Mert sérti az uniós jogot. Ez a lépés egy előzetes figyelmeztetés lehet az Európai Bizottságtól, aminek a vége egy Bulgária elleni kötelezettségszegési eljárás is lehet.
Az iskolai időszakon kívülre is ki kellene terjeszteni a közétkeztetés rendszerét – erről a gyermekszegénység kapcsán beszélt az ATV Start-ban az Együtt-PM képviselője. Szabó Tímea elmondta, a Gallup Intézet által közzétett felmérés szerint a magyar gyerekeknek ma már 47 százaléka éhezik, miközben ez az adat öt évvel ezelőtt még 15 százalék volt.
A turbómotorok térhódítása olyan szintre emelkedett napjainkban, hogy az olyan gyártók is kénytelenek behódolni a feltöltős egységek uralmának, mint a Ferrari. A nemrégiben bemutatott Californai T után a 458 Italia frissített is lélegeztetett erőforrást kaphat.
Luis Suárez komolyan gondolja, hogy pályára lép a bő egy hét múlva kezdődő világbajnokságon: az uruguayi támadó tíz nappal térdműtétje után máris edzésbe állt!
Egyik ismerősét megölte, míg másikat életveszélyesen megsebesítette a 39 éves N. Tamás. A férfit megsebesített áldozata buktatta le, aki vérben úszva bukdácsolt el a rendőrségre. A gyilkos elfogták, őrizetbe vették.
Los Angeles — Először szólalt meg Brad Pitt (50), mióta a múlt héten összetűzésbe került a tréfás kedvű ukrán tévériporterrel, Vitalij Szedjukkal, aki a vörös szőnyegen támadt rá a Blöff sztárjára.
Praia Da Luz — Mágneses detektorral és halottkereső vérebekkel keresik Madeleine McCann holttestét pár száz méterre onnan, ahol hét éve nyoma veszett a portugál tengerparton.
Az országgyűlési bizottságokban a többség támogatta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszterré valamint Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszterré való kinevezését. Az MSZP Varga Mihály, az Együtt-PM és a DK Seszták Miklós jelölését kifogásolja.
Mitől függ, hogy külföldi munkavégzés esetén hol kell adót fizetnie az embernek? A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) tájékoztatót adott ki az OECD Modellegyezményének értelmezéséről.
A világörökség részének ajánlja a nemzetközi temetkezési kultúrával foglalkozó világszervezet (FIAT-IFTA) a magyar kopjafejfás temetőket - erről a szervezet közgyűlése döntött a németországi Düsseldorfban megtartott ülésén.
Egyre több a mezei pocok, a növényvédelmi hatóság szakemberei szerint az utóbbi évek egyik legjelentősebb szaporodásával áll szemben az ország, ezért kiemelt figyelemmel követik a helyzet alakulását.
A gépipari megrendelések áprilisban 3,4 milliárd dollárral, 0,7 százalékkal 499,8 milliárd dollárra emelkedtek áprilisban a márciusban regisztrált 1,5 százalékos bővülés után. Elemzők 0,6 százalékos emelkedésre számítottak. Ilyen magas szinten a megrendelésállomány az adatok 1992-ben megindult gyűjtése óta nem tartózkodott.
A nyugati integráció és a keleti nyitás együtt teheti sikeressé Magyarországot - jelentette ki Orbán Viktor kormányfő kedden Budapesten, miután tárgyalt Karim Maszimov kazah miniszterelnökkel.
A világ legnagyobb polgári célú kutatási és innovációs projektjét indította el kedden az Európai Bizottság 180 vállalattal és kutatóintézettel karöltve a robotika területén - közölte a brüsszeli testület.
A nyugati integráció és a keleti nyitás együtt teheti sikeressé Magyarországot – mondta Orbán Budapesten, miután tárgyalt Karim Maszimov kazah miniszterelnökkel. A parlamnetben stratégiai partnerségi megállapodást írtak alá, amiről Orbán azt mondta: keresni kell azokat a területeket, ahol az együttműködés … Folytatás
Egy szovjet páncéltörő gránát került elő a Nógrád megyei Kállón kedden, a robbanótestet elszállították - közölte a Magyar Honvédség tűzszerész ezredének kommunikációs tisztje.
Sáling Gergő eltávolítása elleni tiltakozásul, és az Origo, illetve a megtámadott civil szervezetek melletti kiállásként tüntetnek Budapesten. A tiltakozók a lap szerkesztőségétől a Kossuth térre mennek.
Nem lesz könnyű feladat, de hátha valakinek sikerül. Játékunk segítségével bárki bármit kamuzhat a Deutsche Telekom nevében arról, hogy miért nem politikai okokból rúgták ki a nyilvánvalóan politikai okokból kirúgott Sáling Gergő főszerkesztőt.
Az egyik legfontosabb feladat a hazai energiaellátás biztonságának erősítése, amire nincs lehetőség atomerőmű nélkül - mondta Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszterjelölt az Országgyűlés fenntartható fejlődés bizottsága előtti keddi meghallgatásán.
Megdöbbentő képeket látni a mellőzött német kapusról, Tim Wieséről a Twitteren. A 32 éves hálóőr izomkolosszussá gyúrta magát az elmúlt másfél évben – unalmában. Úgy néz ki, mint egy kidobófiú vagy egy alvilági fazon, amin a tetkói csak erősítenek.
Budapest – Rendhagyó filmszerepet vállalt a Kontroll (2003) sztárja! Nagy Zsolt (38) tolószékes színészt alakít a Fekete leves című új magyar akciókrimiben.
Hiába döntött négy ügyben is a magyar adóhatóság gyakorlata ellen az Európai Bíróság, a NAV eljárása nem változott, és jogi megoldás sem segíti az áfával kapcsolatos bizonytalanság megszüntetését - mondta Vadász Iván, a Magyar Adótanácsadó és Könyvviteli Szolgáltatók Országos Egyesületének alelnöke, kedden sajtótájékoztatón Budapesten.
Nincs és nem is lehet akadálya a Déli Áramlat földgázvezeték megépítésének - jelentette ki Alekszandr Medvegyev, a Gazprom export vezérigazgatója a cég keddi tájékoztatóján.
Folytatódik a terrorellenes művelet aktív fázisa, amelyben már több mint 300 "terroristát" semmisítettek meg az ukrán biztonsági erők a kelet-ukrajnai Donyeck megyében - jelentette be kedden Vladiszlav Szeleznyov, a terrorellenes műveleti csoport szóvivője
A jóhiszemű eladótól még mindig megtagadják az áfa-visszaigénylést, ha üzleti partnere szabálytalanságot követett el. A kötelező kamarai tagság erőltetése sem jó ötlet az adószakértők szerint.