Nyolcvankilencedik születésnapján pénteken elhunyt Pásztor István, egykori tízszeres magyar bajnok és tizennyolcszoros országos rekorder pályakerékpáros.
Egy madridi rendőr igazoltatni szeretett volna egy illegális bevándorlót, aki ezt megtagadta. A lökdösődésben az egyenruhást a sínekre taszították, ahol elgázolta az érkező vonat.
Két napon belül másodszor volt kénytelen cáfolni a brit királyi ház, hogy András yorki herceg, II. Erzsébet királynő másodszülött fia érintett lenne egy régóta húzódó amerikai gyermekszex-botrányban, miután az ügyről egyre több, az amerikai közélet és a politika legmagasabb szintjeire is gyanút vető részlet kerül nyilvánosságra.
Január végén felülvizsgálja az új útdíjrendszert a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, elképzelhető például, hogy kikerül a fizetős utak közül a ferihegyi repülőtérre vezető szakasz. Az már hivatalos, hogy nem lesz fizetős az M30-as Miskolcot elkerülő szakasza - erről tájékoztatta a Miskolc Televízió híradóját a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. szóvivője.
Nyolcvankilencedik születésnapján pénteken elhunyt Pásztor István, egykori tízszeres magyar bajnok és tizennyolcszoros országos rekorder pályakerékpáros.
A burundi hadsereg öt nap alatt sorozatos összecsapásokban megölt több mint száz lázadót - közölte vasárnap az AFP hírügynökséggel egy meg nem nevezett tábornok.
A jelenlegi forint árfolyam mellett nincs jelentős tér újabb alapkamat-kamatcsökkentésekre, de a Magyar Nemzeti Bank (MNB) nem először lepné meg a piaci szereplőket, ha mégis vágna az irányadó kamaton - véli a Pioneer Alapkezelő az idei piaci lehetőségeket körüljáró elemzésében.
„A palesztinok az összetűzést választották, de nem fogunk ölbe tett kézzel ülni” - jelentette ki Benjámin Netanjahu miniszterelnök az izraeli kormány vasárnapi szokásos ülésének kezdetén.
Van, amikor egy kép többet mond ezer szónál. Az olasz férfi megható fotójával azt szerette volna közölni a világgal, hogy szeretteink mellett tűzön-vízen át ki kell tartani.
"A palesztinok az összetűzést választották, de nem fogunk ölbe tett kézzel ülni" - jelentette ki Benjámin Netanjahu miniszterelnök az izraeli kormány vasárnapi szokásos ülésének kezdetén.
Magyar kutatók vizsgálták kutyák agyműködését, eredményeik pedig bejárták a világsajtót. Miért hasonlít egy kutya egy kisgyerekre, és miért mondogatják kutyáknak folyamatosan, hogy 4-4-4? A kutatásban résztvevő agykutatóval, Andics Attilával beszélgettünk.
Idén nagy egészségügyi reform kezdődött Lengyelországban. Illetve csak kezdődne, mert most éppen a háziorvosok ötöde mondta fel a szerződését az állammal.
Idén novemberben kerül a mozikba a 24. James Bond film, a SPECTRE. A filmet a világ számos táján forgatják és a pletykák szerint a jövő héten Ausztriába érkezik a stáb. Természetesen a forgatással kapcsolatban minden információ szigorúan titkos, így a következő sorokban is csak akkor lehetünk biztosak, ha már megtörténtek.
Két napon belül másodszor volt kénytelen cáfolni a brit királyi ház, hogy András yorki herceg, II. Erzsébet királynő másodszülött fia érintett lenne egy régóta húzódó amerikai gyermekszex-botrányban. Most az egyik állítólagos áldozat a nyilvánosság elé állt.
Győzelemmel kezdte a 2015-ös esztendőt a címvédő Atlético Madrid a spanyol labdarúgó-bajnokságban: a 17. forduló szombati nyitómérkőzésén két góllal nyertek a fővárosiak a vendég Levante ellen.
Miközben a komoly gazdaság gondokkal és egyre nagyobb munkanélküliséggel küszködő Franciaországban csökkent az autóeladások száma decemberben, addig a gazdaságnövekedési pályára lépett Spanyolországban nőtt.
Békét sürgetett a világban és az emberek lelkében Ferenc pápa a római Szent Péter téren az év első vasárnapján mondott beszédében. Az egyházfő bejelentette azoknak az érsekeknek a nevét, akiket a februári konzisztóriumon bíborossá avat.
Reggel kaotikus helyzet alakult ki a matricaárusításban az M1 és az M7 közös szakaszán. Ahogy eddig, a Budaörsi út végén ma sem lehetett matricát vásárolni, az utána következő benzinkutakon pedig a...
Az Oroszországgal szembeni büntetőintézkedések további szigorítása azzal a veszéllyel jár, hogy politikailag és gazdaságilag meginog az ország, kaotikus állapotok alakulnak ki, és ez nem érdeke az Európai Uniónak - jelentette ki Sigmar Gabriel német alkancellár, gazdasági miniszter egy vasárnap megjelent lapinterjújában.
,,A palesztinok az összetűzést választották, de nem fogunk ölbe tett kézzel ülni" - jelentette ki Benjámin Netanjahu miniszterelnök az izraeli kormány vasárnapi szokásos ülésének kezdetén.