Az amerikai elnök terrorcselekménynek minősítette a kaliforniai San Bernardinóban a múlt héten végrehajtott véres támadást, és a dzsihadista szervezet megsemmisítését ígérte.
Az Uber megjelenése miatt a taxitársaságok hosszabb távon simán eltűnhetnek. Bár egyelőre csak parányi eséllyel, de még a bankoknál is benne van a pakliban, hogy hozzájuk hasonló sanyarú sorsra...
Ma többen dolgoznak, mint öt éve, a fiatalok foglalkoztatottságának aránya is javult - mondta Cseresnyés Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára a Fidelitas Tatárszentgyörgyön tartott háromnapos ifjúságpolitikai konferenciájának vasárnapi zárónapján.
Jön Magyarországon is a Mifid II., mivel a 2008-as válság miatt felmerült a tőkepiacok európai szabályozásának átírása. A munka gőzerővel folyik, várhatóan 2017 januárjában fog életbe lépni az új jogszabály – hangzott el a Dorsum Zrt. alapkezelőknek és brókereknek rendezett estjén. Bonyolult, még bizonytalan és nagyon drága, kisebb cégek bezárásához is vezethet – derült ki.
Helyi termelők és kézművesek termékekeit felvonultató adventi vásár lesz december 13-án a Fertő-Hanság Nemzeti Park igazgatási központjában, a Kócsagvárban. A rendezvényt kiegészíti játszóház, jótékonysági süteményvásár és egy mézeskalács-készítő verseny is.
Az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet megsemmisítését ígérte Barack Obama amerikai elnök vasárnap este a washingtoni Fehér Házból közvetített beszédében, és terrorcselekménynek minősítette a kaliforniai San Bernardinóban a múlt héten végrehajtott véres támadást.
Könnyes volt a világ szeme, mikor újszülött lányukhoz írt levélben feleségével, Priscilla Channal bejelentette, hogy részvényeik 99 százalékáról, azaz 45 milliárd dollárról lemondanak. Azaz - nem teljesen.
A magyar nagypapírok grafikonjai alapján elmondható, hogy nagy izgalmakat és a vételben gondolkodóknak jó beszállási pontokat tartogat az év vége. Hogy hol is vannak ezek a pontok, illetve mely cégek...
Be akart törni a pilótafülkébe egy amerikai útlevéllel rendelkező jordániai férfi vasárnap egy Frankfurtból Belgrádba tartó gépen, majd a repülőgép ajtajának kinyitásával fenyegetőzött - számolt be róla a szerbiai közszolgálati televízió.
A román terrorelhárítás - rájátszva az általános félelemre - terrorgyanúval letartóztatott airsoft harci játékok miatt egy székelyföldi vármegyés helyi vezetőt.
Több százmillió forintból egy dimbes-dombos kerékpárutat tudott csak építeni a körmendi önkormányzat. A városvezetés szerint nincs vele semmi gond, a kerékpárosoknak pedig azt üzenik, örüljenek, hogy van, és ne azt nézzék, hogyan néz ki. További részletek a videóban.
Beváltak az utóbbi években hozott intézkedések a borpiacon: az adminisztratív akadályoknak és a földrajzi jelzés nélküli borokra kivetett ellenőrzési jegynek köszönhetően a felére csökkent a hazánkba érkező, sokszor silány minőségű külföldi borok mennyisége.
A szélsőjobboldali Nemzeti Front (FN) a szavazatok 30 százalékával megnyerte vasárnap a francia regionális választások első fordulóját, méghozzá viszonylag magas, 50 százalékos részvétel mellett - derült ki a France2 közszolgálati televízió által ismertetett exit poll eredményekből.
Jobb helyeken akár 8 fok is lehet, de jellemzően inkább csak 4-7. A kellemetlenül hüvös kevés napsütéssel egészül ki, arra is csak szorványosan számíthatunk az ország pár szerencsésebb pontján. Cserébe nem lesz szél, és csapadékra is csak elszórtan számíthatunk. (Via Met.hu)
A szélsőjobboldali Nemzeti Front (FN) a szavazatok 30 százalékával megnyerte vasárnap a francia regionális választások első fordulóját, méghozzá viszonylag magas, 50 százalékos részvétel mellett - derült ki a France2 közszolgálati televízió által ismertetett exit poll eredményekből.
Eredményes volt az államfő jogköreit a miniszterelnök és a parlament javára mérséklő alkotmányos reformról szóló népszavazás Örményországban - közölte a választási bizottság az összes szavazat összeszámlálása után.
A rendszerváltás óta eltelt negyedszázad alatt megszokhattam volna, hogy a Fidesz vezető politikusai arcátlanságának, az ő kedvenc kifejezésükkel szólva „pofátlanságának” nincs határa.
Ismert, hogy törvény írja elő a „külsős”, azaz tevékenységüket vállalkozói, megbízási szerződés alapján folytató könyvelők számára az úgynevezett pénzmosási szabályzat elkészítését és szükséges aktualizálását. Az adóhatóság honlapján a napokban megjelent szabályzatminta ehhez igyekszik támpontokat adni.
Amennyiben valóban így van, az elemzők szerint komoly csapást jelent a néhai venezuelai elnök, Hugo Chávez nevével fémjelzett, Nicolás Maduro államfő vezette kormányzó baloldal számára.
Tovább esik az olajár, kifosztották az arabok az állami vagyonalapokat, Carl Icahn megint bevásárolt. Izgalmasan indul a hétfő reggel. Esik az olaj: a pénteki OPEC döntés igencsak kiábrándította a...
Egy rosszul behúzott kézifék miatt két kisgyerek fulladt a Dunába a mohácsi komptragédiánál. A falubeliek szerint a család azóta sem tudta feldolgozni a tragédiát. Grezlóék azt állítják: életük ezen szakaszát már lezárták.
»Sokunk hajlamos arra, hogy az élet nehéz szakaszaiban, válságos pillanatokban feladja a reményt, lemondással, beletörődéssel adja át magát az önsajnálatnak.«
A Magyar Idők diadaljelentése szerint a magyar borexport látványos sikerével párhuzamosan csökkent "a hazánkba érkező, sokszor silány minőségű külföldi borok mennyisége" is.
Venezuelai ellenzéki vezetők azt állítják, hogy a kormányzó szocialisták vereséget szenvedtek, nekik pedig 16 év óta először sikerült többségre szert tenniük a törvényhozásban a vasárnap tartott parlamenti választáson.