2014. június 6. péntek

jún. 6
15:36
Profi ingatlanosnak születni kell? (HR Portál)
Ki ne ismerné az amerikai filmek ingatlanközvetítőjét, aki széles mosollyal ragasztja fel a „SOLD” (eladva) feliratot a kertvárosi, előkertes családi ház bejáratához.
jún. 6
15:36
MNB: a kkv-szektor lassította a vállalat hitelezés zsugorodását (ProfitLine)
Az idei év első negyedévében a teljes vállalati szektor hitelállománya 1,3 százalékkal mérséklődött, ami érdemi lassulást jelent a korábbi évek 3-4 százalékos állományleépüléséhez képest. A kis-és középvállalkozásoknál (kkv) azonban a hitelállomány 0,5 százalékkal nőtt, jelentős részben az MNB növekedési hitelprogramjának (nhp) jóvoltából - derül ki a jegybanknak a hitelezési folyamatokról…
jún. 6
15:36
Videó: 60 éves edző alázta le a Real védősztárját (Sport365)
A brazil válogatott szakmai stábjának egyik tagja, a 60 esztendős Anselmo Sbragia bekapcsolódott a csapat edzésébe, amelyen elküldte gyufáért a Real Madridban légióskodó Marcelót.
jún. 6
15:38
Júliustól 3 régióban csökken, vagy megszűnik a fejlesztési adókedvezmény (ProfitLine)
Július elsejétől az Európai Bizottság által a 2014-2020 közötti időszakra jóváhagyott tervek alapján csökken, illetve megszűnik a fejlesztési adókedvezmény, illetve állami támogatás igénybevételének lehetősége bizonyos régiókban - hívta fel a figyelmet az RSM DTM Hungary Adótanácsadó és Pénzügyi Szolgáltató Zrt. pénteki közleménye.
jún. 6
15:39
Fertőzött infúzióba halt bele az újszülött! (Blikk)
Mindössze 9 napot élt az az újszülött, aki baktériummal fertőzött infúziót kapott egy kórházban – ugyanez a folyadék 17 másik babát is súlyosan megbetegített.
jún. 6
15:39
„Prédaként” hever az MSZP (Gondola)
Az alapokról építené újjá a darabokra hullott szocialista pártot Botka László, az MSZP ideiglenes pártelnöke.
jún. 6
15:39
Felrobbant egy erőmű Pristinában (Blikk)
jún. 6
15:39
Találkozott az orosz és az ukrán elnök (Metropol)
Putyin és Porosenko kezet fogott egymással és - a francia hírügynökség közlése szerint - "teljesen normálisan beszélgettek."
jún. 6
15:39
Bolt lemondta az ostravai és a párizsi versenyt (Metropol)
A hatszoros olimpiai bajnok közlése szerint már egészséges, de annyi edzést kihagyott, hogy még nincs megfelelő formában.
jún. 6
15:39
Valóban lehallgatnak? - "Vallott" a nemzetközi távközlési cég (Kripto Akadémia)
A Vodafone jelezte: a hatóságok csaknem 76 ezer alkalommal kértek tőlük valamilyen adatot.
jún. 6
15:39
A várt feletti adat sem segített a részvénypiacokon (Portfolio)
Tegnap jó volt a hangulat a tengerentúli tőzsdéken, miután az EKB további monetáris lazításokat jelentett be. Pénteken az ázsiai piacokon már nincs látványos elmozdulás, amit részben indokolhat, hogy...
jún. 6
15:39
Veszélyes potencianövelők és fogyasztószerek: mit kapunk a netről? (Pénzcentrum)
Minden gyógyszer, amit online rendeltek be a hatóságok, hamisnak vagy illegálisnak bizonyult....
jún. 6
15:39
Pátkai Rozina rangos zenei díja (Metropol)
A fiatal énekes El Hombre Que Yo Ame című felvételét a legjobb vokális dzsesszdalnak választották a Independent Music Awardson.
jún. 6
15:39
Gulyás: Gyöngyösinél vélhetően megáll a nemzetbiztonsági kockázat (ATV)
Az Együtt-PM szerint a külügyi bizottság minden tagját nemzetbiztonsági átvilágításnak kellene alávetni.
jún. 6
15:41
Drogkereskedőkre csaptak le (Blikk)
jún. 6
15:41
Pokolgépes merényletek és támadások Irakban (Metropol)
Legalább harminchárman meghaltak pénteken Irak északi részén történt merényletekben, valamint a biztonsági erők és a felkelők közötti összecsapásokban.
jún. 6
15:41
Két év börtön a Mercedes-gyárat robbantással fenyegető dolgozónak (Kripto Akadémia)
Az ügyész az elszaporodó bombariadó miatt "visszatartó súlyú büntetést" kért a vádlottra.
jún. 6
15:41
Jöhet az olcsó tojás! - Beindult a lobbizás (Portfolio)
Áfacsökkentésért száll síkra az agrárkamara...
jún. 6
15:43
Obama és Putyin rövid találkozója (Metropol)
A normandiai partraszállás hetvenedik évfordulóján rendezett ünnepségen az amerikai és az orosz elnök mintegy 10-15 percig beszélgetett.
jún. 6
15:43
Indul a Bubi tömeges tesztelése (Portfolio)
A T-Systems a BKK-val együttműködésben - megindítja a MOL Bubi közbringarendszer belső, ötnapos, tömeges tesztelését, amely a rendszer fejlesztésének egyik utolsó állomása - tudatta a társaság...
jún. 6
15:48
Új autóbuszok szombattól több, fővárosba közlekedő járaton (Infostart)
Szombattól több budaörsi és törökbálinti járaton is új autóbuszok állnak forgalomba. A Volánbusz új, alacsony padlós, klimatizált MAN és Rába-Volvo buszai több mint tízezer Budapestre tartó ember utazását teszik kényelmesebbé - jelentette be a Budapesti Közlekedési Központ (BKK), valamint a Volánbusz Zrt. elnökhelyettese pénteken egy Budaörsön tartott sajtótájékoztatón.
jún. 6
15:51
Mélységes aggodalmát fejezte ki a norvég miniszter a Magyarországon történtek miatt (444.hu)
Az európai ügyekért felelős miniszter, Vidar Helgesen tiltakozását a norvég nagykövetség honlapján jelentették meg.
jún. 6
15:57
Itt az újabb ok Matolcsyéknak - londoniak szerint deflációba csúsztunk (Privátbankár)
A fogyasztói árindex áprilisi csökkenése után valószínűleg májusban is negatív, vagy legfeljebb zéró lehetett az éves összevetésű infláció Magyarországon - jósolták a jövő heti adatismertetés előtti első prognózisaikban londoni pénzügyi elemzők.
jún. 6
15:57
Nem akar gyereket szülni popsztárnak a felesége (BorsOnline)
Justin Timberlake nagymamája nekiment az unokája feleségének. Szerinte Jessica Biel nem akar szülni az énekesnek.
jún. 6
15:57
A Real nyeri a vb-t (Blikk)
New York — Hiába rendszeres résztvevője az ország válogatottja az utóbbi évtizedek labdarúgó-világbajnokságainak, az Egyesült Államokat még mindig nem hozza lázba a sportág csúcstalálkozója.
jún. 6
15:57
Rövid találkozót tartott az amerikai és az orosz elnök (Infostart)
Az amerikai és az orosz elnök rövid, nem hivatalos találkozót tartott pénteken, a normandiai partraszállás hetvenedik évfordulóján rendezett ünnepség alkalmából - jelentette be a francia elnöki hivatal.
jún. 6
15:57
Ismét külföldi a Videoton vezetőedzője (Infostart)
A klubnál három éve pályaedzőként tevékenykedő, spanyol Joan Carrillo Milan váltja a június másodikával, közös megegyezéssel távozó portugál José Gomest a Videoton FC vezetőedzői posztján.
jún. 6
15:57
Robbanás egy koszovói hőerőműben (Metropol)
Legalább három ember életét vesztette, tizenhárman megsérültek és a környező épületekben is súlyos károk keletkeztek.
jún. 6
15:57
Joan Carrillo lett a Videoton FC vezetőedzője (Blikk)
jún. 6
15:57
Új vezetőedzője van a Videotonnak (Kripto Akadémia)
Joan Carrillo Milan három éve pályaedzőként dolgozik a klubnál.
jún. 6
15:57
Erre mehet a forint a nagyok szerint (Portfolio)
Annak ellenére, hogy a hazai jegybank májusban tovább vágta az irányadó rátáját, a forint az előző hónapban erősödött az euróval szemben. A Portfolio.hu által készített alapkezelői felmérés szerint...
jún. 6
15:57
Normandiában smúzolt Putyin és Obama (ATV)
Az amerikai és az orosz elnök rövid, nem hivatalos találkozót tartott pénteken, a normandiai partraszállás hetvenedik évfordulóján rendezett ünnepség alkalmából - jelentette be a francia elnöki hivatal.
jún. 6
15:57
NB I: Horváthé a május, Kondásé a tavasz, Doll a dobogón (Agroinform)
DVSC, ETO, FTC. A bajnoki sorrend megegyezik az ,,Év edzője" szavazás állásával. Vajon ősszel változik-e a helyzet?
jún. 6
15:59
200 milliárdot ér a brazíliai focivébé álomtizenegye (Blikk)
Berlin — Mintegy 200 milliárd forint (!) – ennyit ér az a nemzetközi tizenegy, amelyet a német transfermarkt.de internetes szakoldal állított össze a világbajnokságra benevezett legdrágább játékosok közül.
jún. 6
15:59
Norvégia „mélységesen aggódik” Magyarország miatt (ATV)
Mélységes aggodalmamat fejezem ki a magyar hatóságok civil társadalom ellen tett intézkedései, valamint a szólásszabadság korlátozásának kísérlete miatt – írja az európai ügyekért felelős norvég miniszter a budapesti norvég nagykövetség honlapján.
jún. 6
16:09
USA - Vártnál erősebb lett a májusi munkaerő-piaci adat (ProfitLine)
A vártnál némileg nagyobb mértékben nőtt a foglalkoztatottak száma és stagnált a munkanélküliségi ráta májusban az Egyesült Államokban - közölte pénteken az amerikai munkaügyi minisztérium statisztikai hivatala, a Bureau of Labor Statistics (BLS).
jún. 6
16:09
Elhappolhatja ellenfele orra elől a Barca a Real egyik fő kiszemeltjét (Sport365)
A Marca értesülése szerint valószínűleg az FC Barcelonánál fog kikötni Ivan Rakitic, a Sevilla középpályása.
jún. 6
16:11
Hivatalos: házon belül rendezte az edzőkérdést a Videoton (Sport365)
A Videoton csapata sajtótájékoztatón jelentette be, hogy Joan Carrillo Milan lesz a csapat új vezetőedzője.
jún. 6
16:13
Fotó: röhejes viseletben pózolt Adebayor (Sport365)
A Tottenham Hotspur togói csatára, Emmanuel Adebayor jelenleg hazájában tartózkodik, és ottani viseletben készült róla kép. A sárga-piros zoknijával, illetve a cipőjével még röhejesebbé tette az összképet.
jún. 6
16:15
Csoda: átment rajta a vonat, ép bőrrel megúszta (BorsOnline)
Egy 22 éves alabamai nő sokat ivott, elaludt a síneken és arra sem ébredt fel, hogy átment rajta egy tehervonat. Ilyet még a sokat látott rendőrök sem tapasztaltak.
jún. 6
16:15
63,8 milliót fialtak az MTK fiataljai (Blikk)
Budapest — Duplán hozott hasznot az MTK-nak, hogy az utánpótlásra építi a keretét.
jún. 6
16:15
Ezek a változások a képviselői vagyonnyilatkozatokban (Infostart)
Nincsen jelentősebb eltérés az országgyűlési képviselők januárban és a most leadott vagyonnyilatkozata között. A pénteken, az Országgyűlés honlapján nyilvánosságra hozott dokumentumok alapján a legtöbben értékpapírokba fektetik a pénzüket, és többen vettek járművet január óta.
jún. 6
16:15
Bemutatjuk a CMA legjobb alkotásait (Kreatív Online)
A Content Marketing Award döntős és győztes munkáira, valamint a workshop és díjátadó képeire kattinthat.
jún. 6
16:15
Elítélték a Mercedes-gyárban fenyegetőző nőt (Blikk)
jún. 6
16:15
Joan Carrillo lett a Videoton FC vezetőedzője (Metropol)
A klubnál három éve pályaedzőként tevékenykedő, spanyol szakember a portugál José Gomest váltja a fehérvári csapat kispadján.
jún. 6
16:15
Hazamenne hétvégére? - Több vonalon is késnek a vonatok (Alternatív Energia)
Az elővárosi vonatokat is érinti a hiba.
jún. 6
16:16
A mellrák kockázata csökkenthető! (WebBeteg)
A túlsúlyról számos betegség kockázatát növeli, többek közt a mellrákét is. Mivel ma Magyarországon évente 7500 nő szembesül ezzel a diagnózissal, az önvizsgálat, a korai felismerés és a helyes életmód jelentőségét hangsúlyozta dr. Demjén László, szülész-nőgyógyász.
jún. 6
16:16
Amerika meghozta a jókedvet a piacokra (Portfolio)
A péntek délutáni kereskedésben az amerikai átfogó munkaerőpiaci adat rázta fel az állóvizet a börzéken, a tengerentúlon közzétett statisztika szerint várt feletti ütemben bővült a foglalkoztatottság...
jún. 6
16:16
Kassán koncertezik Bob Dylan (Metropol)
A rockzene történetének egyik legfontosabb dalszerző-előadója június 27-én a Steel Arenában lép fel.
jún. 6
16:16
Putyin és Porosenko találkozott Normandiában (ATV)
Vlagyimir Putyin Normandiában találkozott először Petro Porosenko új ukrán elnökkel. Mindkét vezető az ukrajnai vérontás mielőbbi befejezését sürgette.

Keresés