Az MSZP-nek az a feladata Tóbiás József frakcióigazgató szerint, hogy közösségként működjön, nyitottan a civil szervezetek felé, s ennek a közösségnek egy célja van: a közjót szolgálni.
Nem került be az első sorba az idény eddigi szakaszában domináló Mercedes egy versenyzője sem, mindkettő élpozíciót a Williams-ek szerezték meg, Massa indulhat az élről.
Miért menne valaki Kaposvárra? Hiszen csak egy álmos kisváros a Dunántúlon. Nos, pontosan ez a szemlélet az, amit jobb, ha egy életre elfelejtünk. Kaposvár ugyanis menő. Nem kicsit, nagyon. Tény, hogy aki 15-20 évvel ezelőtt járt arrafelé, az most nem feltétlenül ért egyet a fenti mondattal, de nekik most összegyűjtöttünk négy indokot, hogy miért érdemes Kaposvárra menni.
A szegénységről, a kisebbségi jogokról, az önkormányzatiságról és a kultúra helyzetéről szóltak a többi között a XIII. Szárszói találkozó előadói szombaton Balatonszárszón.
Szélső pozícióban erősítene a Real Madrid labdarúgócsapata, amely Ángel Di María távozása esetén megvásárolná a Liverpool angol válogatott játékosát, Raheem Sterlinget.
Budapest — Kalmár Tibor Ágyról ágyra című könyve nem zsákbamacskát árul. A borítón egy férfi kötéltáncot jár az egyik pucér nőtől a másikig, az alcím pedig: Szex a lelke mindennek. A Vidám Színpad rendezője a mottók kiválasztásával sem hagy kétséget afelől, miről szól a mű.
Kedves Olvasó! Ezen a hét végén egy könnyű menüvel készültem. Főételnek pangasiusfilét kínálok zöldségekkel és sajtmártással. Ez a halfajta cápaharcsa néven is ismert, amely nagyszerű tulajdonságokkal rendelkezik, hiszen szinte teljesen szálkamentes, és a halakat kevésbé szeretők is szívesen fogyasztják. Az ebéd megkoronázásaként pedig egy csokis-gyümölcsös frissítőt ajánlok. A mai fogás 1290…
Június 27–29-ig Tata hazánk legnagyobb családi fesztiváljának ad otthont. Koncertek, kulturális, virág- és gyermekprogramok színes kavalkádja várja az érkezőket a háromnapos fesztiválra.
Magyarország — A halakon kívül mindenki örömtáncot lejtett a horgászboltot üzemeltető Komáromi családban, amikor kiderült, hogy 50 ezer forint értékű elektronikai utalványt nyertek a Blixxszel.
Megakadtak a tárgyalások a francia állam és a Bouygues ipari és távközlési vállalat között az Alstom-részesedés felvásárlásáról, miután a felek nem tudtak az árban megegyezni - közölték szombaton kormányzati források.
Az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) titkos megfigyelési programjait leleplező Edward Snowden nem kíván Moszkvában nyilatkozni az NSA-ügyet vizsgáló német parlamenti (Bundestag) bizottságnak - írta pénteken a Spiegel Online német hírportál Snowden németországi ügyvédének állásfoglalására hivatkozva.
Autójával hajtott be egy étterembe egy kínai férfi Wuhan városában, miután feleségét és kutyáját nem engedték be oda. A Shanghaiist szerint szemtanúk látták, amint a nő és a kutya futva jön ki az étteremből, miközben öt pincér üldözte őket. Nem … Folytatás
Gőzerővel készülnek az Irán elleni vb-csoport meccsre az argentin válogatott játékosai, amely előtt Lionel Messi és Sergio Agüero egy különleges lábtengó meccset is lejátszott egymás között.
Meglepetésre Felipe Massa, a Williams brazil pilótája nyerte a Forma-1-es Osztrák Nagydíj szombati időmérő edzését, így ő indulhat majd az élről a vasárnapi futamon
Esterházy Jánosra, a csehszlovákiai magyarság két világháború közötti vezető politikusára emlékeztek szombaton a morvaországi Mírovban a csehországi magyarok.
Egybehangzó sajtóinformációk szerint a Liverpool labdarúgócsapata is szerződést kínált a Barcelonát az elmúlt szezon végén elhagyó hálóőrnek, Victor Valdésnek.
Egyelőre úgy tűnik, nem a két szomszéd, Dél-Korea és Észak-Korea esett egymásnak, hanem egy izolált incidens történt a határ déli oldalán. A dél-koreai hadsereg egy közkatonája megölte öt bajtársát, megsebesített ugyanennyit, majd elmenekült, számoltak be az AFP-nek dél-koreai katonai források. … Folytatás
Amennyiben teljesen nyilvánvaló, hogy egy anyának egészségkárosult, fogyatékos gyermeke született, a törvénynek engedélyeznie kellene, hogy az orvosok a szülők engedélye nélkül az újszülött életének befejezéséről döntsenek - állítja Miroslav Mitlöhner, a Hradec Králové-i egyetem mellett működő szociális intézet igazgatója, a munkaügyi és népjóléti miniszter tudományos tanácsának tagja egy…
Pécs – A baranyai megyeszékhely sétálóutcáján egymást érik a kávézók, az egyik azonban ezen a héten kicsit más volt, mint a többi. Itt ugyanis fogyatékkal élők segédkeztek a felszolgálásban. A teraszon kávézgatott Eszter (30) és Csaba (30) is, akik csak jó élményekről tudtak beszámolni.
11-re emelkedett az idei bankcsődök száma az USA-ban, fizetésképtelenséget jelentett ugyanis egy holding két leánybankja. A floridai és az illinoisi Valley Bank is csődbe ment, így a két bank...
Ismét elítélte a maffiát Ferenc pápa, aki szombaton az 'ndrangheta nevű szervezett bűnözői csoport fellegvárának számító Calabriában tett egynapos látogatást.
A francia állam 20 százalékos részesedést vásárol a jelenleg magánkézben lévő Alstom francia nagyvállalatban, s legfőbb részvényesként bizonyos feltételekkel elfogadja a General Electric (GE) ajánlatát a konglomerátum energetikai ágazatának felvásárlására - jelentette be pénteken Arnaud Montebourg francia gazdasági miniszter.
Három meccset játszanak szombaton, és a vébé két nagy esélyese is pályára lép. Először Argentína mutathatja meg Irán ellen, hogy mit tud. Kilenckor már megint összecsap a két Boateng, a ghánai és a német. Éjfélkor pedig jönnek az Argentína ellen nagyon jól focizó bosnyákok, akik most Nigériával meccselhetik le, kié lehet az F csoport második helye.
Az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) titkos megfigyelési programjait leleplező Edward Snowden nem kíván Moszkvában nyilatkozni az NSA-ügyet vizsgáló német parlamenti (Bundestag) bizottságnak - írta pénteken a Spiegel Online német hírportál Snowden németországi ügyvédének állásfoglalására hivatkozva.
A kormány kiemelten számít a megyei jogú városokra - hangoztatta a Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteken Kaposváron, a Megyei Jogú Városok Szövetsége (MJVSZ) kétnapos közgyűlésének első napját záró sajtótájékoztatón.