Két nagyméretű tárgyat találtak a Jávai-tenger fenekén a hat napja eltűnt utasszállító repülőgépet kereső csoportok - jelentette be szombaton a kutatást irányító indonéz ügynökség vezetője
A röszkei határátkelő közelében lévő benzinkút még nem árul megyei autópálya-matricát, holott a határátkelő is fizetős útszakaszon helyezkedik el – írja a delmagyar.hu.
Önfeledten pancsoltak, pedig mínuszok voltak. Rengetegen gyűltek össze Szigligeten, hogy a hűs habok közé vessék magukat a hagyományos újévi csobbanáson. A víz alig 2 fokos volt, de ez nem érdekelte a fürdőzőket. A legidősebb pancsoló 71 éves volt. További információk a videóban.
Közleményben cáfolta pénteken a brit királyi ház, hogy András yorki herceg, II. Erzsébet királynő másodszülött fia érintett lenne egy régóta húzódó amerikai gyermekszexbotrányban. Az angol font gyengült a pénteki kereskedésben, de a háttérben a májusi választások bizonytalansága is áll. (ProfitLine.hu: gazdaság - politika)
Százéves mélypontra esett a magyar lakásépítés, miközben a 4,4 millió lakásból félmilliót azonnal le kéne bontani, 70 százalékát pedig felújítani. A bizonytalan jövőkép miatt nem sokan mernek belevágni egy építkezésbe, egy állami bérlakásprogramon viszont mindenki nyerhetne - egy egyesület még azt is kiszámolta, mekkora bérleti díjjal működhetne a rendszer.
Eddyville - Lezuhant egy kétmotoros kisrepülőgép az egyesült államokbeli Kentuckyban, a balesetben négy ember meghalt, egy hétéves kislány viszont csodával határos módon túlélte a becsapódást, kimászott a roncsok közül, és értesítette a történtekről a közelben lakókat.
220volt.hu - 2014 ┏(-_-)┛┗(-_-)┓ 2015 :-) A gigantomán ökörséget sem nemzeti-, sem etnikai-, sem egyéb szociálisan kreált határok nem állíthatják meg. Emlékeznek még a székelykáposztarekordra? Nos, a másfél tonnás iraki rekordgirosz még annál is sokkal jobb. (via Tom Gara twitter)
220volt.hu - 2014 ┏(-_-)┛┗(-_-)┓ 2015 :-) Értik? Nem értik? Mindegy is. A szlovák Jimmy amúgy már tanul magyarul. Schmuck Andor emlékeztett minket a 14 évvel ezelőtti tragikus balesetre. Két erős mondat: - “Árpyban vakon megbízunk” - “Szeretném, ha elfogadnának úgy is, hogy … Folytatás
Példás büntetést ígért az olasz közigazgatási miniszter a szilveszter éjszakájára beosztott római közlekedési rendőröknek, akik több mint 83 százaléka beteget jelentett az év utolsó napjára.
Már látszanak a kormány 2012-ben meghirdetett sertésstratégiájának első eredményei: több mint 200 ezerrel emelkedett az állatlétszám egy év alatt, és a becslések szerint néhány százalékkal csökkent a feketegazdaság aránya is az ágazatban - mondta a Vágóállat és Hús Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (VHT) titkára az MTI-nek
Nem hosszabbítja meg szerződését, és az idény végén elhagyja az FC Liverpoolt a csapatkapitány Steven Gerrard, aki 2000-től 114 válogatott meccsen 21 gólt szerzett, az angol bajnoki élvonalban szereplő klubcsapatában pedig az elmúlt 16 idényben 695 mérkőzésen 180-szor volt eredményes.
A szövetségi minimálbér bevezetése megnehezíti a munkanélküliek számának csökkentését Németországban - állapítja meg a dpa hírügynökség a nagy német pénzintézetek közgazdászai körében végzett felmérése alapján.
Tudjuk, hogy könnyű magyar állampolgársághoz jutni, de hogy ennyire, az még minket is meglepett. Minden héten 100 dollárnyi bitcoint kapott egy svájci galériában üzemelő techművész robotprogram, hogy elköltse a web mélységes mély bugyraiban. Az utolsó héten befutott egy magyar útlevél.
2014-ben rengetget fejlődött a mobilfizetési piac Magyarországon, sorra jelentették be az újabbnál újabb megoldásokat. Igaz, egyelőre csak a Telekomnál, de végre elindult az első magyar érintéses...
Szén-monoxid-mérgezés gyanújával egy háromtagú komlói családot vittek kórházba a mentők szombaton - tájékoztatott honlapján a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.
Diplomaták szerint Irán és az Egyesült Államok előzetes egyezségre jutott egy olyan megoldásról, amely Washington reményei szerint csökkentené Teherán atomfegyver-előállítási képességét. Az iráni külügyminisztérium azonban cáfolta szombaton az AP amerikai hírügynökségnek nyilatkozó diplomaták közlését.
Adelaide - Bozóttűz fenyegeti a dél-ausztráliai Adelaide város közelében lévő településeket. A hatóságok szombati figyelmeztetése szerint a térséget az 1983-as tűzvészek óta legsúlyosabb katasztrófa fenyegeti.
Hosszú éveket töltött az építőiparban, de gyermekkora óta dédelgetett álmát, miszerint a Kárpát-medence várai közül emléket kell állítani azoknak, amelyek valószínűleg az enyészet világába süllyednek, most sikerült megvalósítania
220volt.hu - 2014 ┏(-_-)┛┗(-_-)┓ 2015 :-) A Szarajevóban székelő, Organized Crime and Corruption Reporting Project korrupcióval foglalkozó újságok és újságírók szövetsége. Az éves jelentésük szerint 2014-ben Vlagyimir Putyin a legkorruptabb vezető, de utána megosztott második helyen a magyar és a montenegrói miniszterelnök … Folytatás