2015. november 2. hétfő

nov. 2
10:29
Botrány! Schuster Lóránt: Nagy Feró "leszedte a pénzt" a pártoktól (Blikk)
Nagy Feró pénzt kapott a pártoktól, A Neoton Família pedig csak azért lett sikeres, mert mert Erdős Péter egykori popcézár szerelmes volt Csepregi Évába - mondta a Várkert Bazárban vasárnap több száz fős közönség előtt Schuster Lóránt, a P-Mobil vezetője.
nov. 2
10:29
455 millió euró volt a külkereskedelmi többlet augusztusban (Gondola)
Augusztusban a kivitel volumene 6,6, a behozatalé 7,0 százalékkal haladta meg az előző év azonos hónapjának szintjét, az aktívum 21 millió euróval nőtt tavaly augusztushoz viszonyítva, és elérte a 455 millió eurót – közölte második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn
nov. 2
10:31
Alkotmánybíróság: széllel szemben! (Gondola)
Változatlanul hengerelnek a bírósági döntések ellen lázadó indítványok. Ám a kormány sem szerénykedhet.
nov. 2
10:33
Hajdút milliókkal perli a Gyurcsány-kormány volt szóvivője (Alternatív Energia)
Az egykori műsorvezető nem kevés pénzt követel a Frizbi sztárjától.
nov. 2
10:35
Leválthatják Merkelt? - Válaszol a szakértő (Alternatív Energia)
Sok a kritika Németországban, de még bíznak a kancellárban.
nov. 2
10:36
Optimistább a Nissan menedzsmentje (Portfolio)
A Nissan megemelte a teljes évre vonatkozó profitvárakozásait annak köszönhetően, hogy a vártnál nagyobb volt Amerikában a kereslet a japán autógyártó járművei iránt. A második legnagyobb japán...
nov. 2
10:36
41 ezret költ a szegény, 135 ezret a gazdag havonta (Pénzcentrum)
Háromszor annyi pénzt költhetnek el a gazdagok fogyasztásra, mint a szegények....
nov. 2
10:36
A túlélés kulcsa az akarat (Metropol)
A Maggie Greene-t alakító színésznő szerint karakterére még több kihívás vár. Lauren Cohan-nel a sorozat forgatásán találkoztunk.
nov. 2
10:36
Felvétel: disznók árasztották el a 4-es utat (ATV)
Mintegy százötven sertést szállító nyerges vontató borult fel Karcag külterületén hétfő reggel. A 4-es út 164-es kilométerénél történt balesetben egy ember megsérült, félpályás útzár van érvényben - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtószóvivője az MTI-vel.
nov. 2
10:37
Tragikus: sertések pusztultak el a felborult kamion alatt (sokkoló fotók) (Alternatív Energia)
nov. 2
10:38
Tíz bázispontot vághat decemberben az EKB (Portfolio)
A december 3-án tartandó kamatdöntő ülésén 10 bázisponttal vághatja tovább irányadó betéti rátáját az Európai Központi Bank - vélik a Morgan Stanley londoni elemzői. A szakértők szerint a 2016....
nov. 2
10:39
Dísztárgyként tartotta otthon a világháborús gránátokat (444.hu)
A soproni férfi anyja nejlonzsacskóban vitte be őket a rendőrségre.
nov. 2
10:41
Rogán minisztériuma 2,3 milliárdból kezdi idén propagandatevékenységét (444.hu)
Nem maradunk nemzeti konzultáció nélkül, mert kapnak arra is egymilliárdot.
nov. 2
10:42
Szijjártó: egyelőre nagyon bejött a déli nyitás (Privátbankár)
Jó ütemben reagált Magyarország, pont időben nyitottunk Afrika felé a kormány szerint.
nov. 2
10:45
Bejött Tetétlennek a struccpolitika (BorsOnline)
Elképesztő hely Tetétlen. A másfél ezres településen a közmunkások struccokat nevelnek. A község imádja, a munkások önként jelentkeznek, és a programot már négy másik település is átvenné.
nov. 2
10:45
Botrány! Schuster Lóránt: Nagy Feró "leszedte a pénzt" a pártoktól (Blikk)
Nagy Feró pénzt kapott a pártoktól, A Neoton Família pedig csak azért lett sikeres, mert mert Erdős Péter egykori popcézár szerelmes volt Csepregi Évába - mondta a Várkert Bazárban vasárnap több száz fős közönség előtt Schuster Lóránt, a P-Mobil vezetője.
nov. 2
10:45
Bomba üzlet! Most mindössze egymillióért vehetünk házat (Blikk)
Magyarország - Bomba üzletbe foghat bárki, akinek akad felesleges egymillió forintja, egy új lehetőséggel ugyanis olcsón és könnyen lehet ingatlanhoz jutni.
nov. 2
10:45
Bevándorlók egy csoportja Bosznián keresztül próbált meg Horvátországba jutni (Infostart)
Migránsok egy csoportja Bosznia-Hercegovinán keresztül próbált meg Horvátországba jutni. A tíz kurd határsértőt a Plitvicei-tavak közelében tartóztatta fel a horvát rendőrség - írta az Index.hr horvát hírportál hétfőn.
nov. 2
10:45
14 embert fogtak el tiltott határátlépés miatt (Gondola)
Tizennégy embert fogtak el a rendőrök tiltott határátlépés miatt vasárnap - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata hétfő reggel a honlapján
nov. 2
10:45
455 millió euró volt a külkereskedelmi többlet augusztusban (Blikk)
nov. 2
10:47
Ezreket csaptak be kamuhitelekkel (Blikk)
Budapest - Félmilliárdos kárt okozott az a hat személy, akik a gyanú szerint csaknem 3500 vertek át kedvezményes hitel ígéretével.
nov. 2
10:47
Bayer Zsolt a melegvádakról (Gondola)
nov. 2
10:49
Ezt pakold meg, ha tudod: Iveco Daily Hi-Matic (Blikk)
Kipróbáltuk az Iveco Daily új, nyolcgangos automata változatát, mely szerkezet unikumnak számít a szegmensében.
nov. 2
10:51
Durva karambol miatt állt be az M3-as (Kripto Akadémia)
A balesetben egy kamion, egy kisteherautó és egy terepjáró ütközött.
nov. 2
10:51
Csak erős idegzetűeknek! Íme a volt újpesti focista horrorsérülése! (Blikk)
Íme a pillanat, amikor Simon Krisztián, a német másodosztályú 1860 München magyar labdarúgója horrorsérülést szenvedett.
nov. 2
10:53
Szijjártó még egy indokot talált, miért ne jöjjenek a menekültek (Kripto Akadémia)
A külügyminiszter szerint a távozó emberekkel Afrika jelentős erőforrását elveszíti el.
nov. 2
10:54
Kilőtt a Commerzbank (Portfolio)
Rossz hangulatban indult a hét az ázsiai tőzsdéken, sőt az európai piacokon is mérsékelt eséseket láthatunk. Ráadásul a nemzetközi pesszimizmus a magyar tőzsdére is negatív hatással volt. A déli...
nov. 2
10:54
Régi-új páros az ATV-n (ATV)
Összeszokott párossal erősít az ATV: november 2-tól Bombera Krisztina és Simon András számol be a nézőknek a legfrissebb eseményekről az új híradóban, minden hétköznap este 9-kor.
nov. 2
10:57
Újra osztalékot fizethet a Commerzbank (ProfitLine)
Alacsonyabb bevétel mellett csökkent a harmadik negyedévben a Commerzbank nyeresége - derül ki a Commerzbank AG honlapján közzétett negyedéves eredmény beszámolóból.
nov. 2
10:59
Most megéri hitelből finanszírozni a lakásvásárlást (ProfitLine)
Közel 50 százalékkal többen igényeltek eddig lakáshitelt 2015-ben, mint a tavalyi év azonos időszakában. A növekedés mértéke nagyon egybevág a lakáspiac idei 35-40 százalékos bővülésével, a két szegmens egymásra hatása nagyon jól érezhető.
nov. 2
11:00
Megtépték a török lírát, a forint viszont nem kell senkinek (Privátbankár)
A tőzsdék tartják szintjüket a nagy októberi rali után, az OTP kiheverni látszik az állami eladást. Az olaj a helyén, az arany gyengült, a török líra örül Erdogannak.
nov. 2
11:03
Szijjártó: Magyarország időben lépett a déli nyitással (Infostart)
A déli nyitás stratégiával Magyarország még időben lépett abban a globális versenyben, amely azért folyik, hogy kié legyen a vezető pozíció az Afrikával kialakított gazdasági együttműködésben - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a 2. Budapest Afrika Fórum megnyitóján, hétfőn.
nov. 2
11:03
Változások a férfi kézilabda-válogatott keretében (Infostart)
Sérülések miatt több poszton is változott a hétvégi Provident Kupára készülő magyar férfi kézilabda-válogatott kerete.
nov. 2
11:03
Megváltozik az RTL Klub műsorstruktúrája (Kreatív Online)
Új időpontok, új műsorok.
nov. 2
11:03
Változások a férfi kézilabda-válogatott keretében (Blikk)
nov. 2
11:05
21. századi ipari zene (Kreatív Online)
A Festo cég B2B kampányában DJ Titusz alkatrészeket szólaltat meg.
nov. 2
11:06
Egyszerű paradicsomleves (Mindmegette)
fél doboz paradicsom püré fél-egy liter víz 3 marék tészta 3 főzőkanál liszt 3 evőkanál kókuszolaj 2 evőkanál cukor 1 kiskanál só 1 csipet bors
nov. 2
11:06
Federer újra második a világranglistán (Sport365)
Federer és Nadal is javított a világranglistán A bázeli keménypályás tornán győztes Roger Federer feljött a második helyre a férfi teniszezők legfrissebb világranglistáján, amelyet a szerb Novak Djokovic továbbra is nagy fölénnyel vezet.
nov. 2
11:09
Elképesztő, hogy jutott el egy migránscsoport a Plitvicei-tavakig (Alternatív Energia)
Hiába a küzdelmes út, hétfőn kitoloncolják őket az országból.
nov. 2
11:11
Megszökött egy beteg a tatabányai kórházból (Alternatív Energia)
Az ápolók értesítették a helyi rendőröket.
nov. 2
11:12
Új cég a magyar tőzsdén - Itt vannak a részletek (Portfolio)
Hamarosan megindulhat a kereskedés a Duna House részvényeivel a budapesti tőzsdén, azt követően, hogy múlt hét szerdán a részvények felkerültek a BÉT terméklistájára, ma kiderülnek a kibocsátással...
nov. 2
11:12
Így duplázhatod meg az év végi szabadságod (Pénzcentrum)
Még hátra van egy négy napos hosszú hétvége....
nov. 2
11:12
Kocsis Mátét lebuzizni körülbelül olyan visszataszító, mint Kocsis Máté (444.hu)
Eddig is tudtuk, hogy Magyarországon nagy hagyománya van az intoleranciának és a más gyűlöletének. Most kiderült, hogy egy olyan jelentéktelen dolog, mint a politikai elkötelezettség még többekből képes alávaló tahót csinálni
nov. 2
11:12
EURO 2016: Fontos úton indult el a válogatott (Agroinform)
Korhut Mihály, Leandro és Király Gábor nyilatkozott az MLSZ TV-nek a válogatott előtt álló feladatokról.
nov. 2
11:13
Alig változott a forint (Alternatív Energia)
Az eurót a péntek esti 310,71 forint után hétfő reggel 310,87 forinton jegyezték.
nov. 2
11:14
A bíróság szerint a Tolvajkergetők nem követtek el bűncselekményt, amikor Hódmezővásárhelyen riasztópisztollyal arcon lőttek egy férfit (444.hu)
Az ingatlanba jogosan mentek be, a lövés pedig jogos önvédelem volt.
nov. 2
11:18
Ki felejtette a gázolaját az erdőben? (Privátbankár)
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyőrei 67 ezer liter ásványolajterméket találtak egy Bugac melletti erdőben.
nov. 2
11:21
Így néz ki most az orosz utasszállító tragédiájának helyszíne (Blikk)
Az Egyiptomból Oroszországba tartó orosz polgári repülőgéppel a Sínai-félsziget felett szakadt meg a rádiókapcsolat, majd percekkel később lezuhant.
nov. 2
11:21
Pöröllyel a lába között sokkolta az internetet a rapper - 18+ fotó (BorsOnline)
Ha azt hitték, hogy valamelyik playmate vagy esetleg egy Kardashian-lány készíti el 2015 legmegosztóbb fotóját az Instagramon, akkor tévedtek. Ismerjék meg Game-et és az ő pörölyét.
nov. 2
11:21
Ma sorsolják a vízilabda Magyar Kupa negyeddöntőit (Infostart)
Kialakult a férfi vízilabda Magyar Kupa legjobb nyolc csapatának mezőnye.

Keresés