2014. június 6. péntek

jún. 6
17:27
Friss: megvan a Videoton új edzője (BorsOnline)
A klubnál három éve pályaedzőként tevékenykedő, spanyol Joan Carrillo Milan váltja a június másodikával, közös megegyezéssel távozó portugál José Gomest a Videoton FC vezetőedzői posztján.
jún. 6
17:27
Négyballábas uszkár (Blikk)
Shenyang - Szó szerint bohócot csinált kutyájából egy kínai gazdi, és még csak nem is jelmezversenyre jelentkeztek, hanem mindennap így szoktak sétálni az utcán.
jún. 6
17:27
A budai Várba költözik a miniszterelnök és hivatala (Infostart)
A budai Várba, a Sándor-palota mellé, a Karmelita kolostor épületébe költözik a miniszterelnök és hivatala legkésőbb 2016. március 15-ig, több tárca székhelye pedig vidéki városokba kerülhet - közölte Kurucz Éva kormányszóvivő az új kabinet első, péntek délután tartott üléséről az MTI érdeklődésére adott tájékoztatásában.
jún. 6
17:27
Templom udvarából lőtték a rendőröket (Blikk)
jún. 6
17:27
Csodatevő tükröt kapott a pápa (Metropol)
Ferenc pápa Abe Sindzó japán kormányfőtől kapta a tükröt, amely fény hatására keresztet vetít a falra.
jún. 6
17:27
A HírTV-től jött az új kormányszóvivő (Metropol)
Kurucz Éva 2002 óta a HírTV műsorvezető-szerkesztője volt, korábban dolgozott a Lánchíd Rádiónál
jún. 6
17:27
Biztonságosabb munkahelyek, kevesebb táppénz (Alternatív Energia)
Évente hat millió uniós polgár szenved munkahelyi balesetet, és négyezren halnak meg munkavégzés közben.
jún. 6
17:27
A nap végén meglódult az OTP (Portfolio)
A péntek délutáni kereskedésben az amerikai átfogó munkaerőpiaci adat rázta fel az állóvizet a börzéken, a tengerentúlon közzétett statisztika szerint várt feletti ütemben bővült a foglalkoztatottság...
jún. 6
17:27
Videón dübörög Dubai 1,5 milliárd forintos kirakati rendőrautóparkja (Auto Pult)
Aligha vannak sokan, akik még nem hallottak a dubai rendőrség exkluzív és egyedülálló rendőrautóparkjáról: köztudott, hogy a rendkívül tehetős városban méregdrága szuper- és luxusautók futkároznak az utakon rendőrruhába öltöztetve, amelyeknek érdekessége, hogy elsősorban nem rendőri, mint inkább marketingfeladatokat látnak el, vagyis ahelyett, hogy bűnözők elfogásával foglalkoznának, csak a város…
jún. 6
17:27
Orbán több minisztériumot vidékre száműzhet (ATV)
A budai Várba, a Sándor-palota mellé, a Karmelita kolostor épületébe költözik a miniszterelnök és hivatala legkésőbb 2016. március 15-ig, több tárca székhelye pedig vidéki városokba kerülhet - közölte Kurucz Éva kormányszóvivő a kabinet pénteki üléséről az MTI érdeklődésére adott tájékoztatásában.
jún. 6
17:29
15 évig hazudták élőnek a feleség szüleit (Blikk)
London - Lelőtte szüleit egy brit nő, hogy férjével teljesen kifossza őket. Miután Susan (55) és Christopher Edwards (57) végzett a két nyugdíjassal, eltemették őket kertjük hátsó részében, és 15 évig azt hazudták mindenkinek, hogy élnek.
jún. 6
17:29
Csodatevő tükröt ajándékozott a japán kormányfő a pápának (Blikk)
jún. 6
17:29
Megvertek és kiraboltak két külföldit a fővárosban (Metropol)
A gázspray-vel lefújt külföldiekre vascsővel támadtak Budapest V. kerületében.
jún. 6
17:29
Ahogy az uralkodók - A Várba költözik a miniszterelnöki hivatal (Alternatív Energia)
Több tárcát vidékre száműznek, Orbán felkérte minisztereit a lehetőségek felmérésére.
jún. 6
17:30
Deutsche Telekom: Abszurd és alaptalan, hogy frekvenciáért alkudtunk volna az Origoról (444.hu)
A DT Facebook oldala tele van magyar beszólással. Most egy kommentben válaszolt a cég, és visszautasítottak mindent. Azt is írják, hogy a szerkesztőségek függetlensége nem lehet vita kérdése.
jún. 6
17:31
Segélyből lett Porschéja (Blikk)
London - Közel 20 millió forintot érő Porschét és 3,6 millió forintnyi készpénzt nyert egy angol munkanélküli úgy, hogy segélye 90 ezer forintnyi összegéből 50 darab kaparós sorsjegyet vett.
jún. 6
17:31
A budai Várba költözik a miniszterelnöki hivatal (Metropol)
Több tárca székhelye vidéki városokba kerülhet.
jún. 6
17:32
A Várba költözik a miniszterelnöki hivatal (444.hu)
A Miniszterelnökség a Sándor-palota mellett működik majd. A honvédelem Fehérvárra, a földművelésügy Debrecenbe költözhet.
jún. 6
17:36
Fellendült a brit gazdaság, több szakmában hiány van (Infostart)
Hiány van az építészekből és építőmérnökökből Nagy-Britanniában, miután a gazdaság fellendülésével párhuzamosan megugrott az építkezések száma a szigetországban - közölte a Hays Plc., a legnagyobb brit munkaerő közvetítő cég.
jún. 6
17:45
Az egész ország kormányzati negyed lesz? (Privátbankár)
A kormányfő szűken vett hivatala az államfő mellé költözik a budai várba, míg 2 minisztérium és egy államtitkárság esetében megvizsgálja a kabinet a vidékre helyezést.
jún. 6
17:45
Schumi 160 napja kómában (Blikk)
Grenoble — Miközben a család és a szóvivő hallgat vagy minden megjelenő információt tagad, a közvélemény az apró hírmorzsákra is lecsap Michael Schumacherrel (45) kapcsolatban.
jún. 6
17:45
Online is nézhető a 011 Fesztivál (Kreatív Online)
Színészwifivel, gerillaszínházzal harangozzák be.
jún. 6
17:45
Hogy senki ne fulladjon a Balatonba (Kripto Akadémia)
Baj esetén a 104-es számot kell hívni.
jún. 6
17:45
Csődbe ment a Suntimes utazási iroda (Portfolio)
A Sunport Travel beszüntette működését, tulajdonosai külföldről írtak az itthon maradt alkalmazottaknak, hogy jelentsék a csődöt, és kezdjék meg az egyezkedést a biztosítókkal - tudta meg az Index. ...
jún. 6
17:45
Újrakezdődik az orosz-ukrán gáztusa (ATV)
Kétnapos szünet után a hétvégén újrakezdődnek a tárgyalások a Gazprom és az ukrán Naftogaz között az orosz-ukrán gázár vita feloldásáról - jelentette be egy ukrán kormányzati forrás pénteken.
jún. 6
17:47
Nagy torlódás a Balaton felé az M7-esen! (Kripto Akadémia)
Öt kilométeres a kocsisor.
jún. 6
17:47
Orbán Viktorék elköltöznek (Portfolio)
A budai Várba, a Sándor-palota mellé, a Karmelita kolostor épületébe költözik a miniszterelnök és hivatala legkésőbb 2016. március 15-ig, több tárca székhelye pedig vidéki városokba kerülhet -...
jún. 6
17:48
Nemzetközi díjat kapott a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (ProfitLine)
Az EMEA Finance, a nemzetközi pénzügyi világ független szakmai magazinja az „Achievement Awards 2013” díjprogramban a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-nek ítélte az „Európa, Közel-Kelet és Afrika régió (EMEA) legjobb Átcserélhető kötvénye díjat”. A társaság az elismerést a tavaly év végén lebonyolított, Richter-részvényekre átcserélhető kötvény sikeres refinanszírozási tranzakciójának köszönhetően…
jún. 6
17:48
Oda vágyik Moyes, ahonnan "kivezette" a Unitedet (Sport365)
David Moyes, a Manchester Unitedtől a szezon vége előtt nem sokkal menesztett skót tréner szeretné, ha olyan klubnál dolgozhatna, amellyel szerepelhet a Bajnokok Ligájában.
jún. 6
17:49
A Vörös Hadsereg szerepét méltatta a francia elnök (Kripto Akadémia)
jún. 6
17:50
Sokk: Ribéry kihagyja a vb-t (Sport365)
Sérülése miatt nem vehet részt a csütörtökön kezdődő brazíliai labdarúgó-világbajnokságon Franck Ribéry.
jún. 6
17:52
Edzősködne a német válogatott veteránja (Sport365)
Pályafutása befejezése után edzősködni szeretne Miroslav Klose, a német labdarúgó-válogatott és a Lazio csatára.
jún. 6
18:03
Felrántották az OTP a hosszú hétvége előtt (Privátbankár)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 110,68 pontos, 0,58 százalékos emelkedéssel, 19 065,33 ponton zárt pénteken.
jún. 6
18:03
Úristen! Már megint hogy néz ki Bradley Cooper? (BorsOnline)
Az egy dolog, hogy új szerepe kedvéért húsz kilót hízott, de ezzel a nadrággal aztán végképp összetörte az érte rajongó nők szívét.
jún. 6
18:03
Jelentkezett a Big Brotherbe VV Éva (Blikk)
Budapest — Baukó Éva (31) castingasszisztens lehet az ősszel induló Big Brother című műsorban.
jún. 6
18:03
Nagy ütésekkel lett döntős Djokovics (Blikk)
Párizs — Egy lépésre van álma megvalósításától Novak Djokovics (27).
jún. 6
18:03
Fidesz: Európa legcselekvőképesebb kormánya alakult meg (Infostart)
A ma megalakult harmadik Orbán-kormány Európa legerősebb és legcselekvőképesebb kormánya, mivel az egyik legstabilabb társadalmi és politikai támogatást tudhatja maga mögött - közölte a Fidesz az új kormány pénteki megalakulásával kapcsolatban.
jún. 6
18:03
Pásztor: A vajdasági magyarok nem árulók (ATV)
A vajdasági magyarok nem árulók – jelentette ki Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) és a tartományi képviselőház elnöke pénteken Újvidéken a pártját ért vádakra reagálva.
jún. 6
18:03
Ribery nem lesz ott a vébén (444.hu)
Hátsérülése miatt biztossá vált, hogy a 81-szeres francia válogatott játékos nem utazik a csapattal Brazíliába. (BBC)
jún. 6
18:05
Nálunk van az egyik legmodernebb tévégyár - 75 embert vesznek fel (Privátbankár)
A Samsung új üzemet adott át jászfényszarui televíziógyárában, új munkahelyeket teremtett.
jún. 6
18:05
— nyári szünet — (444.hu)
A lutramatrica tumblr alkotása őszinte strandtáblák-témában.
jún. 6
18:07
Templom udvarából lőtték a rendőröket Szlovjanszknál (444.hu)
Az ukrán belügy szentségtörésnek nevezte, hogy a szakadárok egy templom területére fegyvereket vittek be.
jún. 6
18:12
A Samsung új üzemet adott át jászfényszarui televíziógyárában (Infostart)
Mintegy 25 millió dolláros beruházás révén új üzemet adott át a Samsung Electronics Magyar Zrt. jászfényszarui televíziógyárában, ezzel a világ egyik legmodernebb tévégyára 75 új munkahelyet hoz létre a Jász-Nagykun Szolnok megyei településen.
jún. 6
18:21
Újabb új buszok állnak forgalomba (Privátbankár)
Új autóbuszok szállítják az utasokat szombattól a fővárosba több budaörsi és törökbálinti járaton is.
jún. 6
18:21
Hatalmas dolgot kellett kioperálni a nőből (BorsOnline)
Az indiai asszony méhében vélhetően húsz éve növekedett a daganat. 13 kilósra fejlődött, így a világ legnagyobb daganata címet is elnyerte.
jún. 6
18:21
Kalmár Tibor pikáns könyve (Blikk)
Alaposan felkavarhatja a „nyári állóvizet" Kalmár Tibor napokban megjelent Ágyról ágyra szex a lelke mindennek című regénye. A Jászai Mari-díjas, érdemes művész legújabb alkotása ugyanis egy hírhedt pesti nőfaló sorsán keresztül tárja elénk a főváros éjszakai életét, pikáns színházi történetekkel.
jún. 6
18:21
Egymilliót ér a nagy orrú bankrabló (Blikk)
Szeged — Hiába húzott maszkot, ezzel csak részben tudta álcázni magát a szegedi rabló. Magas termete, az alóla kikandikáló jókora orra, illetve a bal kézfején, a hüvelykujj felett lévő fekete színű pont miatt – ami vélhetően egy anyajegy, netán sérülés vagy tetoválás lehet –, csak idő kérdése, hogy valaki felismerje a szegedi takarékszövetkezet fegyveres kifosztóját.
jún. 6
18:21
Bajnokok Ligája - Nem indulhat a Crvena zvezda (Infostart)
Kifizetetlen számlák miatt nem engedélyezte a szerb bajnok Crvena zvezda indulását a Bajnokok Ligája következő sorozatában az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA).
jún. 6
18:21
Nadal lesz Djokovic ellenfele Párizsban (Metropol)
A francia nyílt teniszbajnokságon már nyolcszor diadalmaskodó világelső spanyol játékos a brit Andy Murray-t győzte le a döntőbe jutásért.
jún. 6
18:21
Igazi királynő - A lenyűgöző színésznőt ünnepelték Hollywoodban - Fotók! (Alternatív Energia)

Keresés