Varga Mihály szerint nem fenyegeti a hiánycélt, hogy az orosz-ukrán konfliktus miatt nőnek a védelmi kiadásaink, megszorítások pedig nem lesznek. A nemzetgazdasági miniszter ostorozta egy kicsit a bankokat: ha nem akarnak maguktól hitelezni, mert durcásak lettek, akkor majd a kormány ráveszi őket.
Folytatódhat a részvénypiacok emelkedése, 2015-ig legalábbis biztosan, de más hajtja majd, mint eddig - vélik a Reuters által megkérdezett elemzők. A likviditásbőséggel generált szárnyalás helyett a...
Tíz sérült állapota pedig válságosra fordult. Az Ontake vulkán helyi idő szerint szombat délben tört ki teljesen váratlanul. Ekkor több száz turista és hegymászó volt a hegyen. 40 hegymászó egy menedékházban rekedt, legalább 32-nek meg nyoma veszett. Őket találhatták meg … Folytatás
A kormány döntött a nemzeti közműszolgáltató felállításáról, amely már 2015-től piaci körülmények között áramot, gázt és távhőt fog szolgáltatni - jelentette be Lázár János. A miniszter Makón elmondta, hogy ha jó a program, egy ellenzéki vezetésű város is kaphat pénzt fejlesztési célokra - bár mondjuk Makón pont nem jó a szocialista polgármester programja Lázár szerint.
A kormány döntött a nemzeti közműszolgáltató felállításáról, amely már 2015-től piaci körülmények között áramot, gázt és távhőt fog szolgáltatni - jelentette be Lázár János szombaton Makón
Bár az orosz-ukrán konfliktus miatt nőnek a magyar költségvetés védelmi kiadásai, ez nem veszélyezteti az idei hiánycél elérését, a kiadásnövekedés fedezete a tartalékokból rendelkezésre áll - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szombaton a Hír TV P8 című műsorában.
Továbbra is százszázalékos mérleggel rendelkezik a címvédő Juventus és az AS Roma a Serie A-ban: előbbi az Atalantát verte 3-0-ra, utóbbi a Veronát 2-0-ra az ötödik forduló szombati játéknapján.
A Juventus kapusa, Gianluigi Buffon egy régi trükköt bevetve zavarta meg az Atalanta argentin csatárát, Germán Denist a két csapat szombati bajnokiján egy tizenegyesnél.
Több mint 200 ezer hívő jelentében és Ferenc pápa képviselőjének, valamint a spanyol kormány több tagjának jelenlétében boldoggá avatták szombaton Madridban Álvaro del Portillo katolikus püspököt, az Opus Dei mozgalom egykori vezetőjét. – írta meg az Origo.
Csaknem 2000 Volkswagen parádézott szombaton a mogyoródi Hungaroringen, az idei márkatalálkozón már nemcsak a Golfok tulajdonosai ápolták a hagyományt, hanem megnyíltak a kapuk a Bogarak, Passatok, Transporterek, Sciroccók és Corradók előtt is
Bár Skócia a maradás mellett döntött, az Egyesült Királyság mégsem ugyanaz, mint volt a népszavazás előtt. A kampány hevében ugyanis a brit politikusok számos olyan további engedményt és jogosítványt ígértek a skótoknak, amelyek tovább feszítik az unió politikai kereteit, és hosszú távon akár az ország gazdasági és politikai meggyengülésével járhatnak. A Hetek cikke.
Herman Ottó-szobrot avattak szombaton Gárdonyban, az agárdi szabadparton, tisztelegve a száz éve elhunyt természettudós, néprajzkutató és polihisztor emléke előtt
Az almatermelő gazdák megsegítése érdekében almafelvásárlásba kezd a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. - tájékoztatta Kurucz Éva kormányszóvivő szombaton az MTI-t.
"Örülök, hogy Falus Ferencnek is tetszik az LMP programja és azt büszkén hirdeti" - fejezte ki tetszését Csárdi Antal LMP-s főpolgármester jelölt a Facebookon. Szerinte ez sokkal hasznosabb ötlet, mint egy jeges vizes videó.
A Real Madrid támadóját, Cristiano Ronaldót a hétközi mesternégyese után a szenvedő fél, az Elche vezetőedzője, Fran Escriba Michael Jordan kosárlabda-legendához hasonlította, és Luis Enrique, a Barcelona trénere erre reagálván beszélt argentin sztárjáról, Lionel Messiről.
Az Ontake-hegy Japán egyik legaktívabb vulkánja, a 3067 méter magas tűzhányó szombaton éledt fel, nagy mennyiségű hamut és köveket lövellve a levegőbe.
Európai szinten kétség kívül az Európai Központi Bank kamatdöntő ülése lesz a legfontosabb piacbefolyásoló tényező a jövő héten, de nem várható hiány egyéb, fajsúlyos makrogazdasági adatokból sem
A Karabély egykori dalszerzője, aki legutóbb egy kenuban felénekelt politikai elemző népdallal jelentkezett be, most másfél órán át hozza az ébresztő zenéket. Komár Lászlótól Tom Waitsig, és tovább.
Kereszténydemokrata kormányzásra van szükség Magyarországon, egy liberális demokrácia ugyanis nem lett volna képes például a rezsicsökkentésre vagy a devizahitelesek megsegítésére - ezt mondta Orbán Viktor a KDNP választmányi ülésén. Semjén Zsolt pártelnök pedig arról beszélt, hogy a Fidesz-KDNP szövetsége Európa és Magyarország történetének legsikeresebb szövetsége. További információk a…
Kapitális marhaságnak nevezte a nemzetgazdasági miniszter, hogy megszorításokat tervezne a kormány. Szerinte a bankok egyébként Magyarországon akarnak maradni.
Az önkormányzati választás kitűzéséről szóló értesítők 1,2 százaléka érkezett vissza a Nemzeti Választási Irodához, mert a címzettet nem találta a posta.
Danny Welbeck, az Arsenal támadója óriási luftot rúgott a Tottenham Hotspur elleni szombati derbin, amire alighanem még jó ideig emlékezni fognak az angol szurkolók.
Átlagosan mintegy 15 százalékkal csökkent az iskolákban az 50 órát meghaladó igazolatlan hiányzások száma a 2013-14-es tanévben az azt megelőzőhöz képest. A minisztérium szerint ez annak köszönhető, hogy az igazolatlanul sokat hiányzó diákok után megvonják a családi pótlékot.