2015. január 3. szombat

jan. 3
17:24
7 millió euróért vett egy 19 éves játékost a Bayern München (Sport365)
A következő szezontól a Bayern Münchent erősíti a 19 éves Joshua Kimmich.
jan. 3
17:27
Megint szén-monoxid, ezúttal Pesterzsébeten (Kripto Akadémia)
Az épületet kiürítették.
jan. 3
17:27
Hazai: vasárnapra 8-10 cm hó várható északkeleten (Síelők)
A péntek esti ónos esőt követően vasárnapra virradóra északnyugat felől újabb csapadékmező érkezik, mely ismét többfelé okoz csapadékot, az átvonuló hidegfront mögött napközben pedig sokfelé viharossá fokozódhat az északnyugati szél. Az északkeleti régióban akár 10 cm hó is hullhat holnapra.
jan. 3
17:33
Magas szén-monoxid-koncentráció miatt kiürítettek egy jégcsarnokot (ATV)
Magas szén-monoxid-koncentráció miatt kellett kiüríteni egy pesterzsébeti sportlétesítményt szombat délután. Hat embernél enyhe szén-monoxid-mérgezést állapítottak meg - pontosította utólag az érintettek számát a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-nek. Palotás István, az ESMTK Pesterzsébeti Jégcsarnok létesítmény-koordinátora elmondta, hogy a hűtőkonténer technikai hibája…
jan. 3
17:35
Elfogták a legkeresettebb görög szélsőbalos terroristát (ATV)
Elfogták a legkeresettebb görög szélsőbaloldali terroristát Athén közelében szombaton, egy évvel azután, hogy a férfi eltűnt a hatóságok szeme elől.
jan. 3
17:37
Fának ütköztek, súlyosan megsérültek (ATV)
Két embert súlyos sérülésekkel vittek kórházba, amikor út menti fának ütközött egy személyautó Békés megye határán szombat délután.
jan. 3
17:39
Varga Viktor drágán utazik (Blikk)
Budapest — Százezreket bukik Varga Viktor (27) a januári thaiföldi utazással.
jan. 3
17:39
Pandavirtuóz - Videóval! (Blikk)
Szucsou — Olyan, mintha fuvolázna!
jan. 3
17:41
Ashton Kutcher feleségül vette Mila Kunist? (Blikk)
Los Angeles — „Boldog új évet, szeretettel, Kutcherék" – ezt a homokba írt üzenetet posztolta Ashton Kutcher (36) a közösségi oldalára.
jan. 3
17:42
Szén-monoxid-koncentráció miatt kiürítettek egy sportlétesítményt (Blikk)
jan. 3
17:43
Jolie imádja a házasságot (Blikk)
Los Angeles — Angelina Jolie (39) boldogabb, mint valaha!
jan. 3
17:45
Szén-monoxid - Kiürítettek egy pesterzsébeti jégcsarnokot (Kripto Akadémia)
A hűtőkonténer hibája okozta a bajt.
jan. 3
17:45
Az urizálás is téma lesz a Fidesz-KDNP évadnyitó frakcióülésén (444.hu)
Korábban arról szóltak a hírek, hogy már január első napjaiban összeül a frakció, végül februárban, Mezőkövesden beszélik meg a rezsicsökkentés fenntartását.
jan. 3
17:47
Fának rohant egy autó Békés megyében (Kripto Akadémia)
Az egyik sérültet mentőhelikopterrel vitték kórházba.
jan. 3
17:47
A kettérepedt villamos sín az normális? (444.hu)
Olvasónk lőtte a Fradi-pályánál az 1-es villamos hézagos sínpárját. Dilatációs hézag, vagy bénázás?
jan. 3
17:49
Karancsi Tibort indítja Schmuck Andor Veszprémban (444.hu)
A Szociáldemokraták Magyar Polgári Pártja támogatja az olajügyek kirobbantóját az időközi országgyűlési választásokon. Hol van már Simicska?
jan. 3
17:57
Állami szerepvállalást szorgalmaznak a lakásépítés fellendítésére (ProfitLine)
Százéves mélypontjára esett a magyar lakásépítés, a kilábaláshoz átgondolt, hosszú távú lakáspolitika és állami szerepvállalás szükséges Maráczi Zsolt, a Társaság a Lakásépítésért, Lakásfelújításért Egyesület (TLE) elnöke, valamint Borsi László, a Lakásvásár Média Csoport elnöke szerint.
jan. 3
17:57
A Wengernek beolvasó szurkoló börtönbe is kerülhet (Sport365)
Bíróság előtt kell felelnie annak a szurkolónak, aki a csütörtöki, Southampton-Arsenal angol bajnoki labdarúgó-mérkőzésen a vendégek vezetőedzője elé ugrott, és számon akarta kérni rajta csapata gyenge teljesítményét.
jan. 3
18:00
Hiba volt a román, bolgár és magyar munkavállalók korlátozása Németországban? (Privátbankár)
Elmaradt a román és bolgár munkavállalók tömeges rohama, és azt sem lehet mondani, hogy visszaéltek volna a német szociális rendszerrel, de sokan kapnak segélyt, esetleg munka mellé. Van, aki megkockáztatja, hogy eleve hiba volt évekig kizárni a román és bolgár – esetleg korábban a magyar és más kelet-k
jan. 3
18:00
Eltüntették Adams pénzét? (Blikk)
Point Fortin – Jelentős összeggel tartozik Akeem Adams (†22) családjának a trinidad és tobagói sportminisztérium.
jan. 3
18:00
Elfogták a legkeresettebb szélsőbaloldali terroristát (Blikk)
jan. 3
18:09
Hivatalos: Gerrard az Egyesült Államokban folytatja (ATV)
Steven Gerrard szombaton bejelentette, hogy a következő idénytől az Egyesült Államok profi labdarúgó-bajnokságában (MLS) folytatja pályafutását.
jan. 3
18:15
Kiürítettek egy fővárosi sportlétesítményt (Infostart)
Magas szén-monoxid-koncentráció miatt kellett kiüríteni egy pesterzsébeti sportlétesítményt szombat délután. Öt embernél enyhe szén-monoxid-mérgezést állapítottak meg - mondta a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-nek. Palotás István, az ESMTK Pesterzsébeti Jégcsarnok létesítmény-koordinátora az MTI érdeklődésére elmondta: a hűtőkonténer technikai hibája okozta a…
jan. 3
18:15
Portisch Lajos élete a sakk (Blikk)
Budapest — Örülhetnek azok az idősebb emberek, akik túl életük zenitjén is megőrizték aktivitásukat.
jan. 3
18:17
Dárdai szerencséje segítheti a válogatottat (Blikk)
A Vasárnapi Blikk asztrológusa szerint ezt ígérik a csillagok 2015-re.  Kozák Danuta és Hosszú Katinka is szárnyalhat az idei évben.
jan. 3
18:18
Tűz egy gyöngyösi többszintes épületben (Infostart)
Több embert vittek füstmérgezés gyanújával kórházba szombaton, miután tűz ütött ki egy harmadik emeleti lakásban Gyöngyös külvárosában - tudatta honlapján az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.
jan. 3
18:18
Tragikus hirtelenséggel elhunyt a MOB egyik alelnöke (Infostart)
Hatvanhat esztendős korában tragikus hirtelenséggel elhunyt Leyrer Richárd, a MOB alelnöke - tájékoztatta a család szombaton a Magyar Olimpiai Bizottságot
jan. 3
18:18
Súlyos sérültek egy Békés megyei balesetben (Blikk)
jan. 3
18:18
Szombaton a szén-monoxid a magyar nép legnagyobb ellensége (444.hu)
Budapesten a huszadik kerületi ESMTK Pesterzsébeti Jégcsarnokot kellett kiüríteni, mert bejelzett a szén-monoxid mérő. Öt ember kapott enyhe mérgezést. Gyöngyösön három embert vittek kórházba füstmérgezés gyanújával, miután kigyulladt egy harmadik emeleti lakás. (MTI)
jan. 3
18:20
Tűz egy gyöngyösi többszintes épületben (Blikk)
jan. 3
18:20
Feljelenti egy feminista szervezet Maksát a Médiahatóságnál (444.hu)
A humorista a HírTV egyik műsorában tolta túl a szexista poénkodást.
jan. 3
18:21
Így vállalhat alkalmi munkát munkaviszony mellett (Adózóna)
Vállalhat-e alkalmi munkát az, akinek van nyolcórás munkaviszonya is egy cégnél, és milyen adófizetési szabályok vonatkoznak rá? – kérdezte olvasónk. dr. Hajdu-Dudás Mária és Surányi Erzsébet szakértőink válaszoltak.
jan. 3
18:27
Lakástűz és füstmérgezés Gyöngyösön (ATV)
Több embert vittek füstmérgezés gyanújával kórházba szombaton, miután tűz ütött ki egy harmadik emeleti lakásban Gyöngyös külvárosában - tudatta honlapján az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.
jan. 3
18:30
Litvánia az euróövezet 19. tagja (ProfitLine)
Litvánia január 1-től az euróövezet 19. tagja lett. Az erről szóló végleges döntést július 23-án hozta meg az Európai Unió szakminisztereit tömörítő tanács.
jan. 3
18:32
Külföldiek is szolgálhatnak ezentúl az orosz hadseregben (ProfitLine)
Külföldiek is szolgálhatnak az orosz hadseregben, miután Vlagyimir Putyin orosz elnök aláírta az erről szóló rendeletet - jelentette szombatra virradóra a gazeta.ru orosz hírportál.
jan. 3
18:33
Portisch Lajos élete a sakk (Blikk)
Budapest — Örülhetnek azok az idősebb emberek, akik túl életük zenitjén is megőrizték aktivitásukat.
jan. 3
18:35
Kutyákat fogadott örökbe Balotelli (Blikk)
Liverpool — A kutyabarát Mario Balotelli (24) befogadott két ebet az egyik liverpooli menhelyről.
jan. 3
18:36
Az év első felében megkezdheti a Fed a kamatemelést (Blikk)
jan. 3
18:39
Csúcsra jár a kétharmados törvénygyár (Alternatív Energia)
Még a házelnök is elégedetlen.
jan. 3
18:42
Zágráb: nagyszerű szlalom versenyeket rendeznek (Síelők)
Mivel Semmering kiesett, így Zágráb lehet a hazai sírajongók közeli világkupa versenye, ahová viszonylag könnyedén el lehet jutni. Az egyik legjobb hangulatú szlalom versenyt vasárnap (nők) és kedden (férfiak) rendezik meg a Zágráb melletti Sljeme hegyen. Vajon végre nyer-e Ivica Kostelic?
jan. 3
18:45
Ilyen időnk lesz a jövő héten (ATV)
A jövő héten országszerte lehet havas esőre számítani, néhol azonban kisüthet a nap.
jan. 3
18:51
A finn elnök: Háború van ma Európában (444.hu)
Sauli Väinämö Niinistö keményen értékelte az ukrán-orosz konfliktust újévi beszédében.
jan. 3
18:53
Szabadnapos rendőr mentette meg a lányt attól, hogy a vonat elé vesse magát (444.hu)
Még szombaton Olaszországban, Padovában történt az eset. A lány öngyilkos akart lenni.
jan. 3
18:54
Így ünnepelt Pepe (Blikk)
Budapest — Egy falat mézeskaláccsal köszöntötte az új esztendőt Pepe (25) majom, aki szemlátomást egész jól kikupálódott, mióta új otthonra lelt.
jan. 3
18:54
Póta már 14. a női asztaliteniszezők világranglistáján (Blikk)
jan. 3
19:03
A magyarországi vállalkozások kockázata: a jogbiztonság hiánya (ProfitLine)
A jogbiztonság és a társadalmi párbeszéd hiánya jelenti a legnagyobb kockázatot a gazdaság és a vállalkozások számára Magyarországon Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára szerint, aki ugyanakkor rendkívül pozitív intézkedésnek tartja a növekedési hitelprogram (nhp) kiteljesítését és a munkaerő-piaci igényeknek megfelelő irányváltást a felsőoktatásban.
jan. 3
19:03
Friss! Az Ötöslottó nyerőszámai az 1. héten (Pénzcentrum)
Kíváncsi vagy, elvitte-e valaki az 1730 milliós főnyereményt? KATTINTS!...
jan. 3
19:03
Izrael nem utalja tovább az adóbevételeket a Palesztin Hatóságnak (ATV)
Izrael felfüggesztette a Palesztin Hatóságnak járó vám- és adóbevételek folyósítását válaszul arra, hogy Mahmúd Abbász palesztin elnök benyújtotta Palesztina csatlakozási kérelmét a Nemzetközi Büntetőbírósághoz (ICC) - közölték hivatalos források szombaton.
jan. 3
19:03
Friss fotók készültek a gyermeket váró focistafeleségről (Sport365)
Peter Crouch felesége, Abbey Clancy nem is olyan rég jelentette be, hogy ismét gyermeket vár, újév első napjaiban pedig a dubaji tengerparton bizonyítékot is szolgált állapotáról.
jan. 3
19:12
Szarajevóból nézvést Orbán a második legkorruptabb (Gondola)
Bosznia-Hercegovinában egy szarajevói székhelyű, korrupciófigyelő szervezet szerint 2014-ben Vlagyimir Putyin volt a legkorruptabb állami vezető, őt a montenegrói miniszterelnök és Orbán Viktor követi

Keresés