Az ebolajárvány által sújtott nyugat-afrikai országokba küldendő egészségügyi önkéntesekről döntött a kormány - olvasható a Magyar Közlöny kedden megjelent számában.
Az ebolajárvány által sújtott nyugat-afrikai országokba küldendő egészségügyi önkéntesekről döntött a kormány - olvasható a Magyar Közlöny kedden megjelent számában.
Megköszönte Zombor Gábor egészségügyért felelős államtitkárnak a Magyarországi Munkavállalók Szociális és Egészségügyi Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezete (MSZ EDDSZ), hogy a privatizált intézmények újra közalkalmazottá vált munkavállalói is megkapták a jubileumi jutalmat.
Idén első alkalommal tiszteletbeli versenyzőként Ausztrália is részt vesz az Eurovíziós Dalfesztiválon; a hatvanadik, jubileumi versenyen Bécsben az ausztrál énekes egyenesen a döntőbe kerülve mérkőzhet meg az európai országok előadóival.
A 2014-es Eurovíziós Dalfesztivál osztrák győztese lesz a következő figura a bécsi panoptikumban - jelentette be a Madame Tussauds helyi fiókintézménye.
Gyengült kedden a forint a bankközi devizakereskedelemben: este nyolc órakor egy euró 309,24 forintot ért a kora reggeli 307,78 forint után. Az euró árfolyama napközben 307,38 és 310,74 forint között alakult.
Charlie Baker massachusettsi kormányzó közölte, hogy a hóeltakarításban mintegy 500 katona vesz részt, és a munkálatokhoz New York és Vermont állam is kölcsönzött nehéz gépeket.
Az ebolajárvány által sújtott nyugat-afrikai országokba küldendő egészségügyi önkéntesekről döntött a kormány - olvasható a Magyar Közlöny kedden megjelent számában.
Nem egyszer foszlatta szét a fegyvernyugvás reményét "politikai szabotázs" az ukrán válságban, de a szerdára tervezett minszki német-francia-ukrán-orosz csúcstalálkozó előtt remélhetőleg nem történik ilyen - mondta a német külügyminiszter kedden Berlinben.
Szijjártó Péter külgazdasági minisztert felszólítja a kormány, hogy küldjön egészségügyi önkénteseket az ebola járvány által érintett nyugat-afrikai országokba – áll a mai Magyar Közlönyben. Arról nincs szó, hogy hány önkéntes mehet, és hogy mennyi pénzt szánnak erre, de ezt majd … Folytatás
Petro Porosenko ukrán elnök szerint a szerdai minszki csúcstalálkozó az utolsó esély a valódi, feltétel nélküli fegyvernyugvás elérésére és a nehéztüzérség visszavonására. Porosenko kedden közzétett nyilatkozatában fejtette ki álláspontját.
Az amerikai kormány a kiszámíthatatlan biztonsági helyzet miatt bezárja a Jemenben működő nagykövetségét, és visszahívta szanaai nagykövetét - közölték hírügynökségekkel amerikai tisztségviselők.
A költségvetést is megboríthatják az illegális bevándorlók, és Magyarország schengeni tagsága is veszélybe kerülhet, ezért szigorítani kell a bevándorlási és idegenrendészeti szabályokat - erről a Fidesz frakcióvezetője beszélt a Keleti pályaudvaron.
Több utast szállított januárban 2014 első hónapjához képest az Air France-KLM, és a International Airlines Group (British Airways, Ibera, Vueling), a Lufthansa-csoportnak viszont kevesebb utasa volt - derül ki a légitársaságok honlapján közzétett utasforgalmi adatokból.
Németország megbízhatóságot és a nemzetközi hitelprogramokhoz kapcsolódó megállapodások betartását várja Görögországtól, a második világháborús jóvátételi kérdéseket pedig lezártnak tekinti - fejtette ki a német külügyminiszter kedden Berlinben a görög diplomácia vezetőjével folytatott megbeszélése előtt.
Megérkezett az első elemzői vélemény a kormány, az EBRD és az Erste Bank hétfői bejelentéséről. A Societe Generale szerint a kormány újabb banki részesedésszerzése a piac liberalizálásának...
Ha új megállapodás születik az ukrajnai válság politikai rendezésére szerdán Minszkben, akkor azt meg is kell valósítani, mert ezek a tárgyalások az utolsó lehetőségek egyikét jelentik a békés rendezésre - foglaltak állás kedden, az ukrán válságról tartott plenáris vitában az Európai Parlament (EP) képviselői.
Az ENSZ Kongói Demokratikus Köztársaságban állomásozó békefenntartói felfüggesztették a ruandai felkelők ellen harcoló kongói csapatok támogatását, miután két kongói tábornok ellen emberjogsértés gyanúja merült fel - jelentette a Reuters hírügynökség kedden.
Hatan, köztük Jimmy Wales, a Wikipedia alapítója kapja idén a kategóriánként egymillió dollár pénzjutalommal járó izraeli Dan David-díjat, amelyet három kategóriában, de minden évben más-más tudományos, illetve kulturális szakterület kimagasló személyiségeinek ítélnek oda.
Ha új megállapodás születik az ukrajnai válság politikai rendezésére szerdán Minszkben, akkor azt meg is kell valósítani, mert ezek a tárgyalások az utolsó lehetőségek egyikét jelentik a békés rendezésre - foglaltak állás kedden, az ukrán válságról tartott plenáris vitában az EP képviselői.
A Nestlé Nespresso S.A., a svájci Nestlé Group élelmiszeripari konszern kávémárka érdekeltsége tárgyalásokat folytat az osztrák Do & Co AG catering vállalattal közös vállalat létrehozásáról kávézók üzemeltetésére - jelentette be kedden a Nespresso.
Egyre élesebb a nyilatkozatháború görögügyben, az egyik – névtelenül nyilatkozó – eurózóna-fejes például azt mondta az MNI német hírügynökségnek, hogy a görögök a saját sírjukat ássák az eddigi hitelmegállapodás felmondásával. A görög kormány viszont tartja, hogy a hitelmegállapodás megbukott. Két-három … Folytatás
Az adócsomaggal együtt ősszel fogadhatja el a bankadó csökkentését a parlament - közölte a nemzetgazdasági miniszter. Az idegenrendészeti és a bevándorlással összefüggő szabályok jelentős szigorítását sürgette a Fidesz frakcióvezetője.
Ha új megállapodás születik az ukrajnai válság politikai rendezésére szerdán Minszkben, akkor azt meg is kell valósítani, mert ezek a tárgyalások az utolsó lehetőségek egyikét jelentik a békés rendezésre - foglaltak állás kedden, az ukrán válságról tartott plenáris vitában az Európai Parlament (EP) képviselői.
Az adósságspirálba került természetes személyek tartozásainak rendezésére a magáncsőd bevezetését szorgalmazza a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége (Feosz).
A több nemzetközi díjat nyert filmet az oroszországi bemutatót megelőzően sok bírálat érte, a hivatalos orosz vélemény szerint az alkotás rontja az országról külföldön alkotott képet.
Egy újságcikk szerint Kész Zoltán kampánycsapata rendelte meg azt a közvéleménykutatást, amely azt mutatja ki, hogy 6% választja el a fideszes jelöltet a baloldal által is támogatott Kész Zoltántól.
Az amerikai kormány a kiszámíthatatlan biztonsági helyzet miatt bezárja a Jemenben működő nagykövetségét, és visszahívta szanaai nagykövetét - közölték hírügynökségekkel amerikai tisztségviselők.
Az illegális cigarettakereskedelem eddigi legjelentősebb felderítésében egy komplett dohányüzemet lepleztek le a pénzügyi nyomozók. A NAV Központi Nyomozó Főosztályának európai viszonylatban is példa nélküli eredményéhez az EUROPOL segítséget nyújtott.