MAGYARORSZÁG – Itt a nyár, és itt vannak a nagy nyeremények is! A húszéves Blikk születésnapi játéka június első hetében is rengeteg olvasónknak szerzett örömet. Siposné Rózsa Jolán (52) például rögtön pihenéssel indíthatja a nyarat, a szigetszentmiklósi asszony wellnessnyaralást nyert lapunkkal.
Egyházi zászlók, magyar és székely lobogók alatt, zarándokok tízezrei érkeztek szombaton délelőtt a csíksomlyói Hármashalom-oltár elé, ahol helyi idő szerint déli fél egykor (magyar idő szerint 11.30-kor) kezdődik a pünkösdi búcsú hagyományos szabadtéri szentmiséje. A zarándokok között van Áder János köztársasági elnök is, aki magánlátogatásra érkezett Erdélybe - tájékoztatta az MTI-t Zsigmond…
Az IMF tavaszi Magyarországot vizsgáló éves jelentéséhez kapcsolódóan elemzést készített az ország potenciális növekedési kilátásairól. Az elemzés a feltételezett alappályában visszafogott növekedési...
Palkovics László, a Kecskeméti Főiskola tanára a legesélyesebb a felsőoktatási államtitkári posztra, Klinghammer István helyére - közölte meg nem nevezett forrásra hivatkozva a Népszabadság.
Kigyulladt egy tizenöt emeletes lakóépület szemétledobójának egyik tárolója szombat délelőtt a főváros III. kerületében - közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel.
Egy autó és egy motorkerékpár ütközött össze szombat délelőtt az 54-es számú főúton az orgoványi elágazásánál - közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság.
Akár bírság nélkül zárhatja le a GVH a Mol árképzésére vonatkozó vizsgálatát - értesült a Népszabadság. Ez a harmadik vizsgálat lehet, ahol a benzinárakkal kapcsolatban célkeresztbe kerül az olajtársaság, s harmadszor jöhet ki győztesen.
Multifunkcionális stadion épül Diósgyőrben a jelenlegi helyén, a 4,5 milliárd forintos beruházást a központi költségvetésből fedezik - jelentette be pénteken Vígh László kormánybiztos miskolci...
A nagy pártok átláthatatlan gazdálkodásával évek óta küzdünk, az újdonság a kamupártok felbukkanása, amelyek elherdáltak több milliárd forintot nem tudni, mire – ezt Léderer Sándor mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
A növekedési kilátások javulásának köszönhetően egyre több szervezet tervez jelentős létszámbővítést idén, azonban közel kétharmaduk (63 százalék) amiatt aggódik, hogy nem fognak a pozíciók betöltéséhez szükséges szakértelemmel rendelkező jelentkezőket találni.
Működésbe lépett a füst- és tűzjelző a budapesti Liszt Ferenc-repülőtéren szombat délelőtt, emiatt az utasoknak egy időre el kellett hagyniuk az épületet, a riasztást azonban már visszavonták, a reptér ismét működik - közölte a Budapest Airport kommunikációs igazgatója az MTI-vel.
A Vodafone már megtette, a Deutsche Telekom pedig a közeljövőben nyilvánosságra hozza, hány esetben kellett a hatóságoknak adatot szolgáltatniuk előfizetőikről. A magyar lehallgatási számok nem lesznek teljesek: a nemzetbiztonsági okból történő lehallgatások adatait nem hozhatják nyilvánosságra a szolgáltatók.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) és a Világbank (WB) elemzői szerint is tartható a 7,5 százalékos idei éves növekedési cél Kínában, a szervezetek ugyanakkor a gazdasági reformok folytatásának szükségességére és a GDP-bővülés jövőbeli lassulásra hívják fel a figyelmet.
Marco Reus, a német válogatott támadójátékosa részleges bokaszalag-szakadást szenvedett a pénteki, örmények ellen 6-1-re megnyert világbajnoki felkészülési mérkőzésen.
Jelenleg nincs terve a német kormánynak a Commerzbankban meglévő részesedésének eladására -közölte pénteken a pénzügyminisztérium egyik szóvivője, cáfolva az ezzel kapcsolatos lapértesüléseket - írja...
A magyarok bizalmának és támogatásának köszönhetően folytatódhat a 2010-ben megkezdett kormányzati munka, amelyet három legfontosabb alapértéke, a munka, a család és a szociális biztonság mentén végez majd a harmadik Orbán-kormány - mondta a Fidesz szóvivője szombaton Pécsen.
Nyugati hírszerzési szolgálatok csaknem ötezer olyan ember nevét adták át a török hatóságoknak, akikről úgy tudják, hogy Törökországon keresztül Szíriába akarnak utazni, és ott csatlakozni akarnak az al-Kaida terrorhálózathoz kötődő dzsihádista felkelő csoportokhoz - írta titkosszolgálati forrásokat idézve a szombati Financial Times.
Hat éves korig ajánlott gyermekfogkrémeket tesztelt a Tudatos Vásárlók Egyesülete. A szervezet munkatársa az InfoRádióban elmondta: 12 különféle terméket tesztelt az egyesület, ebből három natúrkozmetikai termék, a többi hagyományos. Olcsóbb és drágább készítmények is bekerültek a minták közé. A legnépszerűbb márkák gyerekeknek szánt termékei mellett a kicsit drágább árkategóriájú natúrfogkrémek…
Kifizetetlen számlák miatt nem engedélyezte a szerb bajnok Crvena Zvezda indulását a Bajnokok Ligája következő sorozatában az Európai Labdarúgó Szövetség.
Az LMP felszólítja a Miniszterelnökséget vezető minisztert, hogy vizsgálja ki a magyarországi európai uniós közbeszerzéseket - közölte Hadházy Ákos, a párt önkormányzati képviselője szombaton Budapesten.
Valószínűleg nem bírta a nagy meleget az az ukrán katona, aki majdnem összeesett az államfő előtt. A felvételen 0:29-től kezdve látszik, ahogy a katona előrebukik és közben fegyverét elejti.
BUDAPEST – Eljött a nagy nap: Kovács Katalin (38) egészséges kislánynak adott életet. A háromszoros olimpiai bajnok kajakos péntek este szülte meg első gyermekét, Lucát. A nagy eseményről elsőként – szombaton – a bajnoknő nemrég megnyitott sportboltjának Facebook-oldala számolt be.
1989. június 7. szerda: A magyar kormány közleményben adott hangot megdöbbenésének a pekingi tragikus események miatt. A Kínai Népköztársaság budapesti nagykövetéhez intézett memorandumban tiltakozik a pekingi diáktüntetés véres leverése ellen a Fidesz Választmánya. Az Ellenzéki Kerekasztal felvette tagjai közé a Keresztény Demokrata Néppártot. Régi szövetkezeti hagyományt követve Hangya névre…
Az MSZP álláspontja szerint "néhány pillanattal" az önkormányzati választások előtt nem lehet a vonatkozó törvényeket módosítani - közölte Bárándy Gergely, a párt országgyűlési képviselője szombaton Budapesten.