A vidéki nagyvárosok közül elsőként nemzetközi BREEAM in Use minősítést kapott az IT Services Hungary Kft. által bérelt debreceni tudáspark - jelentették be a minősítések átadása alkalmából sajtótájékoztatón pénteken, a helyszínen.
Kalifornia - Bár a csapból is az folyik, hogy minden éjjel 8 órát kell aludni, a legfrissebb tudományos eredmények szerint: ez nem feltétlen így van. A kutatók 1000 napig, 94 embert követték nyomon, hogy megtudják: mennyi átlagosan a megfelelő alvásidő.
Szombati brit sajtóértesülés szerint a kormányzó Konzervatív Párt alsóházi frakciójának számos tagja szembefordult a boltok vasárnapi nyitva tartását korlátozó szabályok enyhítésének tervével, és emiatt a kormányzati kezdeményezés akár el is bukhat a parlamentben.
Egyiptomban sokan a 2011-es forradalom előtti idők visszatérésére számítanak az ország második szabad parlamenti választása után, amely a hétvégén az emberek feltűnő érdektelensége mellett kezdődik meg.
Nem engedélyezett növényvédőszert mutattak ki egy Tolna megyei kiskereskedőnél a kígyóuborkában, ezért kivonták a forgalomból - közölte Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) az MTI-vel
Nem engedélyezett növényvédőszert mutattak ki egy Tolna megyei kiskereskedőnél a kígyóuborkában, ezért kivonták a forgalomból - közölte Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) az MTI-vel.
A horvát hatóságok - a tervek szerint - Csáktornyára, majd onnan Szlovénia felé szállítják a Szerbia felől érkező migránsokat azt követően, hogy Magyarország lezárta a magyar-horvát zöldhatárt - értesült a helyszínen szombaton az MTI tudósítója.
Washington — Hatalmasságok. Így is szokták nevezni az emberek sorsáról döntő, magas rangú politikusokat. Ezt gondolta tovább egy amerikai internetes portál, amikor összeállította a világ legmagasabb állam- és kormányfőinek 10-es toplistáját.
Amikor erősödött az előző TV2 tulajdonosok pénzügyi függése a Fidesztől, akkor mindig a sajtószabadság, az ellenzéki politika és az ellenzéki pártok látták kárát - mondta Szigetvári Viktor, az Együtt elnöke az ATV Szabad szemmel című műsorában.
Nemzeti emlékhelyet jelölő sztélét avattak az egri várban szombaton, az Egri Vár Napján. Az ünnepségen a Nemzeti Örökség Intézetének elnöke úgy fogalmazott, hogy nem egy szokványos jelentőségű sztéléről van szó, hiszen kevés olyan jelentős esemény volt Magyarországon, mint az egri vár 1552-es dicsőséges védelme.
Gyermekpornóképeket és -filmeket egymás között cserélő férfiak tucatjait vették őrizetbe Spanyolországban - jelentette be szombaton az ország rendőrsége.
Az ország nemzetközi hitelezői által megkövetelt újabb, nyugdíjcsökkentést is magában foglaló megszorító csomagot fogadott el a görög parlament szombaton.
Az Elektro-Coord Magyarország Nonprofit Kft. éves szinten 600 tonna izzó- és lámpahulladékot gyűjt be és hasznosít újra, kétszer annyit, mint a cég 2005-ös indulásakor - mondta Kovács Béla, az Elektro-Coord Magyarország Nonprofit Kft. világítástechnikai divízió menedzsere Budapesten pénteken sajtótájékoztatón.
Nemzeti emlékhelyet jelölő sztélét avattak az egri várban szombaton, az Egri Vár Napján. Az ünnepségen a Nemzeti Örökség Intézetének elnöke úgy fogalmazott, hogy nem egy szokványos jelentőségű sztéléről van szó, hiszen kevés olyan jelentős esemény volt Magyarországon, mint az egri vár 1552-es dicsőséges védelme.
A jövő nyári olimpián alanyi jogon ott lehetnének az afrikai kontinens képviseletében, mégsem indítja Rio de Janeiróban sem női, sem férfiválogatottját a Dél-Afrikai Köztársaság.
Az ország nemzetközi hitelezői által megkövetelt újabb, nyugdíjcsökkentést is magában foglaló megszorító csomagot fogadott el a görög parlament szombaton. A törvénycsomagot négy héttel a baloldali...
Meghalt egy fiatal férfi, aki autójával betonkerítésnek ütközött a Pest megyei Bugyi község belterületén szombaton kora délután - közölte a megyei katasztrófavédelem szóvivője az MTI-vel.
Választási kampánya közepette megkéselték szombat reggel Kölnben Henriette Reker független főpolgármester-jelöltet, egy nappal azelőtt, hogy főpolgármester-választást rendeznek a Rajna parti nagyvárosban.
Szombati brit sajtóértesülés szerint a kormányzó Konzervatív Párt alsóházi frakciójának számos tagja szembefordult a boltok vasárnapi nyitva tartását korlátozó szabályok enyhítésének tervével, és emiatt a kormányzati kezdeményezés akár el is bukhat a parlamentben.
Választási kampánya közepette megkéselték szombat reggel Kölnben Henriette Reker független főpolgármester-jelöltet Kölnben, egy nappal azelőtt, hogy főpolgármester-választást rendeznek a Rajna parti nagyvárosban.
Sikeresnek nevezte a Testmozgás az iskolában (Te is) elnevezésű programot az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára a kezdeményezés pénteki zárórendezvényén, a Baranya megyei Sásdon.
Ha azt feltételezzük, hogy a felek igazat mondanak, akkor egy cégláncolat tulajdonolja a TV2 csatornát - mondta Kende Tamás nemzetközi médiajogász az ATV Szabad szemmel című műsorában.
A menekültválság kezeléséhez az Európai Uniónak végre meg kell alkotnia saját stratégiáját - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő, egyetemi tanár.
Az EU-csúcson nyíltan megkérdeztem Németországot, Ausztriát és Svédországot, építsen-e Horvátország is falat a határán, és kifejeztem erre való készségünket is, de azt mondták, ne tegyük - hangsúlyozta Zoran Milanovic horvát miniszterelnök újságíróknak nyilatkozva szombaton Zágrábban.
Nagyváradon, egy konferencia keretében mutatta be Puskás Imre, a Miniszterelnökség kulturális örökségvédelemért felelős helyettes államtitkára a Rómer Flóris Tervet, amellyel Magyarország 2016-tól évi 200 millió forintot fordít a kárpát-medencei, határon túli épített kulturális örökség megőrzésére
Választási kampánya közepette megkéselték szombat reggel Kölnben Henriette Reker független főpolgármester-jelöltet Kölnben, egy nappal azelőtt, hogy főpolgármester-választást rendeznek a Rajna parti nagyvárosban.
Szombati brit sajtóértesülés szerint a kormányzó Konzervatív Párt alsóházi frakciójának számos tagja szembefordult a boltok vasárnapi nyitva tartását korlátozó szabályok enyhítésének tervével, és emiatt a kormányzati kezdeményezés akár el is bukhat a parlamentben
Az EU-csúcson nyíltan megkérdeztem Németországot, Ausztriát és Svédországot, építsen-e Horvátország is falat a határán, és kifejeztem erre való készségünket is, de azt mondták, ne tegyük - hangsúlyozta Zoran Milanovic horvát miniszterelnök újságíróknak nyilatkozva szombaton Zágrábban
Nagyváradon, egy konferencia keretében mutatta be Puskás Imre, a Miniszterelnökség kulturális örökségvédelemért felelős helyettes államtitkára a Rómer Flóris Tervet, amellyel Magyarország 2016-tól évi 200 millió forintot fordít a kárpát-medencei, határon túli épített kulturális örökség megőrzésére.