2015. január 8. csütörtök

jan. 8
8:42
Chips sütőtökből és sütőtökös csokis sütemény (àlabeck)
Ahogy már évek óta szokásos, októberben már elkezdődött a sütőtök-dömping. Szégyen vagy sem, én a Halloween ünneplésének szokását még nem igazán tettem magamévá, a koromra tekintettel ez már valószínűleg nem is fog változni. A sütőtököt viszont szeretem. Gyerekkoromban még édesapámmal töklámpást is faragtunk – természetesen abból a szürkés-zöldes héjú, itthon akkor egyetlenként létező fajtából –,…
jan. 8
10:09
Recept: Sajtos-tejfölös galuska (Mindmegette)
Hozzávalók: 30 dkg liszt 1 tojás víz só 20 dkg sajt (lehet füstölt is) 1 kis pohár tejföl
jan. 8
10:27
Recept: Csőben sült csirkemell fűszeres paradicsomszósszal (Mindmegette)
Hozzávalók 2 személynek: 2 csirkemellfilé 2 evőkanál sűrített paradicsom 1 teáskanál bazsalikom 1 teáskanál oregánó 1 teáskanál kakukkfű só bors 2 evőkanál olívaolaj 10 dkg trappista sajt (reszelve) 1 evőkanál reszelt vöröshagyma
jan. 8
10:29
Recept: Lángos egyszerűen (Mindmegette)
Hozzávalók: 1 kg liszt 5 dl tej 3,5 g instant élesztő 20 dkg tejföl 2 késhegynyi szódabikarbóna 3 dkg cukor 4 kávéskanál só 0,7 dl napraforgóolaj Valamint: olaj a sütéshez A feltéthez: sajt tejföl fokhagyma
jan. 8
10:45
Recept: Fald fel szendvics (Mindmegette)
Hozzávalók: A házi laposkenyérhez: 35 dkg fehérliszt 10 dkg búzadara 5 dkg zabliszt 14 g száraz élesztő 1/2 evőkanál só 3 dl víz 1/2 evőkanál cukor 1/2 teáskanál chilipor 1/2 evőkanál fokhagymapor 1 teáskanál őrölt kömény 1 db közepes főtt krumpli A szendvicshez: 3 tojás 15 dkg reszelt sajt 5 dkg krémsajt 3 db virsli 1 db sárga kaliforniai paprika 1 db kápia paprika 15 dkg húsos szalonna…
jan. 8
11:21
Sajtos-tejfölös galuska (Mindmegette)
Hozzávalók: 30 dkg liszt 1 tojás víz só 20 dkg sajt (lehet füstölt is) 1 kis pohár tejföl
jan. 8
11:23
Csőben sült csirkemell fűszeres paradicsomszósszal (Mindmegette)
Hozzávalók 2 személynek: 2 csirkemellfilé 2 evőkanál sűrített paradicsom 1 teáskanál bazsalikom 1 teáskanál oregánó 1 teáskanál kakukkfű só bors 2 evőkanál olívaolaj 10 dkg trappista sajt (reszelve) 1 evőkanál reszelt vöröshagyma
jan. 8
11:25
Lángos egyszerűen (Mindmegette)
Hozzávalók: 1 kg liszt 5 dl tej 3,5 g instant élesztő 20 dkg tejföl 2 késhegynyi szódabikarbóna 3 dkg cukor 4 kávéskanál só 0,7 dl napraforgóolaj Valamint: olaj a sütéshez A feltéthez: sajt tejföl fokhagyma
jan. 8
11:27
Fald fel szendvics (Mindmegette)
Hozzávalók: A házi laposkenyérhez: 35 dkg fehérliszt 10 dkg búzadara 5 dkg zabliszt 14 g száraz élesztő 1/2 evőkanál só 3 dl víz 1/2 evőkanál cukor 1/2 teáskanál chilipor 1/2 evőkanál fokhagymapor 1 teáskanál őrölt kömény 1 db közepes főtt krumpli A szendvicshez: 3 tojás 15 dkg reszelt sajt 5 dkg krémsajt 3 db virsli 1 db sárga kaliforniai paprika 1 db kápia paprika 15 dkg húsos szalonna…
jan. 8
11:29
Moszkauer, ahogy Sylvia készíti (Mindmegette)
Hozzávalók: 2 dkg mandula 3 dkg dió 10 dkg kandírozott gyümölcs aprórakockázva (vegyes gyümölcs, de narancs is legyen benne, ha nincs benne narancs, akkor 5 dkg tetszőleges kandírozott gyümölcs és 5 dkg finomra aprított kandírozott narancshéj) 0,5 dl habtejszín 5 dkg vaj 3 dkg finomliszt 5 dkg cukor A bevonathoz: 10 dkg étcsokoládé 2 evőkanál olaj
jan. 8
11:39
Recept: Moszkauer, ahogy Sylvia készíti (Mindmegette)
Hozzávalók: 2 dkg mandula 3 dkg dió 10 dkg kandírozott gyümölcs aprórakockázva (vegyes gyümölcs, de narancs is legyen benne, ha nincs benne narancs, akkor 5 dkg tetszőleges kandírozott gyümölcs és 5 dkg finomra aprított kandírozott narancshéj) 0,5 dl habtejszín 5 dkg vaj 3 dkg finomliszt 5 dkg cukor A bevonathoz: 10 dkg étcsokoládé 2 evőkanál olaj
jan. 8
22:48
BREAKING: Itt a Meyer citrom! (Chili & Vanilia)
Visszanéztem a blogot és a Facebook oldalt, néhány éve minden januárban, szinte pontosan hétre ugyanilyenkor kitettem a figyelmeztetést: megjelent a Meyer citrom. Januártól kb. február végéig kerül be a zöldségesekhez, és eddig egyetlen olyan helyet láttam, ahol tudták, hogy mi ez, és ki is írták, a többség nincs vele tisztában, hogy milyen “celebcitromot” árulnak, amikor ilyen szállítmány…

Keresés