Úgy tűnik, tényleg vége a válságnak: szokatlanul optimista hangulatú előadást tartott Dr. Végzet Budapesten. A világgazdaság jó irányba tart, Közép-Kelet Európa is jó irányba tart, de azért bőven vannak kockázatok, amire oda kell figyelnünk: Kínára, a Fedre, Európára, Ukrajnára és az oroszokra, az inflációra, a hitelezésre, a bankokra és a magyar kormányra is.
A Kúria június 16-án jogegységi döntést hozhat több, devizahitellel kapcsolatos kérdésben - jelentette be Wellmann György, a Kúria Polgári Kollégiumának vezetője kedden Budapesten, a Kásler kontra OTP per tárgyalása után tartott sajtótájékoztatón
Vegyes mozgásokat láthattunk a nemzetközi piacokon azt követően, hogy Amerikában közzétették a feldolgozóipari adatokat, míg Kínában a vártnál kisebb mértékben emelkedett az HSBC nem-feldolgozóipari...
"Bevándorlási katasztrófa" fenyegeti az Európai Uniót - figyelmeztet az ENSZ. a Világszervezet szerint a nyári hónapokban olyan sokan próbákoznak majd átszelni a Földközi-tenger veszélyes vizeit,...
Hamarosan kezdetét veszi a labdarúgás legnagyobb eseménye, a világbajnokság, amelyre ezúttal a legnagyobb futballhatalom hazájában, Brazíliában kerül sor. A Sport365.hu megvizsgálta, hogy déli szomszédunk, Horvátország drukkerei körülbelül mennyi pénzből szurkolhatnak csapatuknak a helyszínen.
A lap új tartalomfejlesztési koncepcióról beszél, újsághírek szerint viszont politikai okok, Lázár János sértettsége állnak Sáling Gergő, az Origo főszerkesztőjének elbocsátása mögött.
Legyőzte a bankot a Kúrián Kásler Árpád, aki a devizahitel-szerződése miatt perelte be az OTP bankot. A Kúria most kimondta: érvénytelenek az árfolyamrésre vonatkozó szerződéses rendelkezések.
A Magyar Reklámszövetség közös fellépésre kéri a médiavállalatokat és a szakmai szervezeteket a reklámadó miatt: felhívásukban azt kezdeményezik, hogy a következő parlamenti ülésnap előtt elsötétítéssel, fehér vagy fekete lap megjelentetésével fejezzék ki tiltakozásukat a médiumok.
Nincs és nem is lehet akadálya a Déli Áramlat földgázvezeték megépítésének - jelentette ki Alekszandr Lebegyev, a Gazprom export vezérigazgatója a cég keddi tájékoztatóján.
A Natura 2000 besorolású területeken végrehajtott beruházások mindig is érzékeny témának számítottak mind a beruházók, mind a természetvédők, mind pedig a terület tulajdonosai szempontjából. A beruházók jellemzően általuk ésszerűtlenül szigorúnak tartott természetvédelmi szabályokba és megszorításokba ütköznek, a természetvédő szervezetek és aktivisták pedig gyanakvással és kétkedéssel szemlélik a…
A Ford más vállalatok számára is felkínálja az autóban ülők - különösen a gyermekek és az idősek - biztonságát jelentős mértékben javító biztonsági övbe épített légzsák szellemi tulajdonát: a...
A Magyar Reklámszövetség közös fellépésre kéri a médiavállalatokat és a szakmai szervezeteket a reklámadó miatt: felhívásukban azt kezdeményezik, hogy a következő parlamenti ülésnap előtt elsötétítéssel, fehér vagy fekete lap megjelentetésével fejezzék ki tiltakozásukat a médiumok.
Amiket most felszámolt a rendőrség. Kettő ilyen volt, az egyik a VIII. a másik a X. kerületben. A keleti zárásról szóló hírt Bucsek Gábor, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda igazgatója jelentette be sajtótájékoztatón.
Az Apple lehetővé teszi szoftverfejlesztőknek, hogy virtuális deviza műveleteket is beépítsenek alkalmazásaikba - megnyitva ezáltal az utat új fizetési eljárások lebonyolítása előtt iPad és iPhone készülékekkel.
Az igazságügyi miniszterjelölt az alkotmányos identitás elvét kívánja képviselni az Európai Unió "lopakodó jogalkotásával" szemben, mert Magyarország nem mondott le a szuverenitásáról.
Európában sok helyen a társadalom "szinte a kriminalizálódás szélére" került, részben a keresztény alapok megkérdőjelezése miatt, ezért a kontinens egyházait most a keresztény azonosság újbóli megerősítése foglalkoztatja leginkább - mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek, az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsának elnöke a Vatikáni Rádiónak adott interjúban.
Vegyes mozgásokat láthattunk a nemzetközi piacokon azt követően, hogy Amerikában közzétették a feldolgozóipari adatokat, míg Kínában a vártnál kisebb mértékben emelkedett az HSBC nem-feldolgozóipari...
Felszámoltak két bordélyházat Budapesten, a VIII. és a X. kerületben - jelentette be Bucsek Gábor, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda igazgatója keddi sajtótájékoztatóján.
A Kulturális Bizottság többsége támogatta Balog Zoltán jelölését az emberi erőforrások miniszterének posztjára a testület keddi ülésén. Bejelentette, hogy a család- és ifjúságügy külön államtitkárság kap, az egyházakkal egységes köznevelés-fejlesztési koncepciót szeretnének kialakítani, a kultúra területén pedig tovább erősítik a Magyar Művészeti Akadémia szerepét.
A Demokratikus Koalíció (DK) szerint Simicska Lajos maradt a nemzeti fejlesztési miniszter Magyarországon, hiszen Seszták Miklós miniszterjelölt az ő meghosszabbított keze.
Egy perben a magyar államnak, egy másik eljárásban pedig a magyar állam ellen fellépő panaszosnak adott igazat kedden kihirdetett ítéleteivel a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága.
A cél az, hogy a gazdasági növekedés kiterjedtebb, stabilabb legyen, tovább bővüljön a munkahelyek száma, az ország gazdaságának versenyképessége jobb legyen - mondta Varga Mihály az Országgyűlés költségvetési bizottságának keddi ülésén, amelyen a képviselők 10 igen, 3 nem szavazattal támogatták nemzetgazdasági miniszterré történő kinevezését. Előzőleg a vállalkozásfejlesztési bizottság 6 igen és…
A Tesco-Global Áruházak Zrt. újból online árverésre bocsátja több száz használt, de még jó állapotú berendezését - tájékoztatta a vállalat az MTI-t kedden
A magyar adóhatóság sokszor a jóhiszemű, akár hibátlan adóbevallást benyújtó adózók ügyleteit is megkérdőjelezi, miközben vitathatatlan, hogy az áfa a visszaélések melegágya – ecsetelték a szakértők a Magyar Adótanácsadó és Könyvviteli Szolgáltatók Országos Egyesületének az „EU bírósági esetek hatása a magyar áfa rendszerre” című konferenciáján.
A szemölcsök kellemetlenek, és akár veszélyesek is lehetnek. Némelyek maguktól eltűnnek néhány nap alatt, mások akár hónapokig vagy évekig is makacsul kitartanak.
A nagy válságelőrejelző közgazdász szerint "van egy olyan érzület a piacon, hogy a magyar kormány újraállamosítana olyan szektorokat, amelyeket korábban magánkézbe adtak".