Általában nullszaldóval vagy kisebb nyereséggel zárták a tavalyi évet a Tolna megyei sertéstenyésztő vállalkozások - mondta a megyei sertéstenyésztők választmányának elnöke az MTI-nek.
A kínai jegybank fontos célja, hogy ne hagyja túlságosan lelassulni az országa gazdaságát, de ehhez kiegyensúlyozott politikát akar bevetni. Elismerik, hogy a gazdaság erős lefelé mutató nyomással...
Különös dolgok történtek az elmúlt években a Károly körút 26-os számú házban. Itt vásárolt nyomott áron ingatlant a Portik Tamás élettársának nevezett nőhöz köthető cég, de az atv.hu birtokába jutott dokumentumok alapján egy másik, a kerületi ingatlanbizniszben sikert sikerre halmozó vállalkozói csoport is százmilliós kedvezménnyel szerzett meg egy üzlethelyiséget az épületben.
Nem mozdultak a tegnapi másodpiaci referenciához képest a 3 hónapos hozamok a mai aukción sem. Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) közepesnek nevezhető kereslettel szembesült, de a terveinek...
Idén januárban napi 235 ezer hordóval csökkent, és napi 94,1 millió hordóra mérséklődött a világszintű kőolaj-kitermelés - áll a Nemzetközi Energia Ügynökség (NEÜ) februári havi olajpiaci jelentésében.
A Raiffeisen Bank International ma tartott sajtótájékoztatóján többek között a szlovén és lengyel leányának, illetve Zuno direktbankjának eladásáról, az orosz és ukrán egység helyzetéről és az...
A költségvetési átláthatóság tekintetében Magyarország - a legfrissebb adatok szerint - Macedóniával és Örményországgal azonos szinten, a középmezőnyben helyezkedik el. Mindez a 2014 szeptembere óta...
Jelentős gazdaságpolitikai fordulatként, egy új fejezet kezdeteként tekint a kormány a tegnap bejelentett, az EBRD-vel kötött megállapodásra. A Nemzetgazdasági Minisztérium háttérbeszélgetésén a...
Újra gyengülő irányt vett a hazai fizetőeszköz, ami miatt igen hamar búcsút intettünk a kéthavi euróval szembeni forintcsúcsnak. A pénz- és tőkepiacokat aktuálisan a görög helyzet aggasztja, és a...
A Reuters jelentése szerint a görög védelmi miniszter azt közölte, hogy ha országa nem jut megállapodásra az EU-val, akkor máshol keres segítséget. Nyilatkozata a mostanában szokásos kirohanásokkal mutat hasonlóságot.
A francia válogatott játékos megerősítette, hogy a Barcelonához igazolhatott volna, de visszautasította az ajánlatot, mert nem akart a másodosztályban játszani.
Az energia- és gazdasági kérdések kiemelt helyen szerepelnek Vlagyimir Putyin orosz elnök budapesti látogatásának napirendjén – jelentette ki Oroszország magyarországi nagykövete a TASZSZ hírügynökség közlése szerint.
A tegnapi esés után megnyugvás jelei látszanak egyelőre a részvénypiacokon, de látványos erősödés továbbra sem látható a meghatározó tőzsdéken. A hazai piacon továbbra is jó a hangulat, az OTP...
Leállt az Ukrtelekom ukrán távközlési vállalat szolgáltatása kedden az Oroszország által tavaly márciusban elcsatolt Krím félszigeten, a vállalat szóvivőjének közlése szerint azért, mert fegyveresek foglalták el helyi részlegüket.
Hamarosan a 41. születésnapját ünnepli a szép színésznő, és mégis dögösebb, mint valaha. Sem az idő múlása, sem a gyerekszülés, sem a válás nem hagy nyomot a testét, amit szívesen meg is mutat.
A biztosító különbséget tesz annak alapján, hogy a javításkor a biztosítóval szerződéses kapcsolatban álló vagy más forgalmazótól rendelték-e az alkatrészt.
Hozzávalók: 70 dkg csont nélküli karaj só A palacsintatésztához: 3 db tojás 20 dkg finomliszt 2 dl szódavíz 2 db közepes alma reszelve A karajszeletek mártásához: 5 dkg finomliszt A sütéshez: 7 dl étolaj
A poggyászbiztosítás csak akkor fizet, ha az eszköz zárt térből tűnik el, az alkohol kockázatos lehet, és elengedhetetlen egy jól megkötött utasbiztosítás.
Néhány száz hektárral, 47750 hektárra emelkedett a belvízzel elöntött terület nagysága az Alsó-Tisza vidékén - tájékoztatott kedden Kozák Péter védelemvezető.
A reklámadó marad, a kormány legfontosabb célkitűzése, hogy a különadók rendszere megmaradjon - mondta Lázár János, Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában kedden reggel.
Az előző akcióhoz képest változatlan átlaghozammal értékesített a meghirdetett összegben 3 hónapos diszkont kincstárjegyet (dkj) keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Alig egy héttel a kegyetlen kivégzés után az ISIS elismerte, hogy erősen begyógyszerezett állapotban égették halálra a jordán pilótát, Maáz al-Kasszaszbét.