Hamarosan megindulhat a kereskedés a Duna House részvényeivel a budapesti tőzsdén, azt követően, hogy múlt hét szerdán a részvények felkerültek a BÉT terméklistájára, ma kiderülnek a kibocsátással...
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) várakozásai szerint a novemberi és decemberi kiskereskedelmi forgalom is meghaladja majd az előző év azonos időszakit.
Meglepő, ha egy popsztár neve hivatkozási alapként kerül elő egy városi közgyűlésen egy el nem készült, de már 200 millió forintba kerülő projekt kapcsán. Kovács Ákos neve viszont a kecskeméti képviselő-testület ülésén ilyesformán vetődött fel.
Jászapáti - A rendőrök elfogtak egy férfit, aki jászapáti lakásukban megszúrta feleségét, majd a fiát is - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon hétfő reggel.
Bernd Storck, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya a norvégok elleni Európa-bajnoki pótselejtezős párharcra való lehető legoptimálisabb és legsikeresebb felkészülés érdekében vasárnap, egy nappal a szombati NB I-es fordulót követően megkezdte a közös munkát a keret Magyarországon játszó tagjaival.
A századvégeseknek 2013-ig nem volt államtitkok kezelésére jogosító biztonsági tanúsítványuk, pedig a Népszabadság szerint már 2010 óta minősített adatokkal dolgoztak.
A Magyar Idők arról ír, hogy bár az agrár-vidékfejlesztési államtitkárság leköltözött Kecskemétre, a minisztériumok egy éve beharangozott vidékre költöztetéséről nincs új fejlemény - igaz, az elképzelés nem is került le a napirendről. Az Index összeállítása bemutat néhányat abból a 14 ezer fotóból, amelyeket a NASA most tett közzé az Apolló programról.
Régóta tudjuk, hogy egy fogyókúrában tilos koplalni. Most egy olyan változatot mutatunk, melyet, ha követünk, minden napot extra jóllakottan indíthatunk, hiszen a "reggelizz, mint a királyok" elven alapszik. A lényege, hogy fordítsunk szokásaikon, és ahelyett, hogy vacsorára ennénk kiadós, főtt ételt, ezt az adagot inkább reggel együk meg.
A hétvégén jelentek meg a Mol horvát leányának, az INA-nak a harmadik negyedéves eredményszámai, melyek összességében ezúttal sem lettek szívderítőek: a készletek átértékelésének hatásától...
A legutóbbi napokban kiderült, hogy ha megritkulnak a menekültekről és a kerítésről kinyilvánított gondolatok, akkor a közbeszédben előtérbe kerül a baloldal válsága és Gyurcsány Ferenc szerepe. Lefülelt mondatok.
Tovább lassulhat a kínai gazdaság, viszont nagyon jól megy a Ryanairnek, és ma reggel még a bankok is vártnál jobb számokat tettek közzé. Erősödik a líra: A török kormánypárt abszolút többséget...
A vasárnap éjféli határidőig a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításban érintett 14 biztosító közül 13 hirdetett új tarifát az év végi kampányidőszakra.
Budapest – A színfalak mögött már a lövészárkokat ássák! Ahogy arra számítani lehetett, Dirk Gerkens kijelentése hullámokat vert az RTL Klub berkeiben.
Brutális baleset történt hétfőn reggel Karcagnál, ahol egy disznókat szállító kamion borult fel. Az állatok legtöbbje a jármű alá szorult és elpusztult.
Mindenki tudja, kész életveszély, ha az FTC válogatott futballistája, Böde Dániel az ellenfél kapuja előtt tűnik fel, ugyanakkor a közúti közlekedésben nincs nála klasszabb pilóta.
A GKI Gazdaságkutató Zrt. előrejelzése szerint a magyar gazdaság 2015. második negyedévben elkezdődött lassulása folytatódni fog. Az I. negyedévi 3,6 százalékos növekedést a II. negyedévben csak 2,7 százalékos dinamika követte, s a nyári adatok további fékeződésre utalnak. A tavalyi 3,6 százalék után idén a GDP 2,7 százalékos, jövőre 2 százalék körüli bővülése valószínű, főleg a beruházások idei…
Az elmúlt hetek egyik legfontosabb kérdése volt, és várhatóan a következő hónapok egyik legizgalmasabb témája lesz, hogy hogyan tud növekedni a magyar gazdaság teljesítménye a közeljövőben, melyek a...
A vasárnap éjféli határidőig a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításban (kgfb) érintett 14 biztosító közül 13 hirdetett új tarifát az év végi kampányidőszakra. A Netrisk.hu előzetes számításai...
A biztos haláltól mentette meg a gazdáját egy kis keverék kutya a Békés megyei Nagybánhegyesen. A szőrmók hangos csaholással és rángatással ébresztette a lángoló paplan alatt alvó Viktóriát.
Bár a legtöbb ember a hétvégén ment ki a temetőbe, hogy megemlékezzen az elhunyt hozzátartozóiról, de a Halottak napja valójában hétfőn, november másodikán van.
Bronzérmes lett a Knoch Viktor, Burján Csaba, Liu Shaolin Sándor, Liu Shaoang összeállítású magyar férfi váltó a rövidpályás gyorskorcsolyázók montreali világkupaversenyének vasárnapi döntőjében.
A kötelező gépjármű felelősségbiztosítás (kgfb) díjai 10-15 százalékkal drágulhatnak a hétfőn kezdődő kampányban, de még így is jóval elmaradnak a régió átlagától - mondta Gilyén Ágnes, a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) kommunikációs főosztályvezetője az M1 aktuális műsorában hétfő reggel.
Azok a férfiak, akik rajonganak a folyékony kenyérért, most biztosan örömmel hallják, hogy a tudósok szerint a sörivás kifejezetten pozitív hatással van a szexuális teljesítőképességre.