Az orosz média úgy értesült, az UTair orosz légitársaság alkalmazottai, Szudánban egy szerződés keretében dolgoznak, amelyet alkalmazójuk kötött a dárfúri békefenntartó misszióval.
Korábbi moszkvai politikai különalkujával Orbán egy olyan játszmába ment bele, amelyet már régen nem tart ellenőrzése alatt. A Déli Áramlattal felsült kormányfő most kétségbeesetten próbál kikapaszkodni a maga ásott gödörből. Berlint szemelte ki, mint új védőszentet, amely izolálhatná őt Washington támadásaitól és a nemzetközi szalonképességnek legalább a látszatát biztosítaná. A jelenlegi…
Segítsd te is adód 1%-ával, hogy a súlyos betegségekkel küzdő társaik is győzhessenek! Adaganatos és krónikusan betegségekkel harcoló gyerekek élete igazi küzdelem. Aszürke kórházak és fájdalmas kezelések után a gyerekeknek szüksége van egyolyan környezetre, ahol erőt, hitet és önbizalmat meríthetnek a gyógyuláshoz. ABátor Tábor Alapítvány ingyenes táboraiban évente többmint 1000 súlyosan beteg…
Súlyos veszteségeket szenvedtek a Moszkva-barát szakadárok és az orosz csapatok a kelet-ukrajnai Debalceve térségében zajló harcokban – tájékoztatott kedd reggel a harci helyzetet figyelemmel kísérő ukrán katonai szakértő, Dmitro Timcsuk. Az elmúlt napokban súlyos harcok bontakoztak ki a stratégiailag fontos Debalceve térségében, amely beékelődik a szakadárok ellenőrzése alatt álló területbe. A…
Március 26-ig lehet javaslatot tenni arra, hogy milyen kérdések legyenek a májusban kezdődő internetről szóló konzultációban - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az internetről szóló nemzeti konzultációt vezető miniszterelnöki biztos. Deutsch Tamás kiemelte, az Európai Parlament is az egységes digitális piac kialakításán dolgozik, amelynek része lehet, hogy a befektetéseket nem kezdeményező,…
Az oroszbarát szakadárok offenzívájának leállítására meg lehet ugyan próbálkozni Ukrajna felfegyverzésével, de megvan annak a kockázata, hogy olyan örvénybe rántják be ezzel az Egyesült Államokat és a NATO-t, amelynek senki nem tudja előre megjósolni a végét - mutatnak rá az AFP francia hírügynökség által megkérdezett szakértők.
Federico Bonazzoli, az olasz Serie A-ban szereplő Internazionale labdarúgócsapatának csatára a Sampdoriahoz szerződött, azonban a szezon végéig még a milánói klubot erősíti kölcsönben.
Veszélyes anyagot, hypo-kloridot szállító kamion ütközött össze két személyautóval az M3-as autópályán Hatvan térségében kedden reggel, a balesetben egy ember megsérült.
További 31 veszteséges magyarországi áruházát vizsgálja a multinacionális vállalat. Augusztusig zárhatnak be ezek az üzletek, ha a londoni központ ezt a döntést hozza. Közben megállapodás született a cég és a szakszervezetek között az elbocsájtások körülményeiről.
Amerikában jelentős erősödéssel kezdték a hetet a részvényindexek azt követően, hogy a görög pénzügyminiszter arról beszélt, hogy az adósság rendezésénél a magánbefektetők érdeki nem, míg az...
Hamarosan ismét március, amiről az autózás világában nem a tavasz, hanem sokkal inkább a Genfi Autószalon ugrik be mindenkinek. Ilyenkor pedig már elkezdődik az információcsepegtetés időszaka, hogy mire eljön a nyitónap, mindenki kellő izgalommal fogadja a rengeteg újdonságot. A Ferrari sem tett másképp, és meg is osztott rajongóival egy kedvcsináló videót a Svájcban bemutatkozó, turbós 458 M-ről.
Nem volt elég, amit elhurcoltak a német területekről, és amit az NDK kifizetett. A javaslattal előálló képviselő szerint 3000-4000 milliárd euró körül lehet majd a számla.
Az euróövezet legnagyobb bankja, a spanyol Santander lehet az első olyan nagybank, amely felhő alapú adattárolási szolgáltatást nyújt nagyvállalati ügyfeleknek - írja a Financial Times. Az IT-cégek...
Wittinghof Tamás polgármester szerint napi 2-3 ezerrel több autó halad át Budaörsön (ahol nem kell matrica), mióta fizetős lett az M1/M7 közös bevezető szakasza.
Átlagosan 15, egyes részeken azonban 35 százalékkal nőtt a forgalom a Budaörsöt átszelő főútvonalon az M7-M1-es autópályák bevezető szakaszának fizetőssé tétele miatt, ezért az önkormányzat...
Eileen Collins volt a NASA első női pilótája és az első női küldetésparancsnoka is. Összesen négyszer járt a világűrben, közben vezette a NASA mindhárom híres űrrepülőgépét. Négy küldetéséből legalább három korszakalkotó jelentőségű.
Rohamtempóban váltják vissza a megyei matricákat – Ma három éve, hogy megszűnt a Malév – ősszel új villamosokkal közlekedhetünk - szövetségesek után kutat a görög kormány.
A Mol Nyrt. a csökkenő olajár, és annak a horvát INA Industrija nafte d.d.-re gyakorolt esetleges negatív hatása miatt felfüggeszti az INA rendkívüli közgyűlésének összehívására vonatkozó kezdeményezését - közölte a Mol kedden a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
A hypo-kloridot szállító tartálykocsi ütközött össze két személyautóval az M3-as autópályán Hatvan térségében, az autópálya Budapest felé vezető oldalán, a 51-es és 52-es kilométerszelvény között. A balesetben egy ember megsérült. A tartály nem sérült meg, így a veszélyes anyag nem került … Folytatás
Erősödött kedden délelőtt a forint a bankközi devizakereskedelemben: az eurót a kora reggeli 310,67 forint után délelőtt tíz órakor 309,80 forinton jegyezték. Az árfolyam 309,73 és 310,99 forint között alakult. A svájci frank árfolyama a kora reggeli 295,38 forintról 294,93-ra, a dolláré 274,19 forintról 273,66-ra, a japán jené pedig 2,3441 forintról 2,3304 forintra csökkent. Az ...
Los Angeles – Harry Styles 21. születésnapi buliját gondolta megfelelő időpontnak a színésznő arra, hogy nyilvánosan randizzon végre, ráadásul a választottja nem más, mint Chris Martin (37).
Ezen a héten különösen a szerelemben történnek változások a Blikk heti horoszkópja szerint. Nézd meg te is, mit ígérnek a csillagok 02.02 és 02.08 között.
A bajnoki címvédő Eger a listavezető Szolnok otthonába látogat ma este a férfi vízilabda ob I. 16. fordulójában. A két legjobb magyar csapat rangadójának tétje, hogy az eddig pontveszteség nélkül álló szolnokiak győzelmükkel már 8 pontra növelnék előnyüket a tabellán, és ezzel gyakorlatilag alapszakaszgyőztesnek tekinthetnénk őket.
A magyar idő szerint hétfő hajnalban rendezett XLIX. Super Bowl a közösségi oldalak felhasználóit is megmozgatta, összesen 265 millióan hozták szóba a Facebookon a tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokság (NFL) döntőjét. A kedvenc azonban meglepetésre nem egy sportoló volt.
Az irodaszerek gyártásával foglalkozó két óriásvállalat összeolvadásáról pletykálnak a Wall Street Journalban. A piaci információk szerint a Stamples és az Office Depot léphet házasságra annak...
Elraboltak két orosz pilótát Szudán nyugati, Dárfúr régiójában - jelentette be kedden Oroszország kartúmi nagykövete, hozzátéve, hogy "minden lehetséges eszközzel" megpróbálják elérni a pilóták kiszabadulását
„Az volt a Demokratikus Koalíció érdeke, hogy a hátunkon bejutva a parlamentbe parlamenti helyekhez jusson (…), ez egy stratégiai hiba volt” - jelentette ki az EP-képviselő a 180 percben.