Dél-Koreában egy több mint 300 halálos áldozatot követelő kompkatasztrófa árnyékolta be a 2014-es évet, míg a félsziget északi fele az emberi jogok lábbal tiprása miatt került a figyelem középpontjába.
A Music FM csak nevét adta a tömegnyomora és eltűnt kabátjai miatt hírhedté vált szilveszteri partihoz, ám nem érzi magát felelősnek a kialakult helyzet miatt.
Angol sajtóértesülések szerint három, az észak-amerikai labdarúgó-bajnokságban (MLS) szereplő klub szeretné szerződtetni Steven Gerrardot, a Liverpool rutinos középpályását.
220volt.hu - 2014 ┏(-_-)┛┗(-_-)┓ 2015 :-) A Zidőjárásról: Lassan véget ér a pokoli hideg, délután enyhülni kezd az idő, esősebbre fordul. Az enyhülés nyugatról érkezik, reggel erős ködre kell számítani. Délután, késődélután keleten enyhe ónos eső (csúszós utak!), kis hóesés … Folytatás
A Kovács Gábor milliárdos üzletember alapította művészeti alapítvány évente kétszázmillió forintot kap majd Balog Zoltán emberminiszter tárcájától a 2015., 2016. és 2017-es években, hogy az alapítvány gyűjteményét valamely budapesti, állami tulajdonú, megveendő ingatlanban bemutassák, írja a 0m2 a Közlönyre hivatkozva. A … Folytatás
Nógrád megye területének nagy részén érzékelhető volt a négy január 1-jei földrengés: 11 épületben keletkezett kár, a tűzoltóknak egy esetben kellett intézkedniük – közölte a Nógrád megyei katasztrófavédelem szóvivője csütörtökön az MTI-vel.
Az ukrán válságra kíván megoldást találni idén Szerbia, amely január elsejével átvette az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) soros elnökségét. Ivica Dacic külügyminiszter – akinek országa nem is olyan régen még szintén fejtörést okozott a most irányítása alá került szervezetnek – kijelentette: azt szeretné, ha a 2015-ös esztendőben szerb közvetítéssel megoldódna az ukrajnai…
Az M8-as és az M9-es sehova sem vezető autópályaszakaszocskák fizetőssé tételével megfeleződött az amúgy sem túl bőséges, díjmentes dunai átkelések száma Budapesttől délre. Hát még, ha a főváros is rázendít, és bevezeti a dugó- vagy a híddíjat.
Az országos átlag kétszerese, 9,06 ezrelék az egy éven aluli csecsemők halálozási aránya Borsod-Abaúj-Zemplénben, írja az Észak-Magyarország pénteken. A halálok jelentős részét a perinatális halálozás adja, így hívják, amikor az újszülött 0-6 napos korában hal meg, illetve a terhesség 24. … Folytatás
A magyar ember a jég hátán is megél. Istenadta tehetség, találékonyság, kreativitás és némi kozmetika. Ennyi kell ahhoz, hogy panda váljék a csaucsau kutyából.
Magyarországról csempészett csaucsau kutyákkal verte át a nézőket egy olasz cirkusz. A beharangozott két kispanda valójában kutya volt, méghozzá egy magyar tenyészetből.
Szerdán az arany spotárfolyama 2,39 dollárral, 0,20 százalékkal csökkent, unciánként 1181,98 dollár volt. Az arany ára 2014-ben 1,66 százalékkal esett vissza, és valószínűleg ez a trend folytatódik 2015-ben is.
Hollandiából 1600 tonna sertéshúst hoztak be, majd az áru után többször is visszaigényelték az áfát úgy, hogy közben a hús el sem hagyta a raktárat. Egymilliárd forintot csaltak el így.
Nem hosszabbítja meg szerződését, és az idény végén távozik az FC Liverpooltól Steven Gerrard, aki brit sajtóértesülések szerint már pénteken bejelenti, hogy távozik az angol labdarúgó bajnokság élvonalában szereplő klubtól.
A 2014-es év után tovább fokozódik a verseny a légi piacon 2015-ben, a társaságok pedig a 2014-es becsült 20 milliárd dollár összesített profitnál is jobb teljesítményt érhetnek el, a biztonság pedig tovább javulhat - írta elemzésében a Flightglobal légiügyi szaklap.
A Bors is beszámolt Béláról, a német juhászról, akit szerető gazdija halálra ítélt. Connie Lay ugyanis úgy rendelkezett, hogy ha ő meghal, a kutyát is altassák el, s vele együtt temessék el.
Nógrád megye területének nagy részén érzékelhető volt a négy január 1-jei földrengés: 11 épületben keletkezett kár, a tűzoltóknak egy esetben kellett intézkedniük – közölte a Nógrád megyei katasztrófavédelem szóvivője az MTI-vel.
Eddig nem a Szahara, hanem a defektek okozzák a legnagyobb problémát a Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László kamionos triónak, amely szerencsésen túl van az Africa Race harmadik napján is, viszont már két defektnél tart.
Egy komlói mérnök pofonegyszerű találmányával sikerül sok adóson behajtani a házak közös költségeit. A technológia toronyházakban elég jól működik, Pécsről is kap megrendelést a feltaláló.
Pénteken elindul a kereskedés a világ vezető nyugati részvénypiacain, Ázsiában pedig már javában pörögnek a befektetők a tőzsdéken. Utóbbi részvénypiacokon a szereplők kedvét az sem szegte, hogy...
Szerdán az arany azonnali árfolyama 2,39 dollárral, 0,20 százalékkal csökkent, unciánként 1181,98 dollár volt. Az arany ára 2014-ben 1,66 százalékkal esett vissza, és valószínűleg ez a trend folytatódik 2015-ben is.
St.Martin egy nőt szeretett egész életében Januárban ünnepli ötvenedik születésnapját St.Martin,akinek még egy fontos fordulópont következik lassan az életében: idén ünneplik30. házassági évfordulójukat feleségével, Szentmártoni Ildikóval. Deismertségük ennél hosszabb időre nyúlik vissza. St.Martin 10 éves volt, mikor megismerte feleségét,akivel nemcsak egy városban laktak és osztálytársak…