Hétfőn iktatják be hivatalába Asraf Gáni megválasztott afganisztáni elnököt. A közép-ázsiai ország legújabb kori történetében ez lesz az első békés, demokratikus hatalomváltás, pár hónappal a NATO-katonaság kivonulása előtt.
Egyéniben a holland Wilbrord van den Broek, míg csapatban a német együttes nyerte meg az Izsákon vasárnap befejeződött egyesfogathajtó-világbajnokságot.
Jogi küzdelmüket nemzetközi fórumokon, érdekérvényesítő harcukat viszont Szlovákiában is folytatni kívánják azok a felvidéki magyar állampolgárok, akiket a szlovák állampolgársági törvény alapján fosztottak meg szlovák állampolgárságuktól.
Szociális bérlakásprogramot indítana megválasztása esetén Falus Ferenc, a baloldali ellenzék főpolgármester-jelöltje, és ezt az Együtt-PM is támogatja.
Velence — Felejthetetlen volt a hétvége a lagúnák városában. George Clooney (53) filmbe illő külsőségek között rendezte meg 780 millió forintos esküvőjét, és a US Weekly által közölt összeg nem is állhat messze a valóságtól.
Tiltakozásképpen távol marad a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) hétfői hivatalos tanévnyitójáról az egyetem magyar tagozata - közölte vasárnap a magyar tagozat vezető tanácsa.
Próbajátékra érkezett a Haladás labdarúgócsapatához Matías Sosa, korábbi U17-es argentin válogatott középpályás – adta hírül a szombathelyi klub honlapja.
A szabadfogásúaknál Veréb István megnyerte a 86 kilósok küzdelmét, míg a 125 kilóban a Haladás VSE másik kiválósága, Csercsics Richárd ötödik lett az oroszországi Kemerovóban rendezett nemzetközi birkózóversenyen.
A finn élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 30. fordulójában a címvédő HJK háromgólos győzelmet aratott a sereghajtó TPS otthonában, ezzel behozhatatlan, tizenegy pontos előnyre tett szert a Honka vendégeként 1–1-es döntetlent játszó SJK előtt, így sorozatban hatodszor hódította el a bajnoknak járó trófeát.
A valaha elért legnagyobb mértékre emelkedett tavaly a különbség a gépjárművek tényleges és a gyártók által megadott üzemanyag fogyasztása között – derül ki az International Council on Clean Transportation (ICCT) kutatóintézet tanulmányából. A járművek átlagosan 38 százalékkal fogyasztottak ténylegesen többet a gyártók által megadott értéknél. A különbség egy évvel korábban még 30 százalék, tíz…
Gyönyörű, jórészt napos időben megyünk át a jövő héten a szeptemberből az októberbe. Lehet nagyokat sétálni, gesztenyét és színes leveleket gyűjteni, s meginni egy pohárka bort egy napfényes teraszon. Lesz kis felhő és eső is, ráadásul a hét vége felé fokozatosan csökken a napi csúcshőmérséklet, de a nagykabát még a szekrényben maradhat.
London — Már nem a Melbourne-i Winston a világ legdrágább koktélja, a brit főváros előkelő Mayfair negyedében ugyanis új luxusvendéglő nyílt, ahol a Gigi's nevezetű italkeverék 8499 fontba, azaz 3,6 millió forintba kerül.
A labdarúgó NB III 7. fordulójában a DVSC-DEAC 5–2-re nyert a Keleti csoport mérkőzésén Veresegyházán. A 77. percig Dombi Tibort is felvonultató vendégek a szünetben már négy góllal vezettek, Ferenczi János végül triplázott, míg Juhász Csaba két gólt szerzett a találkozón. A DEAC-nak egyébként három döntetlen és három vereség után ez volt az első győzelme a bajnokságban. A csoport másik…
Ferencváros–Szombathelyi Haladás találkozó percről percre: gólok, helyzetek, érdekességek – kövesse figyelemmel a mérkőzést a Nemzeti Sport Online élő, szöveges tudósítása segítségével, majd olvassa el a meccs összefoglalóját, kommenteljen, mondja el a véleményét a találkozóról!
A labdarúgó NB I 9. fordulójának rangadóján a vendég diósgyőriek szerezték a mindent eldöntő találatot, de William Alves hajrábeli öngólja az éllovas Videoton győzelmét jelentette.
A héten tárgyalt mind a tíz devizahiteles perben veszítettek a pénzintézetek a Fővárosi Törvényszéken első fokon: a nagyobb bankok közül az UniCredit keresetét utasította el a bíróság, míg az AXA ügyében - eddig példátlan módon - kiegészítő ítéletet hoztak, amelyben szintén elutasították a bank keresetét.
Az osztrák első osztályú labdarúgó-bajnokság 10. fordulójának záró mérkőzésén a Gulácsi Péterrel a kapujában felálló Salzburg idegenben 2–1-re megverte a Rapid Wient, így három vereség után először gazdagodott három ponttal.
Veszprém — Alig négy hónap távollét után visszatért a Veszprémi Állatkert látogatóinak óriási kedvence, Pablo (37), a félelmetes, ám mégis bájos orrszarvúbika.
Jogi küzdelmüket nemzetközi fórumokon, érdekérvényesítő harcukat viszont Szlovákiában is folytatni kívánják azok a felvidéki magyar állampolgárok, akiket a szlovák állampolgársági törvény alapján fosztottak meg szlovák állampolgárságuktól.
Budapest — Továbbra sincs béke a Magyar Nemzeti Autósport-szövetség (MNASZ) elnöke, Benyó Miklós (53) és a ralisok újonnan megválasztott szakágvezetője, Pénzes Zsolt (40) között.
A West Bromwich Albion hazai pályán könnyedén nyert a Burnley ellen a Premier League 6. fordulójában. A találkozón Saido Berahino duplázott, csapat végül 4–0-ra nyert.
Legalább három embert, köztük egy gyereket megölt egy óriáskerekű kisteherautó Hollandiában, amikor véletlenül a nézők közé hajtott egy bemutató közben.
Gárdonyi Géza műve, az Egri csillagok az egyik legfontosabb emberi érték, az egyik legfontosabb keresztény erkölcsi parancs, a hűség regénye. A hűség pedig elválaszthatatlan a hazaszeretettől - mondta L. Simon László vasárnap Gárdonyi Géza szobrának avatóünnepségén Egerben.
Bátaszék — Kedden érkezik meg Bátaszékre az az óriásdaru, amelynek segítségével több részletben kerül a helyére az ország negyedik legmagasabb, 82,5 méter magas templomának tornya.
A spanyol első osztályú labdarúgó-bajnokság 6. fordulójában a 92. percben szerzett Edgar Méndez-gólnak köszönhetően az Almería minimális különbségű győzelmet aratott a Deportivo otthonában. Érdekesség, hogy a vendégek 2007-ben a Riazorban játszották történetük első élvonalbeli mérkőzését, s akkor is nyertek (3–0).
A francia jobbközép ellenzék három év után visszanyerte a többséget a szenátusban, ahova most először a szélsőjobboldali Nemzeti Frontnak (FN) is sikerült két politikust bejuttatnia a vasárnapi részleges választásokon.