Zajlanak az utolsó simítások a vb-résztvevők háza táján, a belgák éppen lőgyakorlatot tartottak az egyik utolsó edzésükön. Steven Defour nem kis gólt lőtt ennek alkalmával.
Májusban is több tízmilliárddal tovább nőtt a hazai befektetési alapok vagyona, de másfél éve ez volt a legalacsonyabb érték. A befektetők ezúttal több friss tőkét helyeztek el devizában, mint forintban, annak ellenére, hogy az euró a hónap során 300 forint felett maradt. Csak három alapfajta piaci részesedése nőtt az idén.
Politikai megállapodás jött létre csütörtökön a tagállamok környezetvédelmi miniszterei között arról a jogszabály-tervezetről, amely jogi alapot biztosítana a tagországok számára, hogy saját területükön megtiltsák génmódosított organizmusok (GMO) termesztését.
Több kommunikációs iparági szövetség kérte közös közleményben Áder János köztársasági elnököt arra, hogy ne írja alá a reklámadóról szóló törvényt – írja a napigazdaság.hu.
Hamarosan gazdát cserélhet a Dunamenti Erőmű, legalábbis a Gazdasági Versenyhivatal engedélyezte az erőmű többségi tulajdonosa, a GDF Suez és a svájci bejegyzésű MET Power AG (MET) közötti...
Életfogytig tartó fegyházra ítélte csütörtökön első fokon a Szolnoki Törvényszék azt a három férfit, aki 2011 novemberében elrabolta és Újszász külterületén megölte a szolnoki Baunok István vállalkozót és gyermekorvos feleségét.
A kutatás-fejlesztés és a gazdaság területén javítható leginkább Magyarország és Izrael együttműködése - hangzott el Orbán Viktor miniszterelnök és Uzi Landau izraeli idegenforgalmi miniszter csütörtöki megbeszélésén az Országházban.
Egy hónap alatt 2 ezerrel 478 ezerre csökkent a devizahitel-szerződések száma - az árfolyamgátba bevont hitelek aránya csak 1 százalékkal nőtt, 35 százalékra. Pedig akik beléptek, 15 milliárd forintot biztosan spóroltak: 35 milliárddal kevesebbet törlesztettek, de csak 20 milliárd gyűlt össze a gyűjtőszámlájukon.
A címben minden benne van, de részletezve: kedden 18:45-kor egy fiatal nő szeme megsérült, amikor a sávjába áttért egy autó, összeértek a visszapillantók, és az összetört tükör darabjai berepültek az utasterébe. A vétkes elhajtott, de a rendőrök fél órán belül … Folytatás
Döntött Szolnoki Törvényszék. A 3 férfi 2011. november 17-én rabolta el, és Újszászon megölte a 60 éves szolnoki Baunok István vállalkozót és a 61 éves gyerekorvos feleségét, majd a holttestüket egy használaton kívüli kútba dobták, később itt is találtak rájuk. Az újszászi Mészáros Béla … Folytatás
Hosszú múltra tekint vissza, hatékony a visegrádi országok közötti kulturális együttműködés - mondta Hammerstein Judit helyettes államtitkár csütörtökön Fertődön.
Pénteken néhol még 30 Celsius-fokig is melegedhet a levegő, de a hétvégén fokozatosan enyhül a meleg, vasárnap néhol már csak maximum 22 fok lehet, többfelé záporok, zivatarok is előfordulhatnak - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálatnak az országos, középtávú előrejelzéséből
A délelőtti gyenge aukciós vételi érdeklődésre tekintettel az Államadósság Kezelő Központ csak a 15 éves államkötvény kapcsán hirdetett meg délutánra nem-kompetitív tendert amelyen a befektetők...
A Nemzetközi Űrállomás (ISS) jelenlegi parancsnoka, Steve Swanson és két asztronauta társa, az amerikai Reid Wiseman és a német Alexander Gerst békés játékokat kívánt az űrből. Majd "fociztak" egyet.
Nemcsak a sajtószabadságra van döbbenetes hatással, hanem adójogilag is diszkriminatív, ezért fordul a reklámadó miatt az Európai Bizottsághoz az Együtt-PM pártszövetség – mondta el Szigetvári Viktor az ATV Start című műsorában.
A lakásfelújítás a legelfogadottabb indok, amely kedvéért hitelhez folyamodunk, de a nyári családi események közeledtével ezek költségvetését is szívesebben egészítik ki kölcsönből a magyarok – derül ki a Cofidis Hitel Monitor első negyedév végi eredményeiből.
Nem támogatta a korhatár bevezetését választott képviselők esetében a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség tagsága. A 209 országos szövetség nagy része ellenezte azt is, hogy kikössék, hány cikluson át lehet betölteni egy posztot.
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) hozzá szeretne járulni az államadósság mérsékléséhez és a versenyképesség növeléséhez - mondta az ÁSZ hírportáljának beszámolója szerint Domokos László, a szervezet elnöke.
Budapesten üléseztek a visegrádi országcsoport (V4) nemzetbiztonsági bizottságainak vezetői, akik a közelgő NATO-csúcstalálkozóról, valamint az európai és regionális biztonságról folytattak eszmecserét - közölte a lengyel nemzetbiztonsági hivatal (BBN).
A testvériség és a csapatszellem jelentőségét hangsúlyozta Ferenc pápa abban a videóüzenetben, amelyet csütörtökön küldött a Vatikánból a brazíliai labdarúgó-világbajnokságra.
Nyári hangulatban telt a csütörtöki kereskedés első fele a nyugat-európai börzéken, és bár délután két várttól elmaradó amerikai adatot is közzétettek, ezek sem tudták felrázni a befektetőket. A...
Pénteken néhol még 30 Celsius-fokig is melegedhet a levegő, de a hétvégén fokozatosan enyhül a meleg, vasárnap néhol már csak maximum 22 fok lehet, többfelé záporok, zivatarok is előfordulhatnak - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálatnak az MTI-hez csütörtökön eljuttatott országos, középtávú előrejelzéséből.
Egy chicagói dada élete során több, mint 150 ezer fotót készített. Dokumentumfilmet forgattak róla. Vivian Maier a 20. század egyik legismertebb fotósa – és a története sem mindennapi. Vivian gyerekfelvigyázóként dolgozott Chicagóban 40 éven át, és ezalatt fotózott, bármit, ami szembejött vele az utcán. A felvételei csak 2007-ben kerültek elő, amikor egy John Maloof nevű történész és gyűjtő egy…
Miért baj, hogy Al Amin 10 évesen egy műhelyben dolgozik? Al Amin 10 éves, egy műhelyben dolgozik. Miért baj, hogy Al Amin 10 évesen egy műhelyben dolgozik? - teszi fel a jogos kérdést az UNICEF, és válaszokat is ad rá: - mert nem jár iskolába és így jövőjét veszélyezteti, - mert az egészségére ártalmas környezetben tölti napjait, - mert sok esetben kényszerítik, kihasználják és nem tudja…
Nem jelent kettős tagságot, ha valaki egyszerre tagja a hivatásrendi kamarának, illetve a kereskedelmi és iparkamarának, mert eltérő jogviszonyról van szó - nyilatkozta Dunai Péter, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara főtitkára csütörtökön az MTI-nek.
A magyar kereskedelem érdekeinek képviseletére megalakult a Magyar Kereskedelmi Szövetség (MKSZ) - közölte Szatmáry-Jähl Angéla, a szövetség elnöke csütörtökön az MTI-vel.