Milyen ágazatokban várhatóak 2015-ben összehangolt, célzott munkaügyi ellenőrzések, mire számíthatnak pontosan az érintett szektorokban működő cégek, és hogyan készülhetnek fel leghatékonyabban a várható vizsgálatokra? A Deloitte Legal Szarvas, Erdős és Társai Ügyvédi Iroda összefoglalta.
2014. novemberben az első becslés szerint 5,2%-kal nőtt a kiskereskedelmi forgalom naptárhatástól megtisztított volumene az előző év azonos időszakához képest - olvasható a KSH jelentésben.
A műtárgy.com idei első cikke az Art Newspaper nyomán annak jár utána, hogy mit hozhat a 2015-ös év a műtárgypiacnak. Folytatódhat-e a nemzetközi műtárgypiacot az elmúlt két évben meghatározó...
A Charlie Hebdo francia szatirikus magazin megsemmisített szerkesztőségéről emlékeztek meg csütörtökön az olasz újságok, hangsúlyozva, hogy a mai világban egyedül az iszlám vallást nem lehet életveszély nélkül bírálni.
A Honda a genfi ülésen előállt a motorfejlesztéssel kapcsolatos panaszaival, s a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) úgy tűnik, hajlandó újragondolni helyzetüket. Ha nem lesz változás, a japánok minden rivális év közbeni újítása ellen óvhatnak…
Az ország 250 milliárd dollárt akar befektetni Latin-Amerikában. Az első miniszterszintű találkozó most zajlott le Kína és a Latin-amerikai és Karibi Államok Közössége (CELAC) között Pekingben.
Igor Stravinsky A kéjenc útja című operájával nyitja az idei bemutatók sorát a Magyar Állami Operaház január 18-án. Anger Ferenc rendezésében két külföldi művész, Erik Nielsen karmester és Eleanor Lyons szoprán is bemutatkozik Magyarországon.
Most a Financial Times feltörekvő piacokkal foglalkozó blogja, a Beyondbrics foglalkozott a forint lehangoló teljesítményével, és tárta fel annak okait. Rosszabbul fogunk teljesíteni szomszédainknál.
Civilek és hozzájuk csatlakozott szocialisták tartottak félpályás útlezárást Szombathely mellett. A főszervező Péterfy Zoltán az MTI-nek elmondta, mert nem értenek egyet azzal, hogy egy be nem fejezett autóút mindössze 15 kilométer hosszú szakaszára útdíjat kell fizetni. A szervezők az egész utat lezárták … Folytatás
A Kreatív írta meg, hogy 17 év és 7288 epizód után elhagyja a sorozatot Kalamár Tamás kreatív producer, aki “új kihívások” elé néz, és már egy éve tervezte távozását, de csak mostanra sikerült közös megegyezéssel lerendezni az átmenetet. Utódja Rozgonyi … Folytatás
A fehérorosz központi bank a héten másodszor értékelte le a fehérorosz rubelt a dollárhoz képest, hétfőhöz hasonlóan ismét 7 százalék körüli mértékben.
A zuhanó olajárak igen nehéz helyzetbe hozták az észak-amerikai palaolaj kitermelésben részt vevő vállalatokat, akik az utóbbi években dollár százmilliárdokkal finanszírozták a kitermelés növelését,...
Haladéktalan lemondásra szólította fel Kunos Pétert, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) ügyvezető igazgatóját Schwezoff Dávid, a Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) ügyvezető igazgatója csütörtökön, az MTI-hez is eljuttatott nyílt levelében.
A forint árfolyama 2014. december 31-én 18 Ft-tal volt gyengébb, mint 2013 utolsó napján, és ennek súlyos számviteli következményei lehetnek az euróban eladósodott cégek tömegére nézve – figyelmeztetett Siklós Márta, a LeitnerLeitner vezető tanácsadója. Ugyanis annak ellenére, hogy az árfolyamveszteség nem realizálódott, a számvitel szabályainak megfelelő elszámolás mégis rontja az eredményt és ez…
Ezer adag meleg ételt oszt ki rászorulónak a budapesti Batthyány téren a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a Baptista Szeretetszolgálat pénteken és szombaton
A magyar válogatott továbbra is a 45. helyet foglalja el a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) legfrissebb, csütörtökön nyilvánosságra hozott világranglistáján, melyet a világbajnok német csapat vezet Argentína és Kolumbia előtt
A tavaly még a Munkaügyi Hivatal által meghirdetett ellenőrzési akciót a munkaerő-kölcsönző cégek is üdvözlik, mert a szakma tisztulását remélik tőle, írja a Napi Gazdaság.
Immár több mint másfél év telt el azóta, hogy megírtuk bemutató cikkünket a Tesla Roadster legnagyobb ellenfeléről, a szintén amerikai Detroit Electric cég SP:01 nevű kétüléses, nyitott tetejű elektromos sportautójáról, ami a Teslához hasonlóan szintén a Lotus Exige alapjait használja, s a gyártó szerint még a Teslát is maga mögé utasítja, ha a menetdinamikáról és a menetteljesítményről van szó.…
Az eddig mért legalacsonyabb értéket hozta a K&H pályakezdők jólétét vizsgáló indexe. A fiatalok pesszimistán látják a jövőt az önmegvalósítás, az anyagi biztonság, az önállóság és a lakáshoz jutás terén is, írja az Origo.
...de egy New York-i fotográfus most meggyőzhet róla, hogy van. Mert a gyereknevelés útja szőnyegbe ragadt reggelizőpehely-darabkákkal és aszfaltra potyogó játékmackókkal van kikövezve! Egy átlagos, egészséges kisgyerek a közvélekedés szerint leginkább egy részeg felnőtt és egy kölyökkutya keverékére emlékeztet. Ezt az elméletet bármelyikünk alátámaszthatja, aki látott már 1–4 éves kölyköt…
“Az egyik éjjel vaddisznó látogatott az udvarba, megtámadta Gloucestershire Old Spot kanomat, amely elpusztult” - mondta el II. Erzsébet királynő lánya egy Oxfordban tartott mezőgazdasági konferencián. (MTI)
220foto.hu - Újévi akció, 22.0% kedvezmény! Marozsán Dzsenifert, az 1. FFC Frankfurt magyar származású játékosa lett az év női focistája a Németországban. Marozsán a klubjával megnyerte a Német Kupát, a válogatottal 13 mérkőzésből 12-őn győzött. Dzsenifer apja az egykori magyar válogatott Marozsán … Folytatás