Két-három millió eurós ajánlat alatt a Ferencváros "meg sem hallgatja" azokat a kérőket, akik szeretnék leigazolni Muhamed Besicet, a gárda bosnyák futballistáját.
A hagyományos júliusi helyszínek mellett augusztus 15-én a Nemzeti Emlékhelyen felállított színpadon Miklósa Erika és barátai adnak egész estés koncertet.
A szervezet megdöbbentőnek nevezte a jogszabály módosításának "abszurd időpontját", a megelőző konzultációk hiányát és a Felsőoktatási Kerekasztal negligálását a kérdésben.
Saját pénz bevezetésére készül Koszovó, így hamarosan az eddig használt euró helyett dardannal lehet majd fizetni a balkáni országban - írta kedden a Pristina Tribuna című napilap.
A Stadler szolnoki üzemében már készülnek az újabb GYSEV FLIRT motorvonatok. A jelenlegi négy mellé a MÁV-START Zrt.-vel közös tender keretében további hat darabot rendelt a vasúttársaság. Az új flotta gyártása folyamatban van, az első négy kocsiszekrény már elkészült. Így hamarosan újabb GYSEV-es vasútvonalakat vesznek birtokba a villamos FLIRT motorvonatok.
A fiatalok többsége már fordult a családhoz, rokonokhoz, barátokhoz pénzügyi segítségért. Jellemzően 25.000 forint alatti összeget kértek kölcsön, derül ki a K&H pályakezdők jóléti indexe felméréséből. A baráti kölcsön szabályai meglehetősen megengedőek: kamatot nem számolnak fel, és még a hosszú késedelem is belefér. Ha azonban valaki egyáltalán nem adja vissza a kölcsönt, azt a fiatalok sem…
Az osztrák Schweighofer vállalatcsoport vásárolja fel a Romániában kitermelt fa 15 százalékát - írta kedden elektronikus kiadásában a Ziarul Financiar című román lap
Egyes szolgáltatások teljesítési helyének felülvizsgálatát célzó változásokat is tartalmaz az Országgyűlés elé terjesztett adótörvény-módosítási javaslatcsomag. Emellett tovább bővül a fordított adózás hatálya alá tartozó termékek köre.
Az Európai Unió területén százezreket tartanak fogva akaratuk ellenére - mondta a Belügyminisztérium konferenciájának küldött videoüzenetében az Európai Bizottság emberkereskedelem elleni EU-koordinátora.
A DIGI is jelentkezett az NMHH által meghirdetett frekvenciákra, ebből pedig akár azt a következtetést is levonhatnánk, hogy újabb mobilcég jelenik meg Magyarországon. A dolog azonban nem ennyire...
Amit most látunk a technológia világában, ez még csak a kezdet, "még csak csecsemők vagyunk, akik éppen járni tanulnak" - kezdte előadását a fogyasztói elektronikai szövetség (CEA) elnöke, Gary...
Baiji, Irak legnagyobb olajfinomítója az éjszaka leállt, a külföldi munkásokat pedig evakuálták - számolt be a Reuters. A szunnita felkelők még a múlt héten nyomultak be a városba, mely a legfrissebb...
Az Apple peren kívüli megállapodást kötött 33 amerikai állammal és más felperesekkel, akik azzal vádolták a kaliforniai óriásvállalatot, hogy jogsértő árrögzítő megállapodásokkal mesterségesen magasan tartotta elektronikus könyveinek árát.
A hétfőn magához tért F1-es legenda mindig is figyelt magánéletére, amit családja a kórházban eltöltött hónapjai alatt is tiszteletben tartott. Most viszont, hogy visszatért, egy fantasztikus fotósorozat került nyilvánosságra arról, hogyan is töltik szabadidejüket feleségével, Corinna Betsch-csel, akivel példás házasságban élnek.
Kész folytatni a Déli Áramlat gázvezeték kiépítését Oroszország és Szerbia is - jelentette be Szergej Lavrov orosz külügyminiszter kedden Belgrádban miután megbeszéléseket folytatott szerb kollégájával, Ivica Daciccsal.
Az elmúlt hónapokban jobbára csak oldalazgató USDJPY devizapár lendületet vehet, legalábbis a Turbó Trader stratégia kibontakozóban lévő szignálja alapján. Mely tényezők együttállása esetén lépünk a...
Több sebből is vérzik a Kúria által a devizahitel-szerződésekkel kapcsolatban tegnap meghozott jogegységi határozat, véli a Banki Hitelkárosultak Egyesületének szakértője.
Régiós és magyarországi szinten is megduplázódott a bevétel-növekedéssel számoló cégek aránya. A közép- és délkelet-európai térség vállalatvezetői egyre bizakodóbbak a hitelhez jutás feltételeit illetően is, amely a teljes régió gazdasági élénkülését jelezheti – derül ki az EY legfrissebb Tőkebizalmi Barométeréből.
Cristiano Ronaldo ad a megjelenésére. A portugálok klasszisa még a sípcsontvédőjén is saját arcképét hordja! Ezt azért egy egészen kicsit már túlzásnak érezzük...
Mario Balotelli megint bemutatta, hogy van humorérzéke. Az olaszok fenegyereke egy, a saját fotójával teleragasztott Panini matricás albumot posztolt Facebook-oldalára az általa szállóigévé vált "Why always me?" kérdéssel.
Eddig csak a twittert korlátozták, nem túl eredményesen. Most a szunnita és a kurd területeken egyáltalán nem lehet netezni. Az ország maradékán is csak korlátozottan, letiltották a VPN-t és a közösségi oldalakat. (Via The Independent)