen esetekben. Például akkor, ha az ügyfélnek sikerül bizonyítania: a bankban nem tájékoztatták megfelelően, amikor felvette a devizahitelt, noha aláírta a kockázatfelmérő nyilatkozatot. De az ördög ott lehet a részletekben az egyoldalú szerződésmódosításoknál is. Aki belépett az árfolyamgátba vagy végtörlesztett, már ne nagyon menjen bíróságra - és a többieknek is érdemes…
Az okostelefonok egyre nagyobb szerepet töltenek be az emberek mindennapi életében. 2013 végére a hazai oldalletöltések között a mobileszközről generált oldalletöltések már a 10%-os határt ostromolják, ami azt jelenti, hogy minden 10. oldalletöltést mobileszközről – beleértve az okostelefnokat és táblagépket - generálnak - olvasható a Gemius felmérésében.
Schobert Norbi egy facebookos bejegyzése verte ki a biztosítékot. Szerinte a kövérség nem mutogatni való állapot, és a plus size modelleket sem azért tapsolják, mert szépek, hanem mert bátrak megmutatni a kövérségüket. A duci szépségek kiakadtak, ők azt gondolják, nem mindenkinek kell úgy kinéznie, mint Norbi csupa izom feleségének, Rékának.
Az idült hasnyálmirigy-gyulladás a hasnyálmirigy szövetének visszafordíthatatlan pusztulásával járó betegség, hátterében többnyire a krónikus alkoholfogyasztás áll.
Barack Obama amerikai elnök hétfőn levélben értesítette a kongresszust, hogy 275 fő katonai személyzettel erősíti meg az Egyesült Államok bagdadi követségének védelmét.
Ma kezdődik Hunvald György volt szocialista országgyűlési képviselő, erzsébetvárosi polgármester, Gál György volt szabad demokrata erzsébetvárosi önkormányzati politikus és négy társának milliárdos nagyságrendű korrupciós ügyek vádjával indult büntetőügyében a harmadfokú eljárás a Kúrián, döntés július elején várható.
"Megígértem a választóimnak, hogy Juncker útját állom" címmel közölte kedden a Bild című német lap az Orbán Viktorral készült interjú második részét, amelyben a kormányfő ismételten elutasította Jean-Claude Juncker jelölését az Európai Bizottság elnöki tisztségére.