Nyáron sem maradnak ebéd nélkül: a vakáció ideje alatt összesen 2,6 milliárd forintot biztosítanak a rászoruló gyermekek étkeztetésére. 6 millió adag ételt osztanak szét 120 ezer bölcsődés, óvodás, és iskolás között. További részletek a videóban.
A több mint egymilliós, nyári balatoni utasforgalom megfelelőbb kiszolgálása érdekében szombattól nyári menetrend szerint közlekednek a vonatok - tájékoztatta a MÁV-Start pénteken az MTI-t.
A futballszeretőknek egy szavuk sem lehet a világbajnokság eddigi gólzáporos meccseire – talán csak a játékvezetés érdemel kritikát, bár ez már a focivilág megszokott jelensége. A németek vagy a hollandok brillírozása sem tudja azonban teljesen feledtetni a FIFA korrupciós botrányait vagy éppen a brazíliai tüntetéseket és a szervezési-beruházási anomáliákat. A Hetek cikke.
Téves összeget ütött be az eladó a pénztárgépbe, a vevő magával vitte a nyugtát, hogyan módosítható a pénztárgép napi bevételének összege? – kérdezte olvasónk. Sinka Júlia, adó- és számviteli tanácsadó szakértőnk válaszolt.
A Redditen már pörögnek rajta, és nemsokára indul a Kickstarter-kampány is. Mocsok drága lesz, de csak nem lehet aprópénzért adni valamit, amit úgy hívnak, hogy Végső Hekkelő Keyboard.
Francois Hollande francia elnök meghívására szombaton Párizsban egyeztetnek az Európai Unió baloldali kormányfői a következő Európai Bizottság legfontosabb feladatairól.
Szombaton rendezik meg a Giants Live Budapest elnevezésű világbajnoki kvalifikációs erősember-versenyt, amelyen tizenketten küzdenek majd a három továbbjutó helyért.
A nyersolaj piacán továbbra is az esetleges termeléskiesés miatti félelmek mozgatják az árfolyamot, a fekete arany drágulása pedig a hazai kutasokat is rosszul érinti. A dolláros jegyzésárak...
Világszerte több mint 50 millió ember kényszerült elmenekülni az otthonából tavaly. Ők még mindig távol élnek. Vagyis: a II. világháború óta most a legtöbb a menekült. Ezzel a megdöbbentő adattal próbálja felhívni a világ figyelmét a helyzetre az ENSZ Menekültügyi Fő- biztossága. Ma van a "Menekültek Világnapja". További részletek a videóban.
Az Orvosok Határok Nélkül nevű szervezet szerint teljesen kicsúszott az ellenőrzés alól az Ebola-járvány Nyugat-Afrikában. Bart Janssens műveleti igazgató pénteken azt mondta, hogy a nemzetközi orvos csoport elérte a reagálási képessége határát. A nemzetközi szervezeteknek és a kormányoknak több szakértőt kell küldeniük a térségbe, hogy felvilágosító munkával megakadályozzák a betegség terjedését…
Az Alstom francia nagyvállalat pénteken bejelentette, hogy az igazgatótanácsa hétfőig összeül, hogy kialakítsa álláspontját az amerikai Genereal Electric (GE), illetve a német Siemens és a japán Mitsubishi Heavy Industries (MHI) közös ajánlatáról.
Ecuador 2-1-re legyőzte Hondurast a brazíliai labdarúgó-világbajnokság E csoportjának második fordulós mérkőzésén, így a franciák matematikailag még nem nyolcaddöntősök.
Ma sem fogunk unatkozni. Mármint Önök azért nem, mert nyilván nem a számítógép előtt ülnek majd ezen a szép nyári szombaton. Én meg azért nem, mert ennek ellenére meg fogom próbálni elérni, hogy mégis ott üljenek. Majd meglátjuk, ki húzza … Folytatás
A nőknél biztosan, a férfiaknál pedig várhatóan nem lesz címvédés a hétfőn elrajtoló 128. wimbledoni nyílt teniszbajnokságon, amelynek Babos Tímea révén egy magyar résztvevője lesz.
Ecuador 2-1-re legyőzte Hondurast a brazíliai labdarúgó-világbajnokság E csoportjának második fordulós mérkőzésén, így a franciák matematikailag még nem nyolcaddöntősök
Ma van a Múzeumok éjszakája, amelyen mintegy négyezer program - egyebek mellett számos koncert, rendhagyó tárlatvezetés és filmvetítés - várja a látogatókat 313 vidéki és 133 budapesti múzeumban, kiállítóhelyen.
A magyar lakosság több mint fele úgy gondolja, hogy nincsenek felesleges kiadásai, így nincs lehetősége az előgondoskodásra - derül ki egy friss felmérésből.
Háztartási energia, dohány, öltözködés, szeszes ital, szórakozás - ezek a területek, ahol egy most közzétett felmérés részt vevői szerint spórolni lehetne. A megkérdezettek több mint fele mégsem teszi. 56 százalék mondta azt, hogy egyik kiadás sem felesleges. Sőt, úgy érzik, komoly megszorításokkal élnek. Ki érti ezt?
Budapest/Curitiba - Ecuador 2-1-re legyőzte Hondurast a brazíliai labdarúgó-világbajnokság E csoportjának második fordulós mérkőzésén, így a franciák matematikailag még nem nyolcaddöntősök.
Aratóverseny, hagyományőrző nap, vízi túrák, koncertek várják az érdeklődőket, és a leghosszabb csónakkaraván világrekordját is szeretnék megdönteni a szombaton kezdődő, kilencnapos Sarud Fesztiválon - közölte az MTI-vel a rendezvény szervezője.
Bevonult a börtönbe pénteken Janez Jansa volt szlovén kormányfő, az ellenzéki, konzervatív Szlovén Demokrata Párt (SDS) elnöke, akit korrupciós vádakkal két év letöltendő szabadságvesztésre ítéltek
Korlátozta a kormány Kanadában a külföldiek munkavállalási lehetőségeit, miután sok panasz érkezett a hatóságokhoz arról, hogy a munkaadók az alkalmazott kiválasztásakor előnyben részesítik az olcsóbban foglalkoztatható külföldieket, írja az MTI.
Moszkva határozottan tiltakozott amiatt, hogy pénteken ukrán területről lövések értek egy orosz határátkelőhelyet, egyben követelte Kijevtől, vizsgálja ki a történteket
Két motorkerékpárral ütközött egy személygépjármű szombat reggel a 7-es főúton Fonyódon, a balesetben ketten megsérültek, az utat teljes szélességében lezárták - közölte a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata az MTI-vel.
A magyar fürdők árbevétele az idei nyári szezonban az év első öt hónapjának kedvező eredményei alapján a tavalyinál négy százalékkal több, 40 milliárd forint lehet - közölte a Magyar Fürdőszövetség főtitkára az MTI érdeklődésére.
Balatonszárszón Farkasházy Tivadar ma rendezi az idei találkozót, a tavalyinál lényegesen szerényebb baloldali sztárpolitikus-lineuppal. Az Együtt taggyűlést tart, lesz politikai nyilatkozat, teljes tisztújítás, és új alapszabály. A Jobbik pedig tisztújító kongresszust (Vona Gábor megint elnök lesz).
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) legfrissebb adatai szerint az Ebolának eddig több mint 330 halálos áldozata volt Guineában, Sierra Leonéban és Libériában
Az állami támogatást kapott egyéni képviselőjelöltek több mint harmadának nem sikerült megfelelően elszámolnia az egymillió forintos állami támogatásával - írta az országgyűlési választásokkal összefüggésben a Blikk szombati számában.
Ma Budapesten számos helyen művészek, túlélők vagy az áldozatok rokonai mesélik el, mit történt hetven éve, amikor 200 ezer budapesti zsidót költöztettek be Dávid-csillaggal megjelölt házakba.
Bár a világ már túllépett ezen, a helyzet az, hogy a Boko Haram foglyainak helyzete semmit sem javult. Az egyetlen bűnük az volt, hogy iskolába jártak.
Kelet-Magyarországon a nyári szezonban jön össze az éves árbevétel csaknem 70 százaléka. Budapesten és környékén is a nyár számít főszezonnak a fürdőzésben.