Az egyes állatbetegségek megelőzésének, illetve leküzdésének támogatására a baromfi ágazat esetében 22,7 millió forint, míg az egyéb állatfajok esetében 65,9 millió forint összegű támogatást folyósít a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) - közölte az MVH pénteken az MTI-vel.
Négy évvel ezelőtt még a dél-afrikai világbajnokságra készült Peter Crouch, aki azonban azóta kikerült az angol válogatottból, így a mostani vb-n nem lesz ott, és felkészülés helyett Las Vegasban nyaralt feleségével, Abbey Clancyval.
Bármily meglepő, Jurij Zsirkov csupán szombaton szerezte meg első gólját az orosz válogatottban, de annak meg is adta a módját, óriási gólt lőtt a marokkóiaknak, ezzel alakult ki a 2-0-s végeredmény.
Kérdésedre válaszolva, azért látszott, hogy aki csak tehette, a jóidő és a hétvége miatt kimozdult a szabadba. A kecskés-detroitos hír például biztos nagyobb figyelmet érdemet volna!
Az ázsiai és dél-amerikai piacokra összpontosítva terjeszkedik tovább az épületinformációs modellező (BIM) ágazatban Európában és Japánban piacvezető Graphisoft.
Mint kiderült, a dohányzásra kijelölt hely közelében kezdett el izzani a burkolt szigetelés, ez akkor derült ki, amikor megbontották a panelt a füst miatt. A füstöt fél tízkor észlelték, az emiatt kiadott riasztást pedig negyed tizenegykor már visszavonták. Emiatt viszont … Folytatás
A Vissza a jövőbe második része úgy fejeződik be, hogy a viharban DeLoreannal repkedő professzor befog egy villámot, és eltűnik. Egy biztonsági kamera Kanadában egy hagyományos módon közlekedő autót vett fel a viharban, amikor azt telibetrafálja egy villám.
Év végére öttagúra bővül a Mercedes-Benz kompakt szegmense annak köszönhetően, hogy megjelenik a piacon a CLA Shooting Brake - erről a Daimler vezére, Dieter Zetsche beszélt. A menedzser továbbra is...
Lesodródott az útról, átszakított egy kerítést és egy családi háznak csapódott egy személyautó szombat hajnalban Püspökladány külvárosában - közölte a hajdú-bihari katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője az MTI-vel. A rendőrség keresi a gépkocsivezetőt, aki a baleset után elhagyta a helyszínt.
Az önfeledt, önbizalommal teli mosoly alapja a gyönyörű, fehér fogsor, amely természetes szépséget kölcsönöz tulajdonosának, és az egészség, fittség egyik legfőbb jele.
Bármily meglepő, Jurij Zsirkov csupán szombaton szerezte meg első találatát az orosz válogatottban, de meg is adta a módját. Bombagóljával alakult ki a 2-0-s végeredmény.
Az 57 kg-osok között szereplő Karakas Hedvig bronzérmet szerzett a cselgáncsozók havannai vk-versenyén, a 2016-os riói olimpia kvalifikációs sorozatának második állomásán.
Németh Miklós volt magyar miniszterelnöknek, Catherine Ashton európai uniós kül- és biztonságpolitikai főképviselőnek, Toomas Hendrik Ilves észt elnöknek, a kijevi Majdan bátor tüntetőinek és a lengyel-amerikai Szabadság Alapítványnak adták át idén az Atlanti Tanács Szabadság Kitüntetéseit.
Egy 52 éves férfit keresnek Ausztrália északi részén a parkőrök. A férfi családjával ment el egy csónaktúrára a Kakadu nemzeti parkban, amikor felesége, fia és menye szeme láttára egy krokodil kirántotta a csónakból, és elmerült vele. Hasonló eset utoljára januárban … Folytatás
Legalábbis erről tájékoztatta a nyilvánosságot Havasi Bertalan miniszterelnöki szóvivő. Orbán Viktor miniszterelnök azért utazott az ukrán fővárosba, hogy részt vegyen a május 25-ei elnökválasztáson elsőfordulós győzelmet arató jelölt, Petro Porosenko beiktatásán, után pedig találkozott a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnökével, … Folytatás
Az LMP megszerezte a szükséges támogatást, így lesz parlamenti vitanap a paksi bővítésről - közölte Szél Bernadett, az ellenzéki párt társelnöke szombaton az MTI-vel.
Megszökött az idősek otthonából egy második világháborús brit veterán, hogy ott lehessen a normandiai partraszállás hetvenedik évfordulója alkalmából pénteken rendezett franciaországi ünnepségen.
Kiemelten fontos minden uniós tagország számára, hogy megragadja a lehetséges eszközöket a tojáságazat versenyképességének megőrzése érdekében - hangsúlyozta Kis Miklós Zsolt, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) alelnöke egy pénteki győri szakmai tanácskozáson, ahol megerősítette, hogy lobbiznak a tojás áfájának csökkentése érdekében.
A tikkasztó hőség vízpartra csalogat minden felfrissülni vágyót, ám nem mindenki a medencés fürdőhelyeket választja. A természetes vizek azonban számtalan veszélyt tartogathatnak a fürdőzőknek, pláne, ha nem kijelölt helyen pancsolunk.
A nyári időszakra jellemző hosszabb utak előtt az autóvezetők gyakran megfeledkeznek a gépjármű átvizsgálásáról. Íme hét tipp az autó nyári ellenőrzéséhez.
A budapesti Liszt Ferenc-repülőtér 2A és a SkyCourt termináljai között kijelölt kültéri dohányzóhelynél keletkezett szombat délelőtt az a füst, amely bejutott a reptér szellőzőrendszerébe, és ami miatt átmenetileg ki kellett üríteni az épületeket.
Pár dolláros sávban mozgott a Brent árfolyama a mögöttünk álló héten. A heti árfolyam-elmozdulások illetve a dollár-forint kurzus emelkedése tükrében a MOL kedden a benzin árának szinten tartásáról,...
Iráni tisztségviselők a teheráni atomprogram ügyéről most először előzetes, kétoldalú tanácskozásokat tartanak partnereikkel, hogy előkészítsék a hatoknak nevezett országcsoport és Irán között zajló bécsi átfogó tárgyalások következő fordulóját.
A görög gazdaság 0,9 százalékkal zsugorodott az idei első negyedévben éves szinten, ami a legkisebb visszaesés 2008 vége óta. Az adat végleges, a görög statisztikai hivatal (ELSTAT) közel egy...
Az ázsiai és dél-amerikai piacokra összpontosítva terjeszkedik tovább az épületinformációs modellező (BIM) ágazatban Európában és Japánban piacvezető Graphisoft - tájékoztatta az MTI-t a vállalat...
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) várhatóan szeptemberben vizsgálja felül idei növekedési prognózisát - válaszolta a tárca az MTI érdeklődésére. Az Európai Uniónak április végén elküldött...
Torlódás alakult ki a röszkei határátkelőhelyen szombaton a pünkösdi ünnep miatt megnövekedett forgalom következtében - tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t.
Jelentősen túlszaporodott az idén a mezei pocok, elsősorban az ország déli és középső részein; a Gabonatermesztők Országos Szövetsége (GOSZ) első becslése szerint az őszi kalászosoknál 500 ezer tonna terméskiesést okozhat a rágcsáló.
A 2002-es világbajnokságon a végső brazil győzelemben nagy szerepet játszó Rivaldo úgy véli, hogy két olyan válogatott is van, amely momentán jobb a Selecaónál.
A 30 évvel ezelőtti, Gandhi által parancsba adott szikh templom elleni mészárlásra emlékeztek volna, balhé lett belőle. Turbános emberek kardoznak, so 2014.