2015. október 17. szombat

okt. 17
12:45
A szlovénok kirendelték a katonaságot a horvát határra (ATV)
Szlovénia megkezdte rendőri erőinek megerősítését a horvát határnál, a logisztikai feladatok ellátására pedig a katonaságot is kirendelte - közölte a szlovén média szombaton.
okt. 17
12:51
Ugorhatnak a kötelező árak - botrány mozgathatja meg a autósokat (Privátbankár)
Hamarosan elindul a kötelező kampány, a cégek végre elkezdik értékelni a hűséget, de egy botrány és az áremelkedés így is mozgathatják a piacot.
okt. 17
12:51
Horvát lap: csak az a kérdés, Horvátország mikor zárja le határát (Infostart)
Nem az a kérdés, hogy mi is lezárjuk-e a határt, hanem az, hogy mikor - ezzel a címmel jelent meg vezércikk szombaton a Vecernji List című horvát napilapban.
okt. 17
12:51
Idén eddig hárman haltak meg szén-monoxid-mérgezés miatt (Infostart)
Idén eddig hárman vesztették életüket szén-monoxid-mérgezés miatt, tavaly összesen tizenkettő volt az ilyen balesetben elhunytak száma - mondta Hajdú Márton, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője az M1 aktuális csatornán szombat délelőtt.
okt. 17
12:51
Szükség van cigány értelmiségre (Gondola)
Szükség van cigány értelmiségre, a szakkollégiumban olyan roma elit nevelődik ki, amely büszke arra, hogy magyar, és büszként vállalja cigány származását is - mondta Langerné Victor Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkára szombaton Miskolcon
okt. 17
12:53
Megkéselték a kölni polgármesterjelöltet (Gondola)
Megkéselték a Merkel által is támogatott kölni polgármesterjelöltet. Henriette Reker sérülései súlyosak
okt. 17
12:57
Mercedes, vagy BMW? Itt a mindent eldöntő teszt! (Blikk)
Itt a Mercedes kupé-terepjáró masztodonja, ami az utánozhatatlan X6-ost szeretné a padlóra küldeni.
okt. 17
12:59
Kötelező biztosítás: negydmillió ember érintett (Blikk)
MAGYARORSZÁG - Több mint 4,3 millió darabos magyar gépjárműállomány még mindig jelentős részének az üzembentartója ismét megválaszthatja a kötelező gépjármű felelősségbiztosítóját, idén 200-250 ezer váltóra számít az első magyar online biztosító, a Genertel - mondta Csikós Dániel, a biztosító vezérigazgatója az MTI-nek.
okt. 17
13:00
Milliókat kaszálnak naponta az X-Faktor sztárjai (Pénzcentrum)
Nem véletlen, hogy egyre többen hagyják itt az országot....
okt. 17
13:03
Ismét több migráns veszett oda az Égei-tengeren (ATV)
Legkevesebb tizenhat migráns meghalt péntek este és szombaton az Égei-tengeren - közölték a görög és a török hatóságok.
okt. 17
13:05
Ungváry: TGM neobolsevista álláspontot képvisel - parázs vita az ATV-n (ATV)
A TV2-ügy tipikus példája annak a szervezett káosznak, amely már ennek a rendszernek a szellemi, lelki elődjére is, a harmadik birodalomra is jellemző volt - mondta Ungváry Rudolf író az ATV Szabad szemmel című műsorában.
okt. 17
13:09
Ismerd meg a kísértetvárosok hátborzongató történeteit! (Blikk)
Nagy - Britannia - Sötét helyek sötét múltjáról olvashatsz most rejtélyes történeteket.
okt. 17
13:15
Kötelező biztosítás: negydmillió ember érintett (Blikk)
MAGYARORSZÁG - Több mint 4,3 millió darabos magyar gépjárműállomány még mindig jelentős részének az üzembentartója ismét megválaszthatja a kötelező gépjármű felelősségbiztosítóját, idén 200-250 ezer váltóra számít az első magyar online biztosító, a Genertel - mondta Csikós Dániel, a biztosító vezérigazgatója az MTI-nek.
okt. 17
13:15
Ha metrózni akar, ezt feltétlenül tudnia kell! (Alternatív Energia)
Megváltozott a kocsiajtók működtetése.
okt. 17
13:17
Csatornába lökte, mert hozzáért luxuautójához! (Blikk)
SZENTPÉTERVÁR - Egy gyalogos véletlen ért lábával egy luxusautóhoz, ezért a sofőr megütötte és csatornába lökte a figyelmetlen járókelőt.
okt. 17
13:18
Olcsóbb, gyorsabb és egyszerűbb ügyintézést akar a kormány (ProfitLine)
A kormány a közigazgatás átalakításával azt akarja elérni, hogy az emberek olcsóbban, gyorsabban és egyszerűbben intézhessék ügyeiket - jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteken Hódmezővásárhelyen.
okt. 17
13:21
"2018-ban a Fidesz legyőzhető" (ATV)
Szigetvári Viktor szerint 2018-ban le lehet győzni a Fidesz-t, mert a választók többsége kormányváltást akar, de ehhez új ellenzékre, új miniszterelnökre, új programra és új választói szövetségre van szükség.
okt. 17
13:27
Változnak a szabályok: így kell lakást építeni (Privátbankár)
Januártól nem az építési engedély kiadásakor hatályos, hanem a használatbavételi engedély kiadásakor alkalmazandó energetikai jellemzőknek kell megfelelniük az épületeknek. Az építtetőknek emiatt érdemes a későbbi évektől hatályos követelmények szerint megterveztetni a lakóépületeiket. Új kategóriákat is bevezetnek az épületek energetikai tanúsítására.
okt. 17
13:27
Izraeliek késsel támadó palesztinokat lőttek le (Infostart)
Lelőttek izraeli katonák, illetve rendőrök és egy civil szombat reggel egy-egy késsel támadó palesztint Jeruzsálemben és Ciszjordániában - közölték hivatalosan.
okt. 17
13:27
Együtt: a Fidesz legyőzhető, de ehhez új ellenzék kell (Gondola)
Szigetvári Viktor szerint 2018-ban le lehet győzni a Fidesz-t, mert a választók többsége kormányváltást akar, de ehhez új ellenzékre, új miniszterelnökre, új programra és új választói szövetségre van szükség
okt. 17
13:29
Nemzeti emlékhellyé avatták az egri várat (Gondola)
Nemzeti emlékhelyet jelölő sztélét avattak az egri várban szombaton, az Egri Vár Napján
okt. 17
13:33
Pánikhangulat a TV2-nél! (Blikk)
MAGYARORSZÁG - Káosz uralkodik a Tv2-nél: a munkatársak nem tudják kitől kapnak fizetést, a hirdetők bizonytalanok, egyelőre várnak - írja a Népszabadság.
okt. 17
13:33
Merkel: nem jó módszer a bezárkózás (Spa Trend Online)
"Az összes menekült, aki ma hozzánk jön, kap egy hatszáz órás integrációs tanfolyamot."
okt. 17
13:39
A magyar határra is szállítanak migránsokat a horvát hatóságok (ATV)
Nem hivatalos információk szerint a horvát hatóságok a letenyei határra is szállítanak migránsokat - jelentette a Hina horvát hírügynökség szombaton.
okt. 17
13:45
Prőhle: a protestáns többségű államok jobban átvészelték a válságot (Infostart)
A válságot jobban átvészelték a protestáns többségű északi országok, mint azok az államok, ahol kisebb arányú ez a közösség - mondta Prőhle Gergely a "Mit adott a reformáció Európának és a világnak?" című konferencián. A nemzetközi és európai uniós ügyekért felelős helyettes államtitkár, aki a Magyar Evangélikus egyház országos felügyelője is, az InfoRádiónak adott interjút.
okt. 17
13:45
Irán nem hagyja, hogy Szaúd-Arábia aláássa közel-keleti pozícióit (Infostart)
Irán nem hagyja Szaúd-Arábiának, hogy aláássa a perzsa állam pozícióit a Közel-Keleten - közölte Mohamed Dzsafár Zaríf iráni külügyminiszter szombaton német kollégájával, Frank-Walter Steinmeierrel folytatott tárgyalásai után tartott teheráni sajtóértekezletén.
okt. 17
13:45
Sikerrel indult Mága Zoltán amerikai turnéja (Gondola)
Sikerrel indult Mága Zoltán Hegedűvel a világ körül című, a magyar zenei kultúrát népszerűsítő százállomásos koncertsorozatának egyesült államokbeli szakasza, amelyet nagy várakozás előzött meg, mert a művész önálló show-műsorát az USA legnagyobb közszolgálati televíziója, a PBS képernyőjén több mint 110 millió néző láthatta
okt. 17
13:45
Már 7 éve nem ivott a 12 éves kisfiú (Blikk)
MARCALI - Álmos 12 éves, 142 cm magas és 22 kiló. Autizmussal él, nagyon ritka táplálkozási és rágási-nyelés zavar miatt még soha életében nem evett szilárd táplálékot. Már 7 éve folyadékot is csak pépjébe keverve fogad el.
okt. 17
13:47
Langerné Victor Katalin: szükség van cigány értelmiségre (Infostart)
Szükség van cigány értelmiségre, a szakkollégiumban olyan roma elit nevelődik ki, amely büszke arra, hogy magyar, és büszként vállalja cigány származását is - mondta Langerné Victor Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkára szombaton Miskolcon.
okt. 17
13:51
Kötelező biztosítás: negyedmillió ember érintett (Blikk)
MAGYARORSZÁG - Több mint 4,3 millió darabos magyar gépjárműállomány még mindig jelentős részének az üzembentartója ismét megválaszthatja a kötelező gépjármű felelősségbiztosítóját, idén 200-250 ezer váltóra számít az első magyar online biztosító, a Genertel - mondta Csikós Dániel, a biztosító vezérigazgatója az MTI-nek.
okt. 17
13:51
A magyar határra is szállítanak menekülteket a horvát hatóságok (Kripto Akadémia)
Csáktornyáról autóbuszokkal 600 menekülőt készülnek a Gorican-Letenye határra vinni.
okt. 17
13:51
Ha ilyet találsz otthon, azonnal dobd ki! (Blikk)
Léteznek olyan esetek, amikor a penészes rész eltávolítható az ételről. Az általános szabály viszont az: ha az élelmiszeren megjelent a penész, célszerű az egészet a kukába vágni!
okt. 17
13:51
Olasz Anna harmadik lett az összetett világkupában (Sport365)
Tizedik lett a hongkongi viadalon, így összetettben a harmadik helyen zárt Olasz Anna a nyíltvízi úszók idei világkupa-sorozatában.
okt. 17
13:53
Ha ilyet találsz otthon, azonnal dobd ki! (Blikk)
Léteznek olyan esetek, amikor a penészes rész eltávolítható az ételről. Az általános szabály viszont az: ha az élelmiszeren megjelent a penész, célszerű az egészet a kukába vágni!
okt. 17
13:53
Scholes még mindig a régi – hatalmas gólt lőtt (Sport365)
Hong Kongban lépett pályára egy bemutatómeccsen a Manchester United korábbi játékosa, Paul Scholes, aki hatalmas, igazán rá jellemző gólt szerzett.
okt. 17
13:54
Sérülhetnek a Tesla tervei - Paradigmaváltás előtt az autóipar? (Portfolio)
Hiába tűnt úgy először, hogy a Volkswagen-botrány legnagyobb nyertese a Tesla lehet. A döntéshozók várható szigora és a valós körülmények között végrehajtott mérési tesztek paradigmaváltást hozhatnak...
okt. 17
13:54
Ezt az élelmiszert inkább ne edd meg, ha most vásároltál belőle (Pénzcentrum)
Az érintett tételeket kivonják a forgalomból....
okt. 17
13:55
Elutasították a menedékkérelmét - ezért ölt az IKEA-s gyilkos! (Blikk)
Västerås - A 36 éves eritreai férfi a konyharészlegen késelte halálra áldozatait.
okt. 17
13:56
Megkapta a kormányzati jóváhagyást a hatalmas pécsi naperőmű (Portfolio)
Megjelent a napokban a Magyar Közlönyben az a kormányhatározat, amely jóváhagyja a Pécsi Hőerőmű közelében található - 20 hektáros önkormányzati telken megépülő - óriási naperőmű uniós támogatási...
okt. 17
13:57
Nadal elbukott az elődöntőben (ATV)
Nem jutott be a döntőbe a volt világelső Rafael Nadal a 4,7 millió dollár (1,3 milliárd forint) összdíjazású sanghaji keménypályás férfi tenisztornán.
okt. 17
13:59
"A fideszesek is lopnak" Keményen összeszólalkoztak Havassal (ATV)
Lázár János elhíresült beismerése kapcsán alakult ki parázs vita az ATV műsorában.
okt. 17
14:03
A magyar határra is szállítanak migránsokat a horvát hatóságok (Infostart)
Nem hivatalos információk szerint a horvát hatóságok a letenyei határra is szállítanak migránsokat - jelentette a Hina horvát hírügynökség szombaton.
okt. 17
14:03
Ljubljana a katonaságot is kirendelte a horvát határra (Infostart)
Szlovénia megkezdte rendőri erőinek megerősítését a horvát határnál, a logisztikai feladatok ellátására pedig a katonaságot is kirendelte - közölte a szlovén média szombaton.
okt. 17
14:03
Nyíltvízi úszó vk - Olasz Anna összetettben harmadikként végzett (Infostart)
Tizedik lett a szombati hongkongi viadalon, így összetettben a harmadik helyen zárt Olasz Anna a nyíltvízi úszók idei világkupa-sorozatában.
okt. 17
14:05
Merkel: nem fogok látszatmegoldásokat javasolni (Infostart)
Nem fogok látszatmegoldásokat javasolni címmel közölt terjedelmes interjút Angela Merkel német kancellárral a Frankfurter Allgemeine Zeitung című konzervatív német lap szombaton.
okt. 17
14:09
Csatornába lökte, mert hozzáért luxusautójához! (Blikk)
SZENTPÉTERVÁR - Egy gyalogos véletlen ért lábával egy luxusautóhoz, ezért a sofőr megütötte és csatornába lökte a figyelmetlen járókelőt.
okt. 17
14:09
A Fidesz 2018-ban legyőzhető, de ehhez új ellenzék kell (Kripto Akadémia)
Együtt: az illiberális rendszert alkotmányos forradalommal elsöpörjük.
okt. 17
14:11
Nemzeti emlékhellyé avatták az egri várat (Kripto Akadémia)
Az emlékoszlop a város dicsőségét hirdeti.
okt. 17
14:13
Hánytató kígyóuborkát vontak ki a forgalomból (Kripto Akadémia)
A Nébih folyamatosan közli az érintett helyeket, ahonnan a termék a vásárlókhoz kerülhetett.
okt. 17
14:21
Ismét több migráns veszett oda az Égei-tengeren (Infostart)
Legkevesebb tizenhat migráns meghalt péntek este és szombaton az Égei-tengeren - közölték a görög és a török hatóságok.

Keresés