Sem Lázár János, sem Seszták Miklós miniszteri kinevezését nem támogatja az Együtt-PM pártszövetség – erről Kónya Péter, az Együtt-PM megválasztott képviselője beszélt az ATV Start című műsorában.
János Lázár miniszterjelölti meghallgatását az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságában azzal kezdte, hogy megnevezte két segítőjét: Balczó Barnabást és Sonkodi Balázst. Arról nem beszélt, hogy milyen poszton láthatjuk majd őket. Sonkodi jelenleg tagja a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. felügyelőbizottságának. (Origo)
Egyelőre nem itthon, de Angliában elkészítették az Ariel Atom rendőrségi változatát, mely elől még motorkerékpárral sem könnyű meglépni. Miközben itthon a rendőrség új sebességellenőrző készülékek...
A kiskereskedelmi forgalom volumene 6,6 százalékkal nőtt áprilisban a márciusi 8,5 százalék után a múlt év azonos időszakához képest a naptárhatástól megtisztított adatok szerint - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.
A Civil Összefogás megsértette Mesterházy Attilának a képmáshoz fűződő jogát a bohócos plakátokkal, mert nem kért az akkori pártelnöktől engedélyt arra, hogy szerepelhessen a plakáton, mondta ki első fokon a Fővárosi Törvényszék. A bíróság viszont a politikus keresetének becsületsértésre, a … Folytatás
A Nemzetközi Kézilabda Szövetség illetékes testülete Ambros Martint, a Győrrel két Bajnokok Ligáját nyert spanyol trénert is jelölte a 2013-as év legjobb edzője címre.
Látni vélte az eltűnt malajziai utasszállító gépet egy brit vitorlázónő, aki férjével az Indiai-óceánon Indiából Thaiföldre tartott - írta szerdán internetes oldalán a The Telegraph című londoni lap.
A vártnál kedvezőbb első negyedéves GDP-adatok tükrében Magyarország 2014-es növekedése 0,3-0,6 százalékpont feletti mértékben is meghaladhatja a konvergenciaprogramban prognosztizált 2,3 százalékos mértéket - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szerdán a részletes első negyedéves GDP-adatok közzététele után.
A május 30-án adott megbízás alapján a tegnapi kereskedésben is tovább vásárolta a saját részvényeit a Richter. A Richter a 2014. május 30-án adott megbízása alapján 2014. június 3-án 20 ezer darab...
Megjelent kétheti táblamagazinunk legfrissebb száma, amelyet az alábbiakban vagy ide kattintva természetesen ezúttal is ingyenesen elérhetnek. Szokásunkhoz híven igyekeztünk érdekes tartalommal megtölteni a színes összeállítást.
Állami emléknappá nyilvánítaná, s úgy ünnepelné a trianoni döntés évfordulóját a Matica Slovenská, a legrégibb szlovák kulturális szervezet - számolt be az Új Szó című szlovákiai magyar nyelvű lap szerdán, a szervezet kollokviumán jóváhagyott javaslatra hivatkozva.
Az OTP Bank Nyrt. tájékoztatása szerint Michnai András az OTP Bank Nyrt. Felügyelő Bizottságának tagja 2014. június 2. napján, az OTP Bank Nyrt., mint befektetési szolgáltató igénybevételével 4.917,-forint/darab átlagáron 4.000 darab OTP törzsrészvényt (ISIN: HU0000061726) értékesített.
Nem volt túl nagy élet a tegnapi kereskedésben az amerikai piacokon annak ellenére, hogy az ipari megrendelések alakulása várt felett alakult. Az ázsiai tőzsdék többségén a kereskedést az eladók...
Májusban 53,2 pontra nőtt az áprilisi 53,1 pontról az eurózóna szolgáltató szektorának beszerzésimenedzser-indexe (BMI), megközelítve hároméves csúcspontját - közölte a Markit Economics piackutató intézet szerdán.
Fodor visszahozná a többes ajánlás rendszerét, amit még a Választási Bizottság elnöke is kifogásolt. A visszaéléseknek ismét teret adó rendszert az önkormányzati választásokon is használnák.
Kudarcnak érzi a Budapesti Értéktőzsde vezérigazgatója, hogy nem a budapesti, hanem londoni tőzsdére megy a Wizz Air. Katona Zsolt elmondta: minden eszközzel igyekeztek meggyőzni a légitársaságot, ám a tulajdonos hozott egy stratégiai döntést, ami már túlmutat a parkett lehetőségein.
A magyar Európa-politika fő célja a nemzeti érdekek képviselete, és ennek érdekében alapvetően a szövetségkötésre kell helyezni a hangsúlyt, de ha szükséges, a konfliktusokat is fel kell vállalni - mondta Navracsics Tibor külgazdasági és külügyminiszter-jelölti meghallgatásán az Országgyűlés európai ügyek bizottságának ülésén szerdán.
Hetven éve, 1944. június 6-án kezdődött a világtörténelem legnagyobb partraszállási hadművelete: a második világháborúban az angolszász szövetségesek Normandiában megnyitották a második frontot.
Sennen Cove, Cornwall, Nagy-Britannia – Egy hatalmas, tátott szájú cápa úszott el karnyújtásnyira Lew Smarttól (31), aki azonnal meg is örökítette a lélegzetelállító látványt.
A Miniszterelnökséghez kerül a nemzetpolitikai államtitkárság - jelentette be keddi egyeztetésekre hivatkozva Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter a nemzeti összetartozás bizottságának szerdai ülésén, miniszterjelölti meghallgatásán.
A kormány komolyan megfontolja a fideszes L. Simon László egyéni képviselői indítványát a reklámadóról, amelynek bevezetése esetén a bevételt teljes egészében gyermekekre, konkrétan iskolafejlesztésre, oktatási intézmények korszerűsítésére, bővítésére költi majd a kabinet - mondta Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkár szerdán az MTI-nek.
Cristiano Ronaldo nem csak Európában, hanem az Egyesült Államokban is hatalmas népszerűségnek örvend. Amikor portugál válogatott megérkezett New Jersey-i hotelébe, a rajongók majd megőrültek a látványától.
A kutatást, az oktatást és a betegellátást egyaránt szolgálja a Pécsi Tudományegyetem (PTE) komplex orvosi biotechnológiai kutató és egészségügyi bázisa, amelyet szerdán adtak át a baranyai megyeszékhelyen.
A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) és a megyei kormányhivatalok fogyasztóvédelmi felügyelőségei megkezdték a héten a nyári idegenforgalmi ellenőrzéseket, kiemelten a rendezvényekre kitelepült vendéglátósokat és a taxisokat vizsgálják - mondta Kathi Attila, a hatóság stratégiai kabinetjének vezetője szerdán sajtótájékoztatón Budapesten.
Ukrajna viruló, életerős demokrácia lehet, ha az Egyesült Államok és a nemzetközi közösség mögötte áll - jelentette ki Barack Obama szerdán Varsóban, a megválasztott ukrán államfővel tartott találkozóját követően.
Egy brazil püspök úgy véli, bár hazája esélyes a labdarúgó-világbajnokság megnyerésére, a világkupát követően kénytelenek lesznek szembenézni "a kegyetlen valósággal".
Az amerikai elnök szerint az ukránok a májusban megtartott elnökválasztással elutasították az erőszakot és a korrupciót, és a demokrácia mellett tették le a voksukat
A Richter Gedeon Nyrt. bejelenti, hogy a 2014. május 30-án adott megbízása alapján 2014. június 3-án 20.000 db saját részvényt vásárolt a UniCredit Bank Hungary Zrt. közreműködésével a BÉT-en 4.104 Ft/db átlagáron.
A szociális háló megnyirbálása odavezetett, hogy ma már a lakosság csaknem negyede, 123 millió ember kénytelen szegénységben élni az Európai Unióban - közölte az európai szocialisták távozó elnöke