Hamarosan elindulhat a Google taxis szolgáltatása az Uber mintájára - erről David Drummond, a vállalat vezető jogásza beszélt. Ez már önmagában is figyelemre méltó bejelentés, hát még akkor, ha...
A Hyundai új modelloffenzívája kitartóan folytatódik. Az i20 új generációja éppen, hogy megérkezett a magyar piacra, az i30 és i40 frissítése, valamint az i20 Coupé pedig csak úton van, egy hónap múlva már lehull a lepel az ix35 következő generációjáról.
A MOL bejelentette, hogy a csökkenő olajár és annak az INA-ra gyakorolt esetleges negatív hatása következtében felfüggeszti a társaság rendkívüli közgyűlésének összehívására vonatkozó kezdeményezését...
Újabb hazai Tescókat fenyeget a bezárás azon a 13 üzleten kívül, aminek bezárását januárban jelentette be a cég. A nyár végéig döntenek Londonban arról, hogy további 31 olyan üzletet is becsukjanak-e...
A BP-t is megviseli az alacsony olajár, az egy évvel ezelőtti időszakhoz képest mintegy ötödével csökkenő árbevételről és profitról számolt be, sőt hasonlóan több szektortársához jelentősen...
Cégnevek említése nélkül vetett föl kérdéseket Angela Merkel német kancellár hétfőn a német vállalatok magyarországi tevékenységét befolyásoló magyar kormányzati döntésekről, ezekre “megnyugtató választ kapott” Orbán Viktor kormányfőtől – mondta a külgazdasági és külügyminiszter kedden, a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. Szijjártó Péter kiemelte: ha a gazdasági környezet rossz lenne, akkor…
Csoóri Sándor költő 85. születésnapja alkalmából Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke szépíró pályázatot hirdetett az általános iskolás diákok számára.
Elraboltak két orosz pilótát Szudán nyugati, Dárfúr régiójában - jelentette be Oroszország kartúmi nagykövete, hozzátéve, hogy "minden lehetséges eszközzel" megpróbálják elérni a pilóták kiszabadulását.
Amerikában jelentős erősödéssel kezdték a hetet a részvényindexek azt követően, hogy a görög pénzügyminiszter arról beszélt, hogy az adósság rendezésénél a magánbefektetők érdeki nem, míg az...
A hivatalos premier ma délután esedékes, de néhány kép már felbukkant az interneten az új Ford Focus RS-ről. A különösen vad kompakt a legfrissebb hírek szerint összkerékhajtással és körülbelül 330 lóerővel érkezik.
Az angol labdarúgó FA-kupa 4. fordulójában a Manchester United megismételt mérkőzésre kényszerült a Cambridge Uniteddel szemben. Ángel Di María, a manchesteriek játékosa Ryan Donaldsonnak ígérte oda a mezét kedd estére, a negyedosztályú klub középpályása azonban reméli, neki nem kell adnia cserébe semmit, a klub ugyanis nem engedheti meg magának a dresszcserét.
Miután még múlt héten az EKB elindította nagy lélegzetű likviditási pumpáját, a befektetők rekord összegű tőkét fektettek az európai bóvli kötvényekbe fektető alapokba. A JP Morgan adatai szerint...
-Mi mond a bölcsész hallgató a végzett bölcsésznek? -Két hamburgert kérek. Így szól a nem kevés realitással bíró vicc, amin persze nem mindenki nevet jóízűen. Elgondolkozni viszont érdemes azon, mit tanuljon ma egy fiatal, hogy szinte biztosan el tudjon helyezkedni, karriert tudjon építeni. Vannak-e egyáltalán ilyen szakmák? Elég- e egy munkaerő-piaci helyzetelemzés a boldoguláshoz, vagy ennél…
John Baird távozásának oka a kormányfői hivatallal kialakult feszült viszonya. Szigorúbb szankciókat akart Oroszország ellen - állítják a névtelen források.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 24,22 pontos emelkedéssel, 16 743,29 ponton nyitott kedden. A hétfői záró értékéhez képest 0,14 százalékkal erősödött.
Az európai kereskedés kezdetén az adatsorok kezdete óta először a német tíz éves kötvények hozama alatta volt a japán kötvényekének – írta a Bloomberg. Ez egyébként úgy jött össze, hogy a japán hozam emelkedett.
A Bloomberg információi szerint a keresőóriás a közeljövőben az Uber vetélytársa lehet. A vezető üzleti magazin szerint a Google „nagy valószínűség szerint” hamarosan belép az utas-szállító üzletágba. Az új alkalmazás a tervek szerint a Google vezető nélküli autó projektjéhez kapcsolódik majd.
A Mol Nyrt. a csökkenő olajár, és annak a horvát INA Industrija nafte d.d.-re gyakorolt esetleges negatív hatása miatt felfüggeszti az INA rendkívüli közgyűlésének összehívására vonatkozó kezdeményezését – közölte a Mol kedden a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján. A magyar olajipari vállalat tavaly november 25-én kezdeményezte a rendkívüli közgyűlést, amelyen a Mol egy 260 millió euró ...
A legújabb életrajzi könyv szerint az egykori amerikai elnöknek több mint ötven nővel volt viszonya, köztük olyan hírességekkel is, mint az ötvenes évek legnagyobb musicalsztárja Doris Day vagy a világhírű Marilyn Monroe.
A Tottenham Hotspur ötmillió fontot fizetett a harmadosztályú Milton Keynes Dons 18 éves, korosztályos angol válogatott labdarúgójáért, Bamidele Alliért. A támadó középpályás a tavaszi szezont még a League One-ban szereplő klubnál tölti.
A forint az elmúlt napokban viszonylag szűk sávban mozgott az euróval és a dollárral szemben, de kedd délelőtt enyhe erősödés kezdett kibontakozni. A leghatározottabban továbbra is a svájci frankhoz...
Súlyos veszteségeket szenvedtek a Moszkva-barát szakadárok és az orosz csapatok a kelet-ukrajnai Debalceve térségében zajló harcok során - tájékoztatott kedd reggel a harci helyzetet figyelemmel kísérő ukrán katonai szakértő, Dmitro Timcsuk.
Együtt játszik-e Lovrencsics Gergő, Holman Dávid és Kádár Tamás a Lech Poznanban? Milyen érzés lesz ellenfélként pályára lépni a krakkói Wislában futballozó Guzmics Richárd ellen? Ezekről is kérdeztük Kádár Tamást, aki pár napja Poznanba szerződött a DVTK-tól.
Letöltendő börtönbüntetés kiszabását kezdeményezte a Kaposvári Járási Ügyészség az M7-esen Lamborghinivel száguldozó férfi ellen - közölte a Somogy Megyei Főügyészség kedden az MTI-vel.