Egy időskori párkapcsolati drámáról szóló brit film, Andrew Haigh 45 Years című alkotása a kritikusok kedvence a 65. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon (Berlinale) a félidőig, keddig bemutatott versenyfilmek közül.
Bár sok a bizonytalan tényező, de jövőre 2,5 százalék felett lehet a gazdasági növekedés üteme Magyarországon - mondta Kovács Árpád egyetemi tanár, a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) és a Költségvetési Tanács elnöke kedden Budapesten, a Magyar Közgazdasági Társaság rendezvényén.
A síita húszi felkelők keddre elfoglalták Jemen egyik kulcsfontosságú központi tartományát pár nappal azt követően, hogy formálisan magukhoz ragadták a hatalmat - közölték jemeni katonatisztek kedden.
Egy a korrupció felszámolását ígérő ellenzéki párt nyerte meg a szövetségi állami szintű választásokat India fővárosában, Újdelhiben, komoly csapást mérve a Narendra Modi kormányfő vezette Indiai Néppártra (BJP).
A BÉT folytatta a hegymenetet megint csak az OTP-nek köszönhetően. Ma a BTel is rakétázott, mégpedig limittel, a görögök 8 százalékkal. A forint napközben elgyengült, de végül magához tért.
Halász Gabriella, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Zala Megyei Kirendeltségének eddigi igazgatója lett a Zala Megyei Kórház új főigazgatója - közölte internetes kiadásában kedden a Zalai Hírlap.
Utcai, nyílt közvélemény-kutatást tart az MSZP a nagyobb bevásárlóközpontok vasárnapi zárva tartásáról február 15-én, és az eredményt eljuttatják a kormánynak - mondta az MSZP elnöke keddi tatabányai sajtótájékoztatóján.
Hackerek feltörték az amerikai Newsweek magazin Twitter oldalát kedden, megfenyegették az Egyesült Államokat, konkrétan az elnöki családot is, és az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezetet reklámozó képet és szöveget helyeztek el rajta.
Az angol labdarúgó Premier League három évre rekordot jelentő 5,136 milliárd fontért (2140,2 milliárd forint) adta el az országon belüli televíziós közvetítési jogokat a Skynak és a BT Sportnak.
Öt év után mennyiségben is nőtt a háztartási vegyiáruk és kozmetikumok kiskereskedelmi forgalma tavaly az előző évhez képest - közölte a Nielsen piackutató cég az MTI-vel kedden.
Évadonként hat előadást tűz műsorra a zalaegerszegi Griff Bábszínház, a társulat új igazgatója a hagyományok, a modulrendszer folytatása mellett a szakmai színvonalat is növelné az elkövetkező öt esztendőben.
Orbán Viktor politikai krédója első nyilvános fellépésétől kezdve a bátorság köré szerveződik, tevékenysége pedig azok szemében vált szálkává, akik a status quót, vagyis előjogaikat féltik - mondta a XXI. Század Intézet keddi budapesti konferenciáján Schmidt Mária, a tudományos műhely és a helyszínt adó Terror Háza Múzeum főigazgatója.
Tavaly 18 milliárd koronás hiánnyal zárult a cseh agrár külkereskedelem, ami 6 milliárddal alacsonyabb összeg, mint 2013-ban. A cseh agrár külkereskedelemnek 2000 óta ez a legalacsonyabb hiánya - közölte a cseh statisztikai hivatal kedden Prágában.
A politikus azt mondta: európai példák bizonyítják, hogy társadalmilag és gazdaságilag is rosszabbul járt az az ország, ahol beavatkoztak a vásárlási szokásokba.
Hackerek feltörték az amerikai Newsweek magazin Twitter oldalát kedden, megfenyegették az Egyesült Államokat, konkrétan az elnöki családot is, és az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezetet reklámozó képet és szöveget helyeztek el rajta.
A tizedik szériája fut csütörtöktől Heidi Klum modell-tehetségkutató show-jának Németországban, de olyasmire még nem volt példa, mint ebben az adásfolyamban. Nevezetesen, hogy az egyik lány, aki jelentkezett a műsorba, egykor fiú volt.
A Fidesz frakcióvezetője az Inforádióban arról beszélt, hogy a bankok terheit az unióban szokásos szintre szeretnék csökkenteni, de ennek az a feltétele, hogy a pénzintézetek beindítsák a kis- és közepes vállalatok hitelezését.
Az adósságspirálba került természetes személyek tartozásainak rendezésére a magáncsőd bevezetését szorgalmazza a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége (Feosz).
Egyenlőtlen növekedést és lassú fellendülést érzékelnek a világgazdaságban a világ 19 legnagyobb gazdaságát és az Európai Uniót tömörítő G20-csoport pénzügyi vezetői, akik kétnapos isztambuli találkozójuk végén, kedden kiadott záróközleményükben azt ígérték, hogy a rendelkezésükre álló fiskális, illetve monetáris eszközökkel támogatják a gazdasági növekedést.
A dán teniszezőnek nagy álma vált valóra azzal, hogy a Sports Illustrated évfordulós magazinjába kerülhetett. A szurkolók biztosan nem bánkódnak, amiért ez az álom valóra vált neki.
Az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) visszautasítja a Híd a munka világába projekttel kapcsolatosan az önkormányzat hétfői, rendkívüli közgyűlésén megjelentek és Hadházy Ákosnak, az LMP antikorrupciós szakszóvivőjének állításait.
Európa felelősségvállalását sürgette Angelo Bagnasco, az olasz püspöki kar (Cei) elnöke a dél-olaszországi Lampedusa szigeténél történt újabb tragédia után, amelyben egy Afrikából Európába tartó illegális bevándorlócsoport 29 tagja megfagyott a nyílt tengeren.
Aj Vej-vej kínai művész a szólásszabadságért vívott harc kiemelkedő alakjaként, Til Schweiger német producer, filmrendező és színész pedig Honig im Kopf című filmjéért kapta a Cinema for Peace (Filmek a békéért) alapítvány idei díját a 64. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválhoz (Berlinale) időzített jótékonysági gálán.
Közel 8 százalékkal emelkedett az athéni tőzsde irányadó indexe, az Athex kedden annak reményében, hogy a napokban kompromisszumra jutnak Görögország és európai partnerei.
De jó lenne belelátni egy milliárdos sajtómágnás fejébe, és megérteni, mit miért tesz egy nagy hatalmú ember! De hát erről szól a világ leghíresebb filmje, az Aranypolgár! Megfejtettük a titokzatos rózsabimbó rejtélyét.
Bár sok a bizonytalan tényező, de jövőre 2,5 százalék felett lehet a gazdasági növekedés üteme Magyarországon - mondta a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) és a Költségvetési Tanács elnöke kedden Budapesten, a Magyar Közgazdasági Társaság rendezvényén.
Váratlanul a magát iszlám államnak nevező terror-szabadcsapat ellenségeit kezdte fenyegetni a Newsweek nevű, régen tekintélyesebb amerikai ex-hetilap Twitter csatornája kedd késő délután. A hekkerek, akik feltörték a fiókot, “véres valentin napot” kívántak Barack Obama amerikai elnöknek. Azóta helyreálltak a dolgok. … Folytatás
A Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ), a Süddeutsche Zeitung és a Handelsblatt című német lapok kommentárokban foglalkoztak kedden a magyar kormány, az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) és az Erste Group Bank AG (Erste) több elemből álló egyezményének aláírásával.
A fiatalok munkanélküliségének csökkentését előmozdítani hivatott úgynevezett ifjúsági garanciaprogramról tartott vitát kedden az Európai Parlament plenáris ülés Strasbourgban.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) igazgatóinak jövedelme megfelel a hazai bankszektorban adott átlagos vezetői javadalmazásnak, míg a jegybankelnök, az alelnökök és a monetáris tanács tagjainak jövedelme a bankszektorban szokásos, hasonló beosztásban juttatott átlagos jövedelmeknek a negyedét-ötödét teszik ki - közölte az MNB kedden az MTI-vel.
Barack Obama amerikai és Petro Porosenko ukrán elnök egyetért abban, hogy Oroszországnak be kell tartania a szeptemberi minszki egyezménybe foglalt vállalásait, amelyeknek alapjául kell szolgálniuk az ukrajnai válság tárgyalásos rendezésének - közölte kedden a Fehér Ház.
Hackerek feltörték az amerikai Newsweek magazin Twitter oldalát kedden, megfenyegették az Egyesült Államokat, konkrétan az elnöki családot is, és az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezetet reklámozó képet és szöveget helyeztek el rajta.