A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) összesen közel 100 millió forint bírságot szabott ki, miután megállapította, hogy a CooperVision Optikai Cikkeket Forgalmazó Kft., a FOTEX-OFOTÉRT Optikai és Fotócikk Kereskedelmi Kft., a Johnson & Johnson Egészségügyi és Babaápolási Termékeket Gyártó és Forgalmazó Kft., valamint a Novartis Hungária Egészségügyi Kft. jogsértést követett el, mert máshonnan be nem…
Krokodilfelügyelőket, sírkőfaragókat és úszómedence életmentőket is toboroztak. Ki hitte volna, hogy a megszokott és „mindennaposnak” nevezett mesterségek mellett olyan pozíciók kerültek meghirdetésre olyan munkakörökben amelyeket aligha tudunk elképzelni?
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) hosszú, több hétig tartó eljárás keretében vizsgálja azokat a termékeket, amelyek a gyanú szerint az ételmérgezést okozták - válaszolta a hivatal hétfőn az MTI kérdésére. Egyben megerősítették, hogy a betegeket ellátó orvosok megállapították a botulizmust, a Nébih pedig ennek forrását vizsgálja laboratóriumaiban.
Nem a motorok túlságosan halk hangja jelenti a legnagyobb problémát az idei évben – véli Jacques Villeneuve. A kanadaiak bajnoka szerint az idei motorszabályok nem Forma–1-es szintűek…
A vártnál nagyobb mértékben nőtt májusban a használt ingatlan értékesítés az USA-ban az amerikai ingatlanügynökségek szövetségének (NAR) felmérése szerint.
...de többször nem fogjuk elkövetni! Kezdhetjük a kipipálgatást? Kinek hány volt már meg? Nekünk bizony mind az öt! 1. Rossz arányok Viseltél már nagyon rövid szoknyát nagyon magas sarkú cipővel? Vagy bő szárú, oldalzsebes cargo nadrágot bakanccsal? Esteleg fülbevalót, nyakláncot és napszemüveget egyszerre? És ugye milyen kényelmetlenül érezted magad bennük egy idő után? Ne feledd: a helyes…
Ellenkező hatást válthatnak ki az antidepresszánst szedő fiataloknál az öngyilkossági kockázatra vonatkozó figyelmeztetések - erre utalnak egy amerikai tanulmány eredményei.
Gomba- és baktériumölő szerekkel, növényvédő szerekkel kezelik őket. Fenséges az illata is, hát még az íze a sütibe reszelt vagy a forralt borban gőzölgő citromhéjnak... De azt tudtátok, hogy nem mindegy, milyen citromot vásárolunk? Most nem is első sorban az érettségére vagy a méretére gondolunk, hanem a szállítás alatti mesterséges érlelésre. Körülnéztünk egy kicsit a déligyümölcsök háza táján.…
Már nyáron dönthet a kormány a devizahitelekről – az egyik nemzetközi hitelminősítő szerint a bankoknak akár 1 milliárd eurójába is került a kártérítés – történelmi mélypontra csökkent a diákhitel kamata – nincs elég vendéglátós a Balatonnál
A keleti nyitás politikája nem jelenti azt, hogy Magyarország elzárkózik a nyugati gazdasági kapcsolatok elől, a két irány között egyensúlyt kell teremtenünk - jelentette ki az Országgyűlés alelnöke hétfőn az Exportlehetőségek a FÁK-országokban című konferencián, Kecskeméten.
A múlt héten háromszor is rekordszinten zárt az S&P 500 index, mi ezen a héten is az amerikai részvénypiac felülteljesítésében bízunk. Kis léptekkel haladnak felfelé a tengerentúli részvények, bár...
A magyar fogyasztók egyre többször fizetnek bankkártyával annak ellenére, hogy 2014-ben lehetővé vált az ingyenes készpénzfelvétel - derül ki egy friss kutatásból . Töretlenül folytatódik az évek óta jellemző trend, miszerint éves átlagban 2 százalékkal nő azok száma, akik gyakran veszik elő a bolti pénztáraknál a plasztikot, míg folyamatosan csökken azon kártyabirtokosok aránya, akik ritkán vagy…
Az EKB még nagyban küzd a vérszegény eurózónás infláció újjáélesztéséért, de Mario Draghi máris utalást tett rá, hogy mikor kezdhetik emelni az öreg kontinensen is a kamatokat. Máris kamatemelésről...
"Agrár rezsicsökkentést" hirdet a Hangya Szövetkezeti Együttműködés közös beszerzések és értékesítések létrehozásával - mondta Patay Vilmos, a Hangya Holding elnöke hétfőn, sajtótájékoztatón Budapesten.
A szlovák kormány nem tervezi a forgalmi adó (DPH) jelenlegi, 20 százalékos szintjének csökkentését - mondta Robert Fico szlovák kormányfő hétfőn Pozsonyban egy az amerikai kereskedelmi kamara és az Európai Bizottság szlovákiai képviselete által rendezett konferencia után tartott sajtótájékoztatón.
A dubaji Al Habtoor Csoport elnöke megvásárolta az InterContinental Budapestet - áll a HotelierMiddleEast.com honlapján. Ez már a sokadik befektetés a Perzsa-öböl térségéből a fővárosi szállodapiacon...
Az elmúlt időszak ármozgásait követően sajnálatos módon ismételten komor hírrel szolgálhatunk a hazai autósok számára: a legutóbbi változásokat követően ezúttal újra az árak növekedéséről számolhatunk be. A hét közepétől kezdődően a benzin és a gázolaj ára egyaránt 4 forinttal ugrik meg a hazai töltőállomásokon, ahogy az a múlt pénteken is történt.
A román államfő testvérének előzetes letartóztatásáról határozó bíró szerint a korrupcióval gyanúsított Mircea Basescu elismerte, hogy pénzt kapott, de nem tudta igazolni hitelesen, hogy csak kölcsönről lett volna szó - derült ki a hétfőn közzétett bírói indoklásból.
"Agrár rezsicsökkentést" hirdet a Hangya Szövetkezeti Együttműködés közös beszerzések és értékesítések létrehozásával - mondta Patay Vilmos, a Hangya Holding elnöke hétfőn, sajtótájékoztatón Budapesten.
A Gazdasági Versenyhivatal megállapította, hogy a CooperVision Optikai Cikkeket Forgalmazó Kft., a FOTEX-OFOTÉRT Optikai és Fotócikk Kereskedelmi Kft., a Johnson & Johnson Egészségügyi és Babaápolási Termékeket Gyártó és Forgalmazó Kft. és a Novartis Hungária Egészségügyi Kft. jogsértést követtek el, amikor a piackutatás kereteit felhasználva máshonnan be nem szerezhető egyedi értékesítési…
Bár biopiacokon, bioboltokban értékesítették, nem biotermékek Keksz Zsolt kistermelő termékei, amelyek a gyanú szerint botulizmust okoztak - közölte a Magyar Biokultúra Szövetség (MBSZ).
A Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára szerint érdemes megfontolni, hogy miként lehetne a reklámadóról szóló jogszabályt pontosítani. Ezt a múlt héten bevezetett új különadó alól kibújó...
Nem vitás, papíron a világ jelenlegi legjobb hibridjével volt dolgunk. Tágas karosszéria, összkerékhajtás, 51 kilométeres elektromos hatótáv, utána hibrid üzemmód és fejlett vezetői segédrendszerek – ilyet bizony még nem láttunk a kínálatban. Mindezt ráadásul a megújulás terén nem igazán brillírozó Mitsubishi hozta el nekünk. Az Outlander PHEV több mint ígéretes? Van valahol csont? Utánajártunk.
Budapest – Varga Viktor (26) elhagyta Cinthya Dictatort (24)! Az énekes belefáradt a folyamatos veszekedésbe, ezért úgy döntött, lelép közös otthonukból. Legalábbis egy kis időre.
Újabb perre készül a főváros ellen a Bálna építéséhez hitelt nyújtó MKB bank, amely megtámadja a Kúria ítéletét is. A hitelintézet 7,5 milliárd forintot szeretne visszakapni. A Városháza későbbre ígért tájékoztatást.
Az Európai Unió a közös biztonsági és védelmi politika keretében ukrajnai rendőri missziót hoz létre, amelynek az lesz a feladata, hogy támogassa az ukrán nem katonai jellegű biztonsági szervek reformját, tanácsaival és szakmai útmutatásokkal, illetve kiképzéssel javítsa a rendőrség, a nemzeti gárda és más jogérvényesítő szervek felkészültségét - közölték hétfőn Luxembourgban, ahol az EU-országok…
Kiállítással, misével, komolyzenei és gasztronómiai programokkal ünneplik Szent László királyt a hét végén Szekszárdon, a lovagkirály évszázados helyi tiszteletének jegyében
Gyakorlatilag borítékolni lehet az újabb kamatvágást, mivel az alacsony inflációs környezet és az EKB kamatcsökkentése miatt a magyar állampapírokon megnövekedett hozamfelár is ezt támogatja. A jelenlegi alacsony infláció mellett ugyan még emellett az alacsony kamatszint mellett is pozitív reálhozam érhető el. Az infláció újbóli emelkedésével azonban ez elolvad, ezért érdemes a részvénypiacok…
Rendkívül fontos, az ország következő évtizedeit - mind energetikai, mind pénzügyi szempontból - is meghatározó törvényjavaslatról szavaznak ma a Parlamentben. A képviselők ugyanis a Paksi Atomerőmű...
Szíria átadta felderített és nyilvántartott vegyifegyverkészletének utolsó szállítmányát is megsemmisítésre a nyugati országok kormányainak - közölte hétfőn a Vegyifegyver-tilalmi Szervezet (OPCW).
Az elmúlt időszak ármozgásait követően sajnálatos módon ismételten komor hírrel szolgálhatunk a hazai autósok számára: a legutóbbi változásokat követően ezúttal újra az árak növekedéséről számolhatunk be. A hét közepétől kezdődően a benzin és a gázolaj ára egyaránt 4 forinttal ugrik meg a hazai töltőállomásokon, ahogy az a múlt pénteken is történt.