2015. február 21. szombat

febr. 21
8:03
Kiengedhetik Tóásó Elődöt (ATV)
Ruben Costas ellenzéki politikust nevezte meg a Bolíviában zajló, úgynevezett terroristaperhez vezető események felelősének az ügy magyar állampolgársággal is rendelkező vádlottja, Tóásó Előd, akit fegyveres felkelésben való bűnrészességért pénteken ítéltek öt év tíz hónap szabadságvesztésre vádalku keretében bolíviai-horvát kettős állampolgárságú társával, Mario Tadic-csal együtt.
febr. 21
8:05
Druzsba kötve (ATV)
Tökéletes ellentéte volt az Angela Merkel látogatását és Vlagyimir Vlagyimirovics Putyin vizitjét követő sajtó­tájékoztatók atmoszférája. Míg a német kancellár jelenlétében kissé olyannak tűnt a magyar magyar miniszterelnök, mint egy megszeppent diák, aki magyarázza a bizonyítványt – például az illiberális állam elméletét –, addig az orosz elnökkel tartott tájékoztató oldott hangulatban zajlott…
febr. 21
8:07
Elutasították a Vitézy Dávid ellen tett feljelentést (ATV)
Elutasította a Budapesti VI. és VII. kerületi Ügyészség a Budapesti Közlekedési Központnak (BKK) Vitézy Dávid, a fővárosi cég volt vezérigazgatója ellen tett feljelentését - tudta meg a Magyar Nemzet a Fővárosi Főügyészségtől.
febr. 21
8:15
Kincset talált padlásán a feledékeny történész (Infostart)
Arthur Conan Doyle egy Sherlock Holmesról szóló, eddig ismeretlen történetére bukkant padlásán egy skót férfi.
febr. 21
8:18
Edző lesz Gerrard (Blikk)
febr. 21
8:18
Szorosabban együttműködik Magyarország és Ausztria a vadászatban és a horgászatban (ProfitLine)
A horgászat, halászat és akvakultúra területén szorosabbá teszi az együttműködést és a közös érdekképviseletet az EU szervezeteiben Magyarország és Ausztria - közölte a Földművelésügyi Minisztérium az MTI-vel pénteken.
febr. 21
8:18
Eloltották a dubaji, Fáklya névre keresztelt felhőkarcolóban tomboló tüzet (444.hu)
Mindenkit sikerült kimenekíteni, de máskor óvatosabban kéne nevet választani.
febr. 21
8:20
Daruval mentettek az égő házból (Blikk)
febr. 21
8:21
Váci Mihály emlékére (Alternatív Energia)
„...tűzz le engem a szívedben, ha tudsz, szeressél meg engem.”
febr. 21
8:21
Mérgező vagy nem? - Itt a csoda alma (Portfolio)
A génmanipulált alma zöld utat kapott. ...
febr. 21
8:21
Tanúként hallgatják meg Gyurcsányt 2006 miatt (ATV)
Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnököt és több más, a 2006. évi őszi fővárosi tömegoszlatások idején hivatalban volt politikust is tanúként idézett be márciusra a Fővárosi Törvényszék az egykori rendőri vezetőkkel szemben folyamatban lévő perben - írja a Magyar Nemzet szombati számában.
febr. 21
8:23
Tisztújítást tart a Demokratikus Koalíció (Alternatív Energia)
Az elnöki címért egyetlenként Gyurcsány Ferenc indul.
febr. 21
8:23
Kigyulladt a világ egyik legmagasabb felhőkarcolója - felvétel (ATV)
Több óra után sikerült eloltani a világ egyik legmagasabb felhőkarcolójában szombatra virradóra keletkezett tüzet Dubajban, az Egyesült Arab Emírségekben.
febr. 21
8:33
Oscar-díj - Sokan bíznak a Birdman sikerében (Infostart)
Sokan bíznak Alejandro González Inárritu showbiznisz szatírája, a Birdman avagy (A mellőzés meglepő ereje) sikerében, de filmes elemzők szerint Richard Linklater Sráckora és Wes Anderson A Grand Budapest Hotel című filmje is okozhat meglepetést a vasárnapi Oscar-gálán.
febr. 21
8:36
Tarolt az Oscar-jelölt Timbuktu (Blikk)
febr. 21
8:38
Stresszpótlékért küzdenek a mentőszolgálat dolgozói (Blikk)
febr. 21
8:39
Románok és magyarok (Alternatív Energia)
Néhány napja a budapesti Román Kulturális Intézetben jártam, hogy bemutassam Farkas Jenő még egy évtizede megjelent XIII+I Párbeszéd című interjúkötetét.
febr. 21
8:39
„Erőfitogtatás” Kim Dzsong Un tüzérségi lőgyakorlatot irányított (ATV)
Tüzérségi lőgyakorlatot irányított Kim Dzsong Un észak-koreai államfő - számolt be szombaton a KCNA hivatalos helyi hírügynökség.
febr. 21
8:51
Komolyan büntetik a fizetett béranyaságot Thaiföldön (Infostart)
Megszavazta a thaiföldi törvényhozás azt a törvényt, amely büntetni rendeli a fizetett béranyaságot, és megtiltja külföldieknek a béranyafogadást - tájékoztatott a parlament egyik tagja pénteken.
febr. 21
8:51
A második világháború óta nem volt ekkora válság az ENSZ Világélelmezési Programjának vezetője szerint (444.hu)
Öt nagyon komoly konfliktus is van a világban, ahol segíteni kéne, de nincs elég forrásuk. És ezek közé még nem is számolták bele Ukrajnát, Jement, Nigériát és Líbiát.
febr. 21
8:54
Némi üvöltözés után megállapodás: mennyire köpik szembe magukat a görögök? (Privátbankár)
A Bruce Willishez hasonlított görög pénzügyminiszter állítólag üvöltözött és hazugnak nevezte az eurócsoport elnökét. Most született egy megállapodás négy hónapra, addig biztosan nem mennek csődbe és nem veszítik el az eurót - hogy cserébe mennyire kell meghazudtolniuk önmagukat és a választási győzelemhez vezető ígéretekből mennyit kell feladni, az nagy kérdés...
febr. 21
8:54
Szabadságvesztésre ítélték Tóásó Elődöt (Gondola)
Fegyveres felkelésben való bűnrészességért ítélték el a magyar fiatalembert
febr. 21
8:54
Biden elítélte a szakadárok offenzíváját (Blikk)
febr. 21
8:56
Közeledhet egymáshoz Fehéroroszország és az EU (Gondola)
Az Európai Unió és Fehéroroszország közötti politikai közeledés jeleként Aljakszandr Lukasenka fehérorosz államfővel egyeztetett pénteken Minszkben Edgars Rinkevics, az unió soros elnöki tisztét betöltő Lettország külügyminisztere
febr. 21
8:57
"Energiafalók" a régi asztali számítógépek (Alternatív Energia)
Egy gép készenléti üzemmódban mintegy 130 forint értékű áramot fogyaszt naponta.
febr. 21
8:57
Szakértő: több budapesti kórház is bezárhat (ATV)
Több budapesti kórház bezárásával járhat, ha új fővárosi tömbkórházat építenek – erről beszélt az ATV Híradónak egy szakértő. Sinkó Eszter szerint az építkezésre uniós forrást nem lehet felhasználni, így a meglévő keretből kellene átcsoportosítani, ami a most működő intézmények közül néhány végét jelenthetné.
febr. 21
8:58
Bóvliba sorolta Oroszországot a Moody's (Gondola)
Megvonta a befektetési ajánlású államadós-osztályzatot Oroszországtól a Moody's Investors Service hitelminősítő, egyebek mellett azzal a véleményével indokolva a döntést, hogy a folytatódó ukrajnai válság, valamint az olajár- és a rubelárfolyam-sokk várhatóan mély és tartós recesszióba sodorja az orosz gazdaságot
febr. 21
8:59
Oktatás, kutatás, felzárkózás (Alternatív Energia)
A fiatal diplomások, a jövő nemzedék oktatói úgy érzik, nincs vagy alig van szükség rájuk.
febr. 21
9:00
Vádat emeltek Dopeman ellen (Gondola)
Garázdaság miatt vádat emelt az ügyészség a rapper Pityinger László (Dopeman) ellen a 2013
febr. 21
9:09
Ma kezdődik a KávéBár Bazár (Infostart)
Több mint kétszázféle kávé, bor, párlat és kísérőfalat kóstolható a ma kezdődő KávéBár Bazár kiállításon a budapesti Corinthia szállóban, ahol több kategóriában mérik össze és mutatják be tudásukat a legjobb baristák és bármixerek, valamint a Magyar Sommelier Bajnokság indulói.
febr. 21
9:12
Egyszer csak kétmillióan ébrednek arra, hogy felkerültek a Jófogásra (Privátbankár)
Eladom a céget! A Magyarországon megszűnő OLX apróhirdetési oldal felhasználói három-négy hónapon belül kerülnek át a Jófogáshoz.
febr. 21
9:12
Világélelmezés: hatvan éve nem tapasztalt válság (Gondola)
A második világháború óta nem tapasztalt méretű válsággal szembesül az ENSZ Világélelmezési Programja (WFP), amelynek vezetője emlékeztetett arra, hogy egyszerre öt rendkívül súlyos humanitárius válsággal kell megküzdeniük és fogytán vannak a forrásaik
febr. 21
9:12
Az OLX felhasználóit pár hónapon belül veszi át a Jófogás (Blikk)
febr. 21
9:15
Aknák az alsó Dunán (Kripto Akadémia)
Száz éve tudósítottuk a Nagy Háborúból
febr. 21
9:15
Idén már a harmadik bank ment csődbe az Egyesült Államokban (ATV)
Az év kezdete óta a harmadik bank ment csődbe az Egyesült Államokban, tavaly tizennyolc bank zárt be Amerikában, egy évvel korábban huszonnégynek kellett lehúznia a rolót.
febr. 21
9:15
Premier League: Pontokat hagyhat Walesben a United (Agroinform)
A Chelsea viszont alaposan elverheti az újonc Burnleyt a Stamford Bridge-en. Premier League előzetes.
febr. 21
9:24
Eljárás indul a Való Világ 7 korhatár-besorolása miatt (ProfitLine)
Eljárást indít az RTL 2-n futó valóságshow, a Való Világ 7 egyik decemberi adásának helytelen korhatár-besorolása miatt a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa.
febr. 21
9:24
Nem csak a frizuráját tudta belőni Kim Dzsongun (444.hu)
A fura hajjal előálló észak-koreai diktátor egy tüzérségi lőgyakorlatot irányított, hogy megrémissze az Egyesült Államokat.
febr. 21
9:26
Antifasiszta ellenállóról elnevezett gimnázium nevét törölheti a Jobbik – KDNP – Balog Zoltán hármas (444.hu)
A szegedi egyetem alá tartozó Ságvári Endre gimnázium neve ellen indult ismét összehangolt támadás. Pedig nem sok szereplő van, akire 1944-ből büszkék lehetnénk.
febr. 21
9:27
Tévedésből rossz hullát temettek el (Blikk)
Egy Georgiában élő család szóhoz sem tudott jutni a döbbenettől, mikor egyik nap közölték velük, hogy egy bűnügyi laborban keletkezett zűrzavar miatt véletlenül hibás személyt küldtek vissza a vizsgálat után - írta meg a People.
febr. 21
9:27
Túlsúlyban az elhízás (Infostart)
Elfogadhatatlanul lassúak az elhízás elleni globális erőfeszítések - világszerte így vélekednek a szakemberek. A kutatók szerint nemzetközi cselekvési tervek kellenének, de azt is szorgalmazzák, hogy a kifejezetten a gyerekeknek szánt cukorban gazdag, de tápanyagban szegény élelmiszerek forgalmát korlátozzák.
febr. 21
9:29
Az ügyészség elutasította a Vitézy Dávid ellen tett feljelentést (Blikk)
Budapest - Elutasította a Budapesti VI. és VII. kerületi Ügyészség a Budapesti Közlekedési Központnak (BKK) Vitézy Dávid, a fővárosi cég volt vezérigazgatója ellen tett feljelentését - tudta meg a Magyar Nemzet a Fővárosi Főügyészségtől.
febr. 21
9:30
Újabb bankcsőd az Egyesült Államokban (Infostart)
Az év kezdete óta a harmadik bank ment csődbe az Egyesült Államokban, tavaly tizennyolc bank zárt be Amerikában, egy évvel korábban huszonnégynek kellett lehúznia a rolót.
febr. 21
9:30
Újabb pofon az oroszoknak - ebből a gödörből nehéz lesz kimászni (Privátbankár)
Újabb hitelminősítő vágta bóvliba az orosz államadósságot - az oroszok szerint csak politikai okokból. A számok azonban azt mutatják: vannak gondok bőven.
febr. 21
9:30
A katolikus iskolák javára gyűjtenek (Blikk)
febr. 21
9:30
Véghajrában a devizahitelek ügye (Gondola)
Az október eleje óta tárgyalt fellebbezésekből 51-et már lezártak, a megmaradt négy ítélethirdetését viszont március elejére halasztották.
febr. 21
9:31
Öt év tíz hónap börtönre ítélték Tóásó Elődöt (Blikk)
La Paz - Fegyveres felkelésben való bűnrészességért öt év tíz hónap szabadságvesztésre ítélte pénteken egy bolíviai bíróság Tóásó Elődöt, a latin-amerikai országban zajló, úgynevezett terroristaper magyar állampolgársággal is rendelkező vádlottját és egyik társát, a bolíviai-horvát kettős állampolgár Mario Tadicot.
febr. 21
9:32
Tüzérségi lőgyakorlatot irányított az észak-koreai államfő (Blikk)
febr. 21
9:32
Janukovics egy éve menekült el Kijevből (Gondola)
Számos pletykára ad okot, hogy a külvilág szinte semmit nem tud a jelenleg Oroszországban élő Viktor Janukovics volt ukrán elnökről.
febr. 21
9:33
Beismerte tettét, de nem emlékszik rá a késsel támadó férfi (ATV)
A bíróság elrendelte az előzetes letartóztatását annak a nagysápi férfinak, aki február 2-án késsel megsebesített egy 13 éves fiút - közölte a police.hu szombaton.

Keresés