Eredményes volt az államfő jogköreit a miniszterelnök és a parlament javára mérséklő alkotmányos reformról szóló népszavazás Örményországban - közölte a választási bizottság az összes szavazat összeszámlálása után.
Alapvető változásokra lenne szükség az egészségügyben, hogy a betegek ne csak a hiányt érzékeljék, a dolgozók pedig ne hagyják el a pályát vagy az országot.
Az MSZP azt javasolja, hogy minden miniszter a saját vagyonával álljon helyt az általa irányított területen dolgozó emberek fizetésének késedelme vagy elmaradása miatti károkért.
Venezuelai ellenzéki vezetők azt állítják, hogy a kormányzó szocialisták vereséget szenvedtek, nekik pedig 16 év óta először sikerült többségre szert tenniük a törvényhozásban a vasárnap tartott...
Az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet megsemmisítését ígérte Barack Obama amerikai elnök vasárnap este a washingtoni Fehér Házból közvetített beszédében, és terrorcselekménynek minősítette a kaliforniai San Bernardinóban a múlt héten végrehajtott véres támadást.
Nem árt észben tartani, hogy a céges bulin munkavállalóként veszünk részt, így az ott tanúsított viselkedésnek akár munkajogi következménye is lehet, írja a munkajog.hu.
Az Európába érkező migránsokhoz intézte első karácsonyi üzenetét Ferenc pápa, amikor vasárnap a Vatikánból "távkapcsolással" gyújtotta meg az Assisiben felállított karácsonyfa és betlehem fényeit.
Javul a fiatalok foglalkoztatási aránya is, és több ember dolgozik, mint öt éve, mondta Cseresnyés Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára a Fidelitas Tatárszentgyörgyön tartott háromnapos ifjúságpolitikai konferenciájának vasárnapi zárónapján.
A Kúria joggyakorlat-elemző csoportjai jövőre várhatóan vizsgálni fogják az ítéleti bizonyosság, a cégvezetők hitelezők iránti felelőssége, és a munkajogban a felmondás és a joggal való visszaélés vitatott kérdéseit.
A kincstár 900 ezer állami alkalmazott fizetését utalja, amely rendszerátállások miatt akadozik, így sokan, akik egyébként is alacsony bérrel rendelkeznek nem kapják meg időben a fizetésüket, írja az Index. A Magyar Államkincstár pénteken közölte, nem ők a felelősek az esetleges csúszásokért.
A Magyar Nemzet arról ír, akár két év börtönbüntetés is várhat a Seres Mária Szövetségesei nevű párt egykori egyéni képviselőjelöltjeire. A Népszabadság cikke szerint tovább nőhetnek az ingatlanárak az egyébként is felkapott I. kerületben, miután a Belügyminisztérium és a Nemzetgazdasági Minisztérium a várnegyedbe költözik.
Szinte napra pontosan öt év után újraindították hétfőn a Vénusz légkörét vizsgálni hivatott Akatsuki japán űrszondát, hogy megpróbálják ismét a távoli bolygó körüli elliptikus pályára állítani.
Az Iszlám Állam megsemmisítését ígérte Barack Obama amerikai elnök vasárnap este a washingtoni Fehér Házból közvetített beszédében, és terrorcselekménynek minősítette a kaliforniai San Bernardinóban...
Pénteken nagyon jó volt a hangulat Amerikában, Ázsiában viszont ma reggel már visszafogottabb volt az optimizmus a tőzsdéken, főként amiatt, hogy a nyersanyag és energiakapcsolt részvények eladói...
A szélsőjobboldali Nemzeti Front (FN) a szavazatok 30 százalékával megnyerte vasárnap a francia regionális választások első fordulóját, méghozzá viszonylag magas, 50 százalékos részvétel mellett -...
Sikeresen felbocsátották a floridai űrközpontból a Cygnus teherűrhajót, amely több mint 3,3 tonna rakományt szállít a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) - közölte az amerikai űrkutatási ügynökség (NASA).
Londoni pénzügyi elemzők szerint csekély a valószínűsége annak, hogy az amerikai jegybank feladatait ellátó Federal Reserve kamatemelési ciklusának decemberre várt kezdete rendszerszintű pénzügyi válságot okoz a feltörekvő térségben, bár a csoporton belül vannak sebezhető gazdaságok.
Jimmy Carter volt amerikai elnök vasárnap közölte, hogy a legfrissebb vizsgálati eredmények szerint leküzdötte a rákot, de ettől függetlenül egyelőre folytatják rajta a kezeléseket
Az ellenzéki Demokratikus Egység Asztala koalíció 99 helyet szerzett meg a 167 tagú nemzetgyűlésben, míg Nicolás Maduro elnök pártja csak 46-ot, noha még nem minden választási körzet eredményeit vették számba.
2015. december 1-je és december 21-e között választhatják 2016-ra az egyszerűsített vállalkozói adót (eva) az újonnan bejelentkező adózók. Az Eva tv. hatálya alá bejelentkezni, illetve az alól...
Jimmy Carter volt amerikai elnök vasárnap közölte, hogy a legfrissebb vizsgálati eredmények szerint leküzdötte a rákot, de ettől függetlenül egyelőre folytatják rajta a kezeléseket.
Amennyiben valóban így van, az elemzők szerint komoly csapást jelent a néhai venezuelai elnök, Hugo Chávez nevével fémjelzett, Nicolás Maduro államfő vezette kormányzó baloldal számára
Az üres dobozok vizsgálata alapján kevesebb az illegális cigi az egyébként is zsugorodó piacon. Olyan drága a dohány, hogy sokan inkább sodornak vagy leszoknak - a NAV szerint a csempészszállítmányok elfogása is sokat segít.
Természetesnek kell tekinteni, hogy az Iszlám Állam terrorszervezet kihasználja a migránsáradattal járó lehetőségeket arra, hogy terroristákat küldjön Európába - mondta Horváth József titkosszolgálati szakértő az M1 aktuális csatorna vasárnapi műsorában.
Az Iszlám Állam teljes megsemmisítését ígérte Barack Obama a washingtoni Fehér Házból vasárnap este közvetített beszédében. Az elnök terrorcselekménynek minősítette a kaliforniai San Bernardinóban a múlt héten végrehajtott véres támadást, de nyugalomra és további toleranciára intette az amerikai népet.
Szeretnéd emlékezetessé tenni a karácsonyt? Minőségi ajándékokkal lepnéd meg szeretteidet? Játsszd ki az ünnep Jolly Jokerét: a Premier Outletben több száz világmárka és 30-70%-os kedvezmények várnak!
Az OPEC pénteki döntését követően megerősítette pesszimista várakozásait az olajárra vonatkozóan a neves befektetési bank, a Goldman Sachs. A Goldman szerint az olajárak tartósan alacsony szinten...
Van, akinél már gyerekkorban, és van, akinél csak felnőttként jelentkeznek először a liszt- vagy gluténérzékenység tünetei. A diagnosztizálása nem egyszerű, de ha feltárják, helyes táplálkozással szerencsére megelőzhetőek a komolyabb problémák! Somogyi-Kovács Anita dietetikus tanácsai következnek.
Bélik Tímea pár éve a barátnőivel járt bulizni, ahonnan az éjszaka közepén egyedül, gyakran reszketve sétált haza. Önvédelmi leckéket akart venni, mert félt, pedig mára tőle tartanak ellenfelei.
Jó esélyük van rá, hogy kétharmados többséget szerezzenek, ezzel véget érhet a 21. századi szocializmus a hatalmas olajvagyona ellenére is nélkülöző országban.
A Porsche nekimegy a Teslának: egy teljesen elektromos meghajtású autót építenek, ami a Porsche 911-nél is jobban gyorsul, és 15 perc alatt feltölthető.
Fel kell tartóztatni az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezetet, hogy a nemzetközi közösség időt nyerjen a szíriai helyzet politikai rendezésére, erről szól a német hadsereg (Bundeswehr) szíriai bevetése - mondta egy vasárnapi lapinterjúban a német alkancellár.