Határozatképtelenség miatt elmaradt az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) hétfőre összehívott rendkívüli közgyűlése, amelyet a Híd a munka világába programmal kapcsolatban tett, visszaélésekről szóló állítások miatt kezdeményeztek ORÖ-képviselők.
Az ellenzéki párt szerint nemzetbiztonsági kockázatot jelentett, hogy a honvédelmi miniszter éveken keresztül házasságon kívüli viszonyt folytatott egyik beosztottjával.
Bejelentésre készül Orbán Viktor és az Erste bank, megtudtuk, mi mindenről lehet szó – 14 ezer autós kap vissza pénzt – és meghúzza nadrágszíjat a Richter.
Az éhezésre, a nélkülözésre, a szegénységre, az alávetettségre és a létbizonytalanságra hívta fel a figyelmet az MSZP elnök-frakcióvezetője hétfőn Miskolcon, ahol Dolgozói szegénység, nyomor és gyermekéhezés a mai Magyarországon címmel tartott konferenciát az ellenzéki párt.
Afganisztánban egy pilóta nélküli repülőgépről kilőtt rakéta megölte az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet egyik helyi főnökét - közölték hétfőn afgán források.
Ha hamarosan nem születik megállapodás a tartós fegyverszünetről, háború lesz Európában. A kétségbeesett nyugat-európai vezetők a washingtoni héjákat megelőzve próbálnak egy politikai rendezést elérni. Az orosz taktikai és stratégiai nukleáris rakétákat készültségbe helyezték. A harcias orosz külügyminiszter a kárpátaljai magyar kisebbség sorsát is kiemelte egy előadásában.
A hamburgi Stieber Zoltán beállította az idénybeli Bundesliga-csúcsot a Hannover elleni futásteljesítményével szombaton a német labdarúgó-bajnokság 20. fordulójában.
Új útvonalat találtak a Koszovóból az Európai Unióba igyekvő "menekültek": mivel a Koszovót Szerbiával összekötő merdarei átkelőn visszafordítják azokat az autóbuszokat, amelyekkel eddig tömegesen jutottak át a koszovóiak Szerbiába, a legtöbben Albánia és Montenegró felé veszik az irányt
Rendkívül nagy mértékben, 3,65 milliárd euróval 38,23 milliárd euróra ugrottak januárban Magyarország nemzetközi tartalékai, amelynek okaival kapcsolatban megkérdeztük a Magyar Nemzeti Bank...
Dárdai Pál, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya és a Hertha BSC megbízott vezetőedzője egyelőre nem akar a távolabbi jövőbe tekinteni, ezért nem is szeretne azzal foglalkozni, hogy mi történik a nemzeti csapatnál betöltött posztjával, amennyiben hosszú távon is marad a berlini kispadon.
Negyed évszázaddal ezelőtti mennyiségnek fele meg az energiafogyasztás mértéke az Európai Unióban. Észtország és Dánia függ legkevésbé az import energiától.
Télbúcsúztató, farsangi mulatságra várják a szegedieket február 14-én, szombaton a Szent István téren - mondta el a programról tartott hétfői sajtótájékoztatóján a szervező Szegedi Vásár és Piac Kft
Újra a drachma lehet a fizetőeszköz Görögországban, ha nem születik megegyezés a görög államadósság kérdésében – erről Pogátsa Zoltán közgazdász beszélt az ATV Start című műsorában.
Természetes és jogi személyek ellen határoztak el vagyonbefagyasztást és beutazási tilalmat az ukrajnai eseményekkel kapcsolatban az Európai Unió tagállamainak külügyminiszterei hétfőn Brüsszelben. A tilalom életbe léptetését egy héttel elhalasztották, megvárva a hét közepére tervezett békerőfeszítések eredményét. (MTI)
Az eredetileg becsült nettó 430 millió forint helyett a Roden Mérnöki Iroda Kft. és a Vibrocomp Kft. nettó 298 millió forinttal nyerte az M0-s autóút nyugati szektora továbbépítésének környezeti tervezésére kiírt közbeszerzést - az eredmény a hétfői Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.
A Jobbik elnöke szerint vállalhatatlan kijelentéseket tett Kötél János, pártja mezőtúri képviselője, akit pártelnökként arra kötelez, hogy három napra költözzön a Jobbik cigány származású hajdúszoboszlói elnökéhez, Jónás Kálmánhoz.
Senki se beszélt, és senki se beszélhet Vlagyimir Putyin orosz elnökkel ultimátumok nyelvén - szögezte le hétfőn Dmitrij Peszkov elnöki szóvivő, cáfolva azokat a sajtóhíreket, amelyek szerint Angela Merkel német kancellár minapi moszkvai látogatása alkalmával ultimátumot intézett Putyinhoz
2014. december végén a STRABAG Property and Facility Services Zrt. és a Magyar Telekom Nyrt. 3+1 éves stratégiai fontosságú vállalkozási szerződést írt alá, amely - mind volumenét, mind komplexitását...
Magyarország ma pénzügyileg stabil, és tartós a gazdasági növekedés - így kommentálta a Fidesz-frakció az MSZP hétfői sajtótájékoztatóján elhangzottakat
Az Oroszország elleni szankciók miatt nem tud tőkét emelni az orosz tulajdonos a veszteségesen működő Sberbank Magyarországnál - értesült a Portfolio. A helyzetet kihasználva tőkeemeléssel többen is...