A múlt évben 3 százalékkal emelkedtek a keresetek – derül ki a KSH friss statisztikájából, amely szerint decemberben kiugró mértékben nőttek a fizetések.
Hihetetlen, de úgy tűnik, hogy senki sem sérült meg, mindenkit sikerült időben kimenekíteni. Az Instagramra és a Twitterre posztolt képek és videók alapján nagyon durva a tűz. A dubai torony leomolhat.
Magyarországnak nincs szüksége megélhetési bevándorlókra, az ország nem válhat a megélhetési bevándorlók célországává, ebben a kérdésben nemzeti egyetértésre van szükség - mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára pénteken az Országgyűlésben.
Rövid időn belül két időközi országgyűlési választást is tartanak, amely miatt elvesztheti a Fidesz a parlamenti „nagy” kétharmadát. Az ellenzéki pártoknak óriási lehetőséget jelent, ha sikerül az egyik helyet „megcsípniük”, mert akkor vagy a baloldal, vagy a Jobbik azt hirdethetné magáról, hogy miattuk szűnik meg Orbán „királysága”. A Hetek cikke.
Veszprém kedvenc városom, emlékezetes éveimet töltöttem ott. Most, a FIDESZ kétharmadának megőrzése miatt, az ország figyelme a város lakói felé fordult.
Magas áron, 52 ezer fontért (21,5 millió forint) árverezték el Londoban azt a mintegy 2500 évesnek becsült egyiptomi bronzmacskát, amely majdnem a szemetesben végezte - írja a BBC hírportálja.
Orbán Viktor varsói látogatása meglepetésszerű volt, kellemetlenül érte a lengyel politikai vezetést, de a miniszterelnök asszony nem utasíthatta volna ezt el – ezt Mitrovits Miklós mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Ingatlanbeszerzésről, arra fizetett illetékről és felújítási költségekről kérdezte olvasónk, hogy csökkenhető-e velük a vállalkozói osztalékalap. Surányi Imréné adószakértőnk válaszolt.
Hétvégén hatodik alkalommal zajlik a hazai kávé- és bárvilág meghatározó eseménye, a KávéBár Bazár. A látogatók ötven kiállító több mint kétszáz termékét - kávékat, borokat, párlatokat, kísérőfalatokat - kóstolhatják végig. A kiállítás a szakma és a fogyasztók részére is kínál információkat.
Januárban folytatódott a Magyarországon bejegyzett cégek számának visszaesése, az első hónapban rekordszámú cég szűnt meg - derül ki az Opten céginformációs szolgáltató cég adataiból.
Pár héttel ezelőtt nagyot szólt a Bank of America Merrill Lynch londoni elemzőjének Magyarországra vonatkozó prognózisa, ebben ugyanis kimagasló GDP-növekedési számokat fogalmazott meg. Raffaella...